Ha az ember Természettudományi Karon tanul óhatatlanul be kell ismernie magának, hogy a tudomány oltárán feláldozott idő sokszor a gyakorlati vagy épp a kommunikációs készségek kárára telhet el. Van, aki 3 évig tanulja az egyetemen, hogyan kell jó előadást tartani, mások még tovább mennek és egy egész színészi/színházi karrieren át csiszolják az előadásmódjukat.

Így nincs abban semmi különös és szégyellnivaló, ha beismerjük: nem vagyunk tökéletesek. Nem vagyunk mind a legjobb előadók, legjobb tudósok, legműveltebb állampolgárok és legerkölcsösebb emberek egyszerre. Sőt, ha nem gondoljuk át cselekedeteinket, hogy mit miért teszünk, ha nem olvasunk szépirodalmat, ha nem műveljük a tudományt, ezekből a tudásunk mind-mind visszaesik egy kicsit, mint ahogyan lassabban gördül a poros bicikli a tavasz első napján, miután télire a pincében felejtettük.

Előadni valamit és jól előadni, éppolyan nehéz, mint magabiztosan kijelenteni: “Értek a tudományokhoz.” Éppen ezért örültem annyira, amikor a mai tudósítás tárgyán részt vehettem…

physics_dep_1

A Magyar Fizikushallgatók Szövetsége November 26-án rendezte meg az Országos Előadói Versenyét, az ELTE Lágymányosi Campuszán. A rendezvény szabályai elég egyszerűek, minél színvonalasabb előadást nyújtani valamilyen tudományos témával kapcsolatban, mindenfajta megkötés nélkül.

Az idealista olvasó könnyen abba a hitbe ringathatná magát, hogy a verseny során tálcán kínált ingyen szendvicsek, az érdekes kutatási témákat felvonultató előadók, a hatalmas kihívás, a fejlődési lehetőség, és a soha el nem múló dicsőség hatására az emberek a csilláron is csüngtek, külön beléptető kapukra volt szükség a verseny napján az előadóterem előtt. Az idealista olvasó alighanem nagyot tévedne, és koppanna, ha így gondolná. Kétségkívül, a megjelentek mind komolyan vették az eseményt, elegáns, érdekes, sokoldalú előadásokból volt bőven, de emberből némiképp kevesebb. Az idei Mafihe Országos Előadói Versenyén összesen 7 előadó, és körülbelül még ugyanannyi néző vett részt, ami roppant alacsony létszámnak tűnik. Hogy miért gondolom ezt? Azért, mert nem csak remek közösségi élményben részesült az, aki részt vett, de előadóként igazán egyedi visszajelzést is kaphattunk, hogy nagyjából hol tartanak az előadói képességeink. Szerintem ez igazán kardinális, ezért ahelyett, hogy az előadások tartalmát most részletesen ismertetném, azt járom körül, hogy miért olyan létfontosságú ez. A verseny után megkerestem Hegedűs Dávidot, a Mafihe elnökét, mert érdekelt, hogy Ő mit gondol a versenyről, és miért érdekes az számára. Arra voltam kíváncsi, hogy mennyire tartja fontosnak az eseményt, és szerintem kielégítő választ kaptam.

A MOEV az Egyesület számára egy régi, minden évben megszervezett fontos versenye. Miért is ennyire fontos számunkra? A Mafihe egyik fő célja az iskolapadokon túli tudás biztosítása a magyar fizikushallgatók számára. Ezen cél érdekében több versenyt szervezünk vagy részt veszünk a szervezésében. Az említett cél felől megközelítve a MOEV fontos, hisz a tudományos életben nélkülözhetetlen tudni, hogyan kell elkészíteni és prezentálni egy ilyen előadást. Ezen tudást a pár kötelező egyetemi szemináriumon kívül nem sok lehetőség van elsajátítani. A hallgatók részvételi motivációját kívánja indukálni az esemény verseny jellege és persze a nyeremény.

Dávid persze őszinte volt az esemény populáris indexével kapcsolatban is.

Sajnos az utóbbi években egyre hanyatlóbb az esemény. A vidéki Helyi Bizottságainkból már nem is érkeznek részvevők, és a két budapesti fizikusképzés hallgatói közül is kikerülhetne több előadó. Véleményem szerint a MOEV hasznosabb és sikeresebb kezdeményezés is lehetne, én mindenképp megtartanám ezt a régi hagyományt. Ez viszont megköveteli, hogy változtassunk a versenyen, hogy vonzóbb legyen a hallgatók számára. Jövőre mindenképp átgondoljuk a koncepcióját és az időpontját a versenynek, és persze szívesen fogadjuk a külső véleményeket, ötleteket is.

