Nem bírom tovább. Meg kell tennem. Jogom van hozzá. Az egész társadalom érdeke ezt kívánja. Megőrjít a gondolat. Nem tudom tovább elviselni a vívódást. Összeomlok, hangokat hallok, fizikai fájdalom. Megyek, megteszem, muszáj megtennem…

Igen, én, Raszkolnyikov, gyilkos vagyok!

Mi a bűntudat? Mihez van jogunk? Elvehetjük-e mások életét? Dönthetünk valakinek a sorsáról? Elhitethetjük magunkkal, hogy mások fölött állunk? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Dosztojevszkij főhőse, Raszkolnyikov, (de ha jobban belegondolunk mi magunk is) a Bűn és bűnhődés című orosz realista lélektani regényben. A történet szerint Raszkolnyikov Pétervárott tengeti szegény és nyomorúságos életét, joghallgatóként. Egy nap ráeszmél, hogy az ő és hozzá hasonló társai életét megkeserítő uzsorásasszony megölése megoldaná minden problémáját. Hosszas vívódás után valóban elköveti a gyilkosságot, sőt a szerencsétlen körülmények következtében egyszerre két emberrel is végez. Az igazi dráma ezután veszi kezdetét. Tanúi lehetünk Raszkolnyikov vívódásának, hogyan is változik benne a bűnről alkotott kép és a beismerés iránti vágy. Valamint láthatjuk, a környezetében élők miként élik meg más események hatására ugyanezt a kálváriát.

Kíváncsian ültem le a nézőtéren ezen információk ismeretében, hiszen nem igazán tudtam elképzelni miként is lehetne jól és elég érzékletesen színpadon bemutatni a művet, hogy az ne váljon unalmassá. Azt kell mondanom, hogy minden szinten felülmúlta mind kreativitásban, mind kivitelezésben azt, amire számítottam.

Rendkívül modern, letisztult díszlettel és nagy térrel operál a darab. A fehér szín dominál, mindez remekül érezteti azt, hogy az események gondolati síkon folynak. A belső vívódás az, amire fókuszálunk.

Nagyon tetszett az a megoldás, hogy a valós történéseket 3 külön szereplő narrálta, ők keltették a zajokat, és mindent, ami valóban történik, ők érzékeltetnek. Néhol zenével és dalokkal is megszakítják a cselekményt, ez azonban igen frissítően hat a nézőre. Nagyon egyedi és hatásos koncepció. Az atmoszféra ezáltal ténylegesen tudatosítja a nézőben, hogy milyen szinteken is zajlik a történet.

24x30---Crime-and-Punishment---until-and-through-Part-II-Ch-7---New-Logo--Zoom-PNG

Általánosan elmondható, hogy az előadás borzasztóan nyomasztó, súlyos és helyenként megrázó is. Sok szereplővel és színnel találkozunk a darabban, és mindőjük csak fokozza a kilátástalanságot és az elkeseredést. Stohl András által játszott Porfirij nyomozó karaktere az egyetlen, aki tudja oldani a felhalmozódott elkeseredést. Az ő monológjai inkább a feszültségkeltést szolgálják, jobban kötődnek a materiális világhoz. Mégis ő az egyetlen, aki tényleges diskurzust folytat Raszkolnyikovval, annak elveiről és elgondolásairól.

A színek és időbeli ugrások adják azt a pluszt az előadáshoz, amitől igazán komplexszé tud válni. Azáltal, hogy nem lineáris az idő, sokkal hangsúlyosabbá és megdöbbentőbbé tudnak válni a bemutatott múltbéli esetek. Mégis végig jól összefüggő és átlátható marad az összes cselekményszál. Az atmoszféra keltés és a néző megragadása nagyon is jól megy a darabnak, ezáltal a feltárni kívánt témák valóban el tudják gondolkodtatni a nézőt.

Meggyőző és komoly alakításokat láthatunk, amik jó összhangban maradnak a darab képi és gondolati világával egyaránt. Rengeteg szimbólum és apró utalás látható a színpadon, amit nem részleteznék, nem szeretném elvenni annak az élményét, hogy ezeket értelmezze a jövőbeli néző.

Összességében én nagyon pozitív véleménnyel álltam fel a székből, és nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek a darabot. Aki konstruktív kikapcsolódásra vágyik, és szívesen látná egy klasszikus mű modern változatát, valamint szereti az erős és mély gondolatiságot, az mindenképp tegyen vele egy próbát.

Kalocsai Bálint