Magyarországon a hobbi kutyatartás igen elterjedt. Nehezen találhatunk olyat, akinek a családjában, vagy közeli baráti között nincsen egyetlen kutyatartó sem.

Amellett, hogy rengeteg pozitív dologgal jár az, ha kutya van a háztartásban, sok kellemetlen, sőt akár veszélyes helyzet is kialakulhat abból adódóan, hogy mi emberek nem értjük pontosan a kutya jelzéseit.

A kutya több mint tízezer éve domesztikált állat, ennek ellenére csak a XX. században kezdték tudományosan, etológiai szempontból vizsgálni őket. Mivel hogy a kutya ilyen régen él az ember társaként, természetes közege az emberi közösség, így a magatartásukat is eszerint kell vizsgálni. De minek köszönhető, hogy a kutya és az ember ilyen mértékben képes az együttélésre? Ilyen alapvető tulajdonságok a kötődés, a szociális tanulásra való alkalmasság, az emberre történő odafigyelési képesség és persze a változatos kommunikációs csatornák és jeltípusok alkalmazása és azok megértése. A kutyafélék persze nem csak akusztikusan képesek kommunikálni, hanem kémiai és vizuális jelekkel is. Az ember azonban csak a vizuális és az akusztikus jeleket képes detektálni. A vizuális jelzések fenyegetés, behódolás, védekezés, játékra hívás vagy éppen a játék fenntartására vonatkoznak. Ezek általában jól értelmezhetőek, ám akadnak kivételek. Ilyen például a kutyák vicsorgása, amelyet a gyerekek sokszor a vidámság jelének gondolják, mivel a szélesre húzott ajkak és a kivillanó fogak az emberi kommunikációban a mosolyt jelentik. Ezért sem véletlen, hogy a kutyatámadások legtöbbször a gyermekeket érintik. A kutya ugatását a hetvenes években vizsgálták, méghozzá a kutya ugatást és a legközelebbi vadon élő rokonaik hangrepertoárjának kontextusában. A vizsgálatok eredménye szerint a vokalizáció nagyfokú hasonlóságot mutat, azonban az ugatás előfordulásában aszimmetriát lehet felfedezni. A kutyáknál szinte minden esetben megjelenik, míg a többi, vadon élő kutyafélénél ez inkább csak a védekező vagy fenyegető helyzetekben fordul elő. Még egy fontos különbség, hogy míg például a farkasok csak néhány rövid vakkantási sorozattal élnek, addig a kutyáknál az ugatás több percig is eltarthat. Annak ellenére, hogy a kutyára faj szinten jellemző az ugatás, kevés tudományos értékelés született róla, egészen a XX. század végéig. Az ugatás funkcióját többféleképpen is magyarázták, azonban a kommunikációs szerep sokáig fel sem merült, mivel nem sikerült konkrét kommunikációs jelentést az ugatás mellé rendelni. Több magyarázat is szóba került, mint például, hogy az ugatás a kutyáknál, egy általánossá vált neoténiás jelleg, vagy hogy az ugatás az általános izgalmi szint kifejeződése. Újabban a csúfolódó magatartás megjelenési formájaként tekintettek rá. Látszólag a magyarázatoknak nincsen közös jellemzőjük, miután az ugatást nem a kommunikációt érintő szelekciós tényezőkkel, hanem egy relaxált szelekcióval magyarázzák. A XXI. század elején már kezdték a kutyaugatást, mint kommunikációs jelet vizsgálni. Érdekes kérdés a kutyaugatás szétterjedése több szociális kontextusra, és gyakoribbá válása a többi akusztikus jelhez képest, és kérdés, ez betudható-e annak, hogy az ember számára is információt hordoz.

6a00d834522f5769e20168e5e4484f970c-pi

A kutyatartás legtöbbször ugatással jár, ami sokakat zavar, ezért az önkormányzat és a lakóközösség korlátozhatja ezt a lehetőséget. Meg lehet szüntetni az ugatást speciális nyakörvekkel, illetve műtéti úton is, ám Magyarországon tiltott a hangszálak eltávolítása. De mi is az, ami idegesítő az ugatásban? Az ELTE Etolológia Tanszék munkatársainak vizsgálata során kiderült, hogy nem csak a hangereje, vagy éppen a hossza teszi zavaróvá az ugatást, hanem az információtartalma is. A legidegesítőbb ugatási típus akkor fordul elő, amikor a kutya egyedül vagy kikötve fordult elő. Ebben az esetben segíteni szeretne a bajba jutott állaton. Ha nem a mi kutyánk ugat, akkor tehetetlen és frusztrált hangulatba kerülhetünk, tehát felbosszantjuk magunkat. Ugyanilyen okból viseli nehezen az ember a babasírást: ha a baba sír, a szülő biztosan megpróbáltatja valahogy elhallgatatni, jobb híján ellátja.

Az Etológia Tanszék a föntebb vázolt kérdésekkel már több, mint egy évtizede foglalkozik, a kutatás középpontjában az ugatással. A vizsgálatok során fény derült arra, hogy a különféle ugatások értelmezése álltalánosan meglévő képesség. Tehát egy brazil és egy magyar ember ugyan olyan „kutyaszótárral” rendelkezik. A vizsgálat módja igen egyszerű volt. Rengeteg kutyaugatást felvettek a Tanszék munkatársai, és ebből összeállítottak egy kísérleti hanganyagot. Majd ezeket az ugatásokat vakkantásokra bontották, és tíz vakkantási sorozatot állítottak össze az alapján, hogy három hangtani paraméter szerint rendezett legyen. Számított a hang magassága, érdessége és a két vakkantás közötti szünet. Ebben a vizsgálatban magyar és brazil hallgatók is részt vettek, valamint a férfiak és a nők aránya megegyezett. Egy száz pontos skálán kellett jelölniük, hogy mennyire tartják agresszívnak, ijedtnek, kétségbeesettnek, vidámnak, illetve játékosnak a kutya hangját.

Ha érdekel a téma, az ELTE Etológia tanszékének honlapján sok érdekes információt találhatsz, sőt, érdemes figyelni a kutatásokat, ugyanis szívesen várják a békés ebeket.