Persze nem kell ahhoz fizikushallgatónak lenni, hogy az ember rájöjjön, talán nem mindenki osztja a véleményét. Amikor a verseny előtt két nappal, az Angélusz Róbert Társadalomtudományi Kollégium egyetemi estjén, a Szakkollégium Éjszakája nevű rendezvényen vettem részt, épp alkalmam nyílt ZH-t írni előtte elemi statisztikából. Még a doga előtt lelkesen kérdeztem csoporttársaimat, velem tartanak-e utána, a SzÉj-re, de csak értetlenkedő tekinteteket kaptam válaszul. „Mit keresne egy fizikus valami blődli társadalomtudományi rendezvényen?” Hát, ezt nem ma fogom elmagyarázni, ezzel csak azt akartam kifejezni, hogy ekkor szembesültem legelőször ennyire frontálisan a ténnyel, hogy a TTK-n mennyire csak a képzésünkhöz szorosoan kapcsolódó ügyekkel foglalkozunk.

Emellett, mivel szakmánk területe kizárólagos területünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy nincs is valódi versenytársunk. Ha eljutunk a BSc végéig, nagy valószínűséggel alig fog már olyan ember akadni például az országban, aki arról az adott témáról többet tud, mint mi. Ha az ember például marketinget tanul, akkor az alapképzés végére aligha tud specializálódni, nincs nagy különbség cipők vagy rágógumik eladása között, szakmai szempontból persze. Ott az ember végig tudja, hogy ahhoz, hogy ki tudjon emelkedni az átlagosságból, átlagon felül kell magát prezentálnia, hiszen tucatnyi ugyanolyan képesítésű ember fog pályázni ugyanarra az állásra. A tudomány esetében más a helyzet, ott inkább valószínű, hogy egy olyan embert kell majd meggyőznünk munkánk hasznosságáról, aki jóval kevesebb ismerettel rendelkezik a témával kapcsolatban, ki tudja, orvosi találmányok esetén épp a marketing menedzsert, aki majd értékesíteni fogja a művünket. Ha viszont a tudás csúcsán állunk, már ami az ismereteket illeti, emberi egyéniségünk folytán hajlamosak vagyunk gőgösen elfeledni a tényt, hogy tudni valamit, egyáltalán nem elég. Sőt, az se biztos, hogy egyféleképpen tudni valamit elég. Nekem az iskolai éveim alatt három kiváló matek tanárom is volt, mindhármat szerettem, más-más stílusuk volt, de a második tanárom, aki 4 éven át tanított a hatosztályos gimi elején, mindig azt mondogatta, hogy nem csak az a fontos, hogy megoldjunk egy példát, hanem az is, hogyan, és „hányszor.“ Gyakran esett meg, hogy egész órán keresztül ugyanazt az 5-10 perces vacak geometriai példát boncolgattuk, és óra végére nagyjából 10 különböző megoldást adtunk ugyanarra. Ezzel szemben az egyetemi ZH-kon tőled csak 1!!! megoldást követelnek, sőt, gyakran kaphatunk direkt olyan példákat, amiknek nincs több megoldása, szemben azzal az életben általános ténnyel, hogy a különböző problémáinkra többfajta megoldás létezhet. A legfontosabb azonban mind közül az, hogy bármilyen úton is jutunk el valahova, igyekezzünk azt elegánsan, és átláthatóan tenni. Ha őszinték akarunk lenni, Einsteinnek talán mindegy volt, hogyan adta elő magát, hiszen a korának olyan kiemelkedő, megkerülhetetlen egyénisége volt, akinek az eredményei szinte kínálták magukat. Azonban nem mind születünk Einsteinnek, ezt biztos észrevettük már. Lehetünk ugyan kiválóak, kiemelkedőek, de statisztikailag inkább 0, de maximum 1 ember akadhat ezen cikk összes olvasója közül, akinek tudományos munkásságát majd Einsteinéhez mérhetjük. Ebben nincs mit szégyellni, attól még lehetünk nagyon kiváló tudósok… 🙂 Viszont ekkor óhatatlanul szempont az is, hogy hogyan tesszük igazán fontossá azt, amivel foglalkozunk, hogyan emeljük be a köztudatba, hogyan bástyázzuk körül gondolatokkal, hogyan adjuk elő azt azoknak, akik nem értenek a témához annyira, mint mi. Éppen ezért fontos az, hogy gyakoroljuk az előadást, amire a MOEV remek lehetőséget biztosított, és aki eljött, alighanem hasznos tanácsokkal gyarapodott. A versenyen az előadás szakmai tartalmát nem, pusztán az előadásmódot értékelte a zsűri.

