Eljött az ősz. Mostanra a rövid szoknyákat és a ruhácskákat lecseréltük vastag nadrágokra és gyapjúpulcsikra. A nyárimádók, köztük én is, kétségbeesve készülnek fel, a hosszú, végeláthatatlan télre, ami sokak számára egyet jelent azzal, hogy bevackolnak a meleg lakásba és nem mozdulnak ki. Éppen ezért ajánlok nektek pár helyet, hogy idén ne a sorozatok és a filmek világába meneküljetek a hideg elől.

Hármashatárhegy

Nincs is jobb, mint ősszel kirándulni. Kánikulában nem jó sétálni, a kellemes őszi idő azonban éppen alkalmas a Hármashatárhegy meglátogatására. Kellemes túraútvonalak találhatóak a déli gerincen. A csúcsra felérve körpanoráma várja a megfáradt túrázókat. Itt egy kellemes étteremben pótolhatjuk az elvesztett kalóriákat, hogy újult erővel tudjuk folytatni utunkat. Az Országos Kéktúra útvonal a hegy csúcsán keresztül vezet, ezzel megkönnyítve a tájékozódást. A Guckler Károly-kilátó is itt található, amelyről még a Duna is látható. Tömegközlekedéssel is egyszerű megközelíteni 65-ös vagy 65A buszokkal. Én 11-es busszal szoktam odamenni, amelynek a végállomásáról egy fél órás erdei sétával a hegyen is vagyok.

6qfaf98yfpdj1s5xas

Fővárosi Állat- és Növénykert

Ősszel gyönyörű az Állatkert és nincs is romantikusabb, mint egy itt eltöltött nap. A biológus hallgatók itt előnyben vannak, ugyanis a partnerüket könnyen lenyűgözhetik izgalmas (vagy annak vélt) tényekkel az állatokról. Az épületek csodásak lehettek, Szkalnitzky Antal és ifj. Koch Henrik tervezték, sajnos ezeket az épületeket a XX. század elején lebontották, szerencsére a Bagolyvár fennmaradt a mai napig, így legalább azt láthatjuk. Az épületek többségét Kós Károly és Zrumeczky Dezső tervezte újra. Nem véletlen, hogy az épületek nagy része fatornyos, ugyanis a két fiatal építész a megbízás előtt a kalotaszegi népi építészetet dokumentálták. A Pálmaházat, amelyet Végh Gyula tervezte, sem érdemes kihagyni, az alagsorban pedig megcsodálhatjuk az Akváriumban a káprázatos tengeri halakat. Ha már az állatkertben jártok, figyeljetek a táblákra, amelyekre kiírják a látványetetések időpontját. Ősszel is van elefánt etetés, de nem minden nap, így érdemes tájékozódni az állatkert honlapján.

sarkvideki_panorama_allatkert_budapest

Gellérthegy

A fentiekkel ellentétben ez nem egy egész napos program, inkább csak egy kellemes kávézás előtti séta. Mindössze 235 méter magas „hegy” története igen izgalmas, már a kelták is oppidumot (városias települést) létesítettek rajta, ezt régészeti leletek is bizonyítják. A római hódítást követően az ottlakókat letelepítették, ugyanis jól védhető volt és féltek az esetleges felkelésektől. Az Árpád-korhoz kötődik az egyik legvéresebb legenda, amely szerint a Vata-féle pogánylázadás során a hittéri Gellért püspököt egy hordóban legurították a dunai oldalon. A török időkben a hegy lábához fürdőket építettek, a vizet pedig az ott feltörő hőforrásokból nyerték. A Citadellán és a Szabadság-szobron kívül érdemes még megnézni a Gellérthegyi víztározót (interneten lehet tájékozódni, hogy mikor van gyárlátogatás), valamint a Filozófia kertet, ahol kevés a turista és csodás a kilátás. Derült idő esetén hétfő, szerda és csütörtök esténként a TIT Uránia Csillagvizsgáló várja az érdeklődőket távcsöves bemutatókra, ahol a csillagok bámulása közben biztosan romantikus hangulatba kerültök.

citadella_-_budapest