Az immunológia világnapja 

„Az immunológia nem csak a gyógyításról, hanem a megelőzésről és a társadalom egészének védelméről szól” – olvashattuk a Magyar Orvosok Szakszervezete kiírását az idei immunológia világnapján.  Az immunológia világnapját minden évben április 29-én tartjuk. A világnapot 2004-ben az Európai Immunológiai Társaságok Szövetsége kezdeményezte elsőként, majd ehhez kapcsolódóan az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felvetésére április 23-tól 29-ig az immunológia hetét ünnepeljük. Ezeken a napokon világszerte konferenciák, előadások és továbbképzések kerülnek megrendezésre, valamint pályázatok indulnak és díjakat adnak át.  A világnap célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét az immunbetegségek megelőzésének fontosságára, és ösztönözzön minket az immunrendszer egészségének megőrzésére. Láthatóvá teszi továbbá az…

Olvass tovább!

Gergely János emlékezete 

Gergely János, az ELTE tanszékvezetője, emeritus professzor, Széchenyi-díjas akadémikus volt. 1925. december 13-án született Karcagon, ahol gyerekkorát is töltötte. A második világháború alatt, a német megszállás idején zsidó származása miatt el kellett hagynia otthonát. Először Budapestre ment, majd visszatért Karcagra, később pedig Kenderesre. Családjának és gyermekkori barátainak nagy részét a holokauszt borzalmaiban elveszítette. A háború után tanulmányait a fővárosban fejezte be, és ott folytatta munkásságát. Az irányításával meginduló kutatásoknak köszönhetően a 20. századi magyar immunológia nemzetközileg is kiemelkedő eredményeket ért el, valamint nevéhez fűződik a hazai immunológiaoktatás elindítása. Ez a cikk születésének századik évfordulója alkalmából készült, életművének megemlékezésére.   Érettségijét a Karcagi Nagykun Református Gimnáziumban szerezte 1943-ban. A numerus clausus miatt tanulmányait csak 1945-ben…

Olvass tovább!