A tekintetben, hogy van még hova fejlődni, tanúskodik a tény, hogy idén végül nem osztottak ki első díjat. Ennek legfőbb oka az volt, hogy a zsűri mindenki előadásában talált valami tökéletlenséget. Aggodalomra semmi ok, ugyanis a résztvevők ennek ellenére szavaztak egymás között a legjobb előadásra. A közönségdíjat végül Haty Eleonóra nyerte, éppencsak megelőzve Szigeti Balázst.

Eleonóra a saját kutatási területéről tartott egy előadást, mégpedig az orvosi stentekről. Ezek az apró kis rugók az érbe helyezve kitágítják azt, így akadályozva például a vérrögképződést. Persze ahhoz, hogy ez hatásosan működjön, rendkívüli orvosi és tudományos felkészültség szükséges, és Eleonóra arról adott elő, hogy a TDK munkájában miként járult hozzá a stentek fejlesztéséhez/kutatásához.

Balázs fizikusként a fizikában terjedő tévhitekről beszélt. Szó volt azokról az internetes kommenthuszárokról, akik Einstein relativitáselméletét próbálják a billentyűzetükkel megcáfolni, így teret adva a fizikus talán leghíresebb szállóigéjének: „Az univerzumban két dolog végtelen, a hidrogén és…“ Ezen túl is sok szó esett még Nikola Tesláról, valamint a tudomány azon megveszekedett sarlatánjairól, akik diplomájukat elárulva, orvosi esküjüknek hátat fordítva terjesztenek őrült tudományokat.

Érdekes volt még Tóth Dániel előadása is, azt leszámítva, hogy valószínűleg senki sem értette, a relativitáselmélet, a kvantummechanika, és úgy összességében az egész fizikát egyesítő kvantumgravitációs elmélet rövid, 15 perces összefoglalását. A prezentáció vizuális része azonban itt volt a legszínvonalasabb. Éppen ezért, ha valaki kedved kapott a témához, nyugodtan olvassa el az interneten található, kb. 1000 oldalas összefoglalót.

Kurgyis Bálint megterebélyesedett gondolatait adta elő a fizikáról, a gólyalétről, a tudomány és a technika kapcsolatáról, a szingularitásról, a Higgs-bozonról és a kellemetes egészről úgy általában. Ez az előadás bátorsága és innovatívsága tekintetében kiemelkedő volt, Bálint volt az egyetlen, aki keményen kiállt és közölte, hogy neki ugyan nincs kutatási témája, de fejlődni szeretne, és minél jobb előadóvá válni. Utána a „sajtónak“ meglehetősen pozitívan értékelte a versenyt, a legtöbbre azt a visszajelzést értékelte, amit a zsűri adott a versenyzőknek.

Szabó Róbert fizika tanárnak készül, és azt akarta előadni, hogyan lehetne a filmek segítségével szemléltetni a fizikát, illetve vizsgálni, hogy mennyire realisztikusak egy-egy film jelenetei. Példaként az Interstellar egyik jelenetet hozta, amelyből aztán megpróbálta visszaszámolni a filmben szereplő feketelyuk tömegét.

Pál Balázs előadásában csillagászati jelenségekről beszélt, pontosan a TDK munkájáról, egyes csillagok fénykibocsátásáról és egyéb érdekes, csillagászati jelenségekről.

Összességében érdekes, és izgalmas témákról hallhatott az, aki végül eljött az idei MOEV-re. Mivel a verseny nyílt, szinte bárki nevezhet. A projekt elvei mindenesetre nagyon szépek, és Magyarország fejlődése szempontjából igazán fontos, hogy a XXI. századra ne rekedjünk meg pusztán az elméleti ismeretekre való teljes fókuszálás mellett.

Gyakran hallani olyan véleményeket, hogy az egyetem igazságtalanul szór ki embereket, hogy nem tanít hasznos ismereteket kellő arányban vagy hogy nem elég élénk a közösségi élet. Azonban mindez csak akkor lehet így, ha ezt kollektíve hagyjuk. Ha mindenki egyforma odaadással dolgozik azért, hogy másoknak jobb legyen, akkor a közösségi élet, az elsajátítható hasznos ismeretek és úgy összességében a közösségi élmények is jelentős fellendülésbe foghatnak.

Ezért, ha úgy gondolod, hogy te vagy a következő Einstein, és olyan okos vagy, hogy soha semmit sem kell majd prezentálnod az életben, gyere el jövőre, és oszd meg a társadalommal a tudásodat!

Ha viszont azt gondolod, hogy nem te vagy a XXI. század legnagyobb tudósa, de mégis szeretnéd, hogy a munkádat egyszer elismerjék, ha szeretnéd, hogy ha ki kell állnod egy tömeg elé beszélni, akkor ne szoruljon el a torkod és ha szeretnél úgy általánosságban magabiztosabbá válni…

Akkor jövőre téged is várunk a Magyar Fizikushallgatók Országos Előadóversenyére!

Meleg András