Az vagy, amit elolvasol

Könyvelőrejelzés Galántai Zoltánnal

Képzelj el egy házat, ami gondolatból épült! Eget seprő fák és sóhajtó bokrok szegélyezik kertjét. Kéményéből születik az idő, ha főznek lakói, csak akkor telnek a percek. – Ez csupán egy próba volt. Mi még hagyományos könyveket is olvastunk, fantáziánk határtalan. De mi lesz a csak(!) 3D-n és a Harry Potterből megismert újságokon felnövőkkel?

Galántai Zoltánt nehéz beskatulyázni. Egyik legfőbb ismertetőjele, hogy jövőkutató, amelyhez jó alapot szolgáltatott a technika- és tudománytörténet szak elvégzése, ugyanis pár évig ezt is lehetett tanulni az ELTE-n. Jövőobszervatórium nevű blogjáról többen ismerhetitek, mostanában a Könyvkettő elnevezésű, általa könyvinformatikának becézett problémakörrel foglalkozó gondolati laboratóriumban töltötte virtuális élete nagy részét. Ebben a nyomtatottorgánumok háttérbe szorulásával, és az ebook rohamos terjedésével járó lehetséges következményeket vizsgálta. Talán a két legfontosabb kérdés, hogy mi lesz a modern értelemben vett tudománnyal, ha megszűnik a textuális stabilitás és a szerzők azonosíthatósága; és hogy az olvasás esetleges eltűnése miként hat az emberi agyra, személyiségre és gondolkodásmódra.

A Lepkétől a modern tudományig

„Amikor könyvet olvasok, akkor az egész világmindenség összes írója kortársam, kollégám.”

Galántai Zoltán pár sarokpontot kiragadva végigrepített minket a modern tudomány, a nyomtatás és a személyiség kapcsolatainak alakulásán:

1998-ban egy tudós azt a kérdést tette fel, hogy az internetnek milyen hatása lesz a világra, és összehasonlította a nyomtatással – hiszen mindkettő információterjesztési technika. Azt állapította meg, hogy a nyomtatásnak köszönhető a reformáció és a modern értelemben vett tudomány. Két teljesen előreláthatatlan következmény, ami totálisan átformálta az életünket. Ebből arra következtetett, hogy az internet esetén is nehezen jósolható meg.

Ha nagyon nagy skálán nézzük, akkor eddig összesen két információs forradalom volt. David Hume angol filozófus a 18. században azt mondta, hogy a lepkék nyilván nem nagyon okosak azon egyszerű oknál fogva, hogy két lepkegeneráció közé mindig beékelődik a bábállapot, tehát az egyiklepkegeneráció nem tud a másikkal kommunikálni. Az emberiség történetében volt egy olyan korszak, amikor nagyon alacsony volt a várható átlagélettartam, 16-18 év. Ez azt eredményezte, hogy onnantól kezdve, hogy szaporodóképessé vált az adott ember, volt öt éve, hogy gyermeket szüljön és neveljen. Csak közben az volt a probléma, hogy olyan hihetetlenül kevés idő volt arra, hogy felnőtt fejjel információt gyűjtsön, hogy gyakorlatilag semmilyen tudást nem tudott átadni a következő generációnak. Amikor többé-kevésbé váratlanul megnőtt az átlagéletkor 30-35 évre, akkor 20 éve volt az információgyűjtésre. Ekkor robbanásszerűen megjelentek a komplex tevékenységek. Ehhez köthető a másik forradalom: hamarosan kialakult az írás. Mert az írás kívül helyezi rajtunk az információt, innentől kezdve, amikor én Homéroszt olvasok, akkor vissza tudok nyúlni olyan tudáshoz, olyan emberek megnyilvánulásaihoz, akik már nagyon régen nem léteznek. Amikor könyvet olvasok, akkor az egész világmindenség összes írója kortársam, kollégám. Ez csak akkor vált igazi forradalmasítássá, amikor megjelent a nyomtatás. A nyomtatásig az volt a probléma, hogy amikor például a Beowulf nevezetű óangol történetet másolták, a másoló még Káin nevét is kétszer rosszul írta. Bárki, aki kételkedik, fogjon egy papírt és egy oldalt másoljon le! Látni fogja, hogy még abban is iszonyú mennyiségű hibát fog ejteni. Viszont ha ennyi hibát ejtek, akkor a másolat nem lesz azonos az eredetivel. Ha nem lesz azonos az eredetivel, akkor nem tudunk arra építeni, hogy továbbadjuk az információt. Ennek megfelelően csak a 16. század elején jelenik meg a textuális stabilitás. Ez azt jelenti, hogy attól kezdve, ha írok egy könyvet, amit egyszer kiszedtek, akkor pontosan mindig ugyanúgy tudom ugyanazt rekonstruálni. Ha pedig ez így van, akkor elkezdhetem ráépíteni a tudományt. Korábban nem volt európai értelemben vett tudomány: volt az arisztotelészi tudomány, ami arról szólt, hogy kommentárokat írtunk Arisztotelész kommentárjainak kommentárjaihoz. Nagyjából elmolyolgatott az ember, de szinte lehetetlen volt bármilyen adatot továbbadni. Amint megjelent a textuális stabilitás, robbanásszerűen megjelent az új tudomány. És ha tudunk pontos adatokat rögzíteni, akkor jön a gondolat, hogy állítsunk is elő pontos adatokat.

