Az új ciklus Tisztségviselői

Elnökhelyettes – Vigh Patricia (elnokhelyettes@ttkhok.elte.hu) Vigh Patricia vagyok, negyedéves biológia-természetismeret osztatlan tanárszakos hallgató. Ez a második év, hogy aktív szerepet vállalok a Hallgatói Önkormányzat életében, idén mint Elnökhelyettes. Feladatom a HÖK tisztségviselőinek koordinálása, az érdeklődők bevonása és az elnök munkájának segítése. Ha bármi kérdésed van a HÖK-kel kapcsolatban vagy szeretnéd kivenni te is a részed a közéletből, keress bátran! Informatikus – Szabó Áron (informatikus@ttkhok.elte.hu) Sziasztok! Szabó Áronnak hívnak, 2017 márciusa óta én vagyok a TTK HÖK informatikusa. Informatikusként a feladatom a HÖK eszközparkjának karbantartása, működtetése, illetve a hivatalos levelezés és…

Olvass tovább!

A Képviselőválasztás eredménye

A Nemzeti Felsőoktatási Törvény és az ELTE TTK HÖK Alapszabály 25. § alapján a választás érvényes, ha azon a kar teljes idejű nappali képzésben részt vevő, aktív státuszú hallgatóinak legalább egynegyede igazoltan részt vett. A Választási Bizottság megállapította, hogy a választás érvényes, hiszen ez az arány idén 30,91% (1161 darab). A szavazatok összesítése után, a következő eredmény alakult ki: BIOLÓGIA szakterület választási csoport (11 jelölt): Beérkezett szavazatok száma: 198 (26,40%), ebből üres szavazat: 9 (5%) Farkas Sophie Zoe Benkovits Ádám Gugyerás Ádám Somodi Csenge Margit Hócza Szabolcs Szabolcsi Csenge Gyulai Márton Horváth Flóra Boglárka  …

Olvass tovább!

Interjú Berki Mártonnal

Hány éve dolgozik az ELTE TTK-n? Itt végzett-?   2009-ben végeztem az ELTE TTK geográfus szakán, majd megkezdtem a PhD-képzést a Földtudományi Doktori Iskola Földrajz-Meteorológia Programján. A kutatás mellett lényegében a legelső doktoranduszi félévem óta részt veszek az oktatásban is, valamint terepgyakorlatok szervezésében és lebonyolításában. Az ösztöndíjas éveket követően az akadémiai működésbe is lehetőségem nyílt belelátni, 2012-től ugyanis az MTA Szociológiai Intézetének kutatójaként dolgoztam. Városokkal foglalkozó földrajzosként rendkívül inspiráló volt városszociológus kollégákkal kutatni, azonban eközben sem szakadtam el teljesen az egyetemtől; Erasmus-kurzusok, speciálkollégiumok, szakdolgozati témavezetés és terepgyakorlatok formájában mindvégig jelen…

Olvass tovább!

Interjú Székely Balázzsal

Hány éve dolgozik az ELTE TTK-n, itt végzett-e nálunk? Itt végeztem, ráadásul két szakot is, geofizikus és csillagász szakot, ugyanabban az évben. Ez azért volt akkor praktikus, mert csak egy szakdolgozatot kellett írni, mert mindkét szakomhoz kapcsolódott a témája. Kereken 30 éve dolgozom itt, ha a demonstrátori időszakomat is belevesszük. Mi a legfontosabb az Ön számára a tanításban? Ha felülről nézzük a dolgot, akkor a tudományos utánpótlás biztosítása. Ez fellengzősen hangozhat, de végül is erről van szó. Van egy szakmánk, és ennek az utánpótlását szeretnénk biztosítani, magyarul, Magyarországon. Ezért is…

Olvass tovább!

Interjú Nguyen Quang Chinh-nel

Mennyi ideje dolgozik az ELTE TTK-n, és itt végzett-e nálunk? Itt végeztem, 1985-ben, utána lettem egyetemi doktor, így 1988 óta tevékenykedem oktatóként, még kimondani is hosszú, hogy idestova harminc éve. Mi az ön számára a legfontosabb a tanításban? A hallgatókkal való kapcsolatteremtés, hogy tudjunk együtt dolgozni, az nagyon fontos egy oktató számára. Persze vannak órák, ahol csak beszélünk, beszélünk, beszélünk, de ez is egyfajta kapcsolatteremtés, tudásátadás, de amikor szorosabban lehet hallgatókkal együtt dolgozni, akár labor keretében, akár TDK formájában, vagy PhD alkalmával, az mindig nagy öröm. Lehet együtt hülyéskedni, mindenfélét…

Olvass tovább!

Interjú Besenyei Ádámmal

Hány éve dolgozik az ELTE TTK-n és itt végzett-e? Igen, itt szereztem alkalmazott matematikus diplomát 2005-ben, majd a doktori tanulmányaimat szintén itt végeztem, 2009-ben doktoráltam, 2008-tól pedig az Alkalmazott Analízis és Számításmatematikai Tanszéken dolgozom. Idén tehát 10 éve, hogy főállásban az ELTE oktatója vagyok. Mi az Ön számára a legfontosabb a tanításban? Középiskolásként még nem gondoltam arra, hogy valaha tanítani fogok, sőt a matematika szak is az utolsó pillanatban jött. Sokáig orvosnak készültem, de végzős gimnazistaként matematikatanárom hatására végül úgy döntöttem, hogy ide, az ELTE-re, alkalmazott matematikus szakra jelentkezem. Aztán…

Olvass tovább!

Interjú Veres Gáborral

Hol végezte el a fizika szakot, és miért jelentett ez Önnek sokat? Itt az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végeztem, nem is gondolkoztam, hogy máshol csinálnám. Gnädig Péterhez jártam diákolimpiai szakkörre, és ő sok előadást is tartott nekem itt, az egyetemen. Sok tanárról kiderült számomra, hogy rengeteget tudok tőlük tanulni, és persze ott voltak a nagyszerű csoporttársaim is. Volt köztünk verseny, de emellett barátok is lettünk. Miért ezt az egyetemet választotta? Nem volt gondos összehasonlítás az ELTE és a többi egyetem közt, nem akartam Budapestnél messzebb menni, a közelben nőttem fel. A…

Olvass tovább!

Budaörsi Napok 2018

Imigyen zajlott az idei BN Az április 9-én startoló és 13-án véget érő 5 napos időszak úgy vonul majd be