Például a francia forradalom alatt de Prony matematikus azt találta ki, hogy fodrászokból – hiszen ők elvesztették az állásukat, mert a nagy hajkölteményt viselők nagy részét lenyakazták – csinál egy élő számítógépet. Nehéz pontosan számolni, így azt találta ki, hogy mindenkinek egy feladatot ad: az egyik ember csak hatot hozzáad, a másik megszorozza kettővel, a harmadik kivon hármat belőle, és így tovább. Innentől kezdve van egy olyan eszközünk, amely képes arra, hogy az adatokat maga generálja.

A webkettő lényegében a textuális stabilitást veszélyezteti?

Már 1960-ban megfogalmazódott az igény, hogy kell egy felület az adatok kezelésére. Lényegében minden operációs rendszer csupán egy felületet ad, amin keresztül az adatokat kezelni tudjuk. Most ott tartunk, és ezt nevezhetjük webkettőnek, hogy elkezdünk mi magunk is adatokat generálni. Ez azért érdekes számunkra, mert a könyv eddig arról szólt, hogy tudjuk, ki a szerző, és a szöveg változatlan. Onnantól kezdve, ha megnézzük például a Wikipédiát – félreértés ne essék, nem szidni akarom –, az teljesen más műfaj, mint a hagyományos enciklopédia. Ez utóbbi szakaszos működésű volt, nem fért bele minden és nem frissült folyamatosan. A Wikipédia föllazítja, megszünteti a textuális stabilitást, emellett nem tudom, hogy ki írta, azt sem tudom, hogy ért-e hozzá. Másfelől viszont bármire van benne hely, folyamatos működésű, képes a napi tevékenységet is követni.De teljesen más a funkciója.

Igen, hiszen például tudományos munkánk során nem lehet rá hivatkozni...

Lehet, csak én azokon a területeken, amiket ismerek, nem ajánlom. Azt szoktam mondani a hallgatóimnak, hogy tekintsék egy információs trambulinnak. Viszont, amit mi modern tudományként csinálunk, a textuális stabilitás megszűnése miatt egész egyszerűen nem működtethető tovább.

Az eddigiekből is láthattuk, hogy a könyv alapvetően behuzalozta az egész európai társadalmat, lényegében a modern emberhez vezetett el, Susan Greenfield szerint személyiségünket is az olvasásnak köszönhetjük. Akkor mi lesz a sorsa az emberi gondolkodásnak, ha nem olvasunk, hanem kizárólag színesenszagosan táncoló médiatermékeket fogyasztunk?

Susan Greenfield angol agykutató, akit lovaggá ütöttek tudományos tevékenységéért, azt mondja, hogy a nyomtatás nemcsak a tudomány felemelkedéséhez vezetett el, hanem az 1750, körüli második nyomtatási forradalom hatására kezdett elterjedni az olvasás. Ez azt tette lehetővé, hogy több könyvet adtak ki. Azelőtt Nagy-Britanniában évente nagyjából tíz új könyv jelent meg, ekkor viszont már heti egyre növekedett ez a szám. Így folyamatosan előre, és nem újra és újra olvashattak az emberek. Ezáltal olvasás közben hosszú szimbólumláncokat lineárisan manipulálhattak, ami azt eredményezte, hogy mivel különböző dolgokat olvasunk, így az agyunkat az olvasás különbözőképpen huzalozta be. Greenfield ezt úgy nevezte, hogy „valakiagy”. Emellett nyilván ott van a „senkiagy”, ami arról szól, hogy nem csinálunk semmi olyat az agyunkkal, amitől behuzalozódna, így nem lesz senki.

Az vagy, amit megeszel – ezek szerint az vagy, amit elolvasol?

Sokkal nagyobb mértékben az vagy, amit elolvasol. Mert az alakítja ki az agyad szerkezetét. A „valakiagy” és a „senkiagy” mellett a harmadik lehetőség pedig a „bárkiagy”, amikor megfelelő módszerekkel mindenkinek ugyanúgy huzalozzák be az agyát – ehhez bizonyos vallások remekül értenek. Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy a „valakiagy” a legjobb, nyilván a szélsőséges individualizmus is a „valakiagyhoz” kötődik. Ha kihúzzuk az olvasást, nyilván az írással együtt, akkor nagyon érdekes dolgok fognak történni. Rengeteg olyan fogalom van, amit nem tudunk objektíve vizuálisan megjeleníteni. Ilyen például a szabadság, szerelem, hűség, demokrácia. Nagyjából arra számítok, hogy ha elektronikus közegbe kerül a szöveg, akkor megszűnik szöveg lenni. Elképzelhetjük, hogy egy sportlap miként fog kinézni. Helyenként még lesz szöveg, mert valahogy becsúszott egy-két mondat, de kattintani lehet, lejátszani lehet. Ami nagyon jó, csak éppenséggel nem huzalozza be az agyat.

Ezáltal, hogy az olvasásnak köszönhetjük a személyiségünket, nem lesz nagyon erős az az igény a társadalomban, hogy fenntartsa a klasszikus értelemben vett olvasást?

Az ember, én úgy gondolom, azért olvas, mert ezt tanulta kiskorában, és mert az olvasás hihetetlenül hatékony információhordozó megoldás. De onnantól kezdve, hogy van egy transzmédiás szövegünk, ahol kép, hang és minden együtt van, amellett is érvelhetünk, hogy minek fárasztani az agyat az olvasással, ha eredetileg úgyis a nézésre és hallgatásra találták ki. Ahogy az olvasás és írás olyan dolgokat hozott, amire nem számítottunk, így ez esetben is számíthatunk arra, amire nem is számítunk.

Tehát veszélyben van a képzeletünk? Miként tudunk majd absztrakt fogalmakat kezelni, elvonatkoztatni?

Úgy gondolom, hogy nem fogjuk tudni átlátni és elképzelni a világot, ahogyan most. Nagyon nagy kérdés, hogy a demokrácia fogalmát, illetve más absztrakt fogalmakat miként fogjuk kezelni. Nem lesznek eszközeink arra, hogy megértsük.

Ha az egész beszélgetésre kíváncsi vagy, akkor hallgasd meg a kepletesbeszed.blog.hu oldalon! Pénteken, december 10-én Erdei Anna immunológussal beszélgetek este nyolctól a 99.5-ös frekvencián.

Mécs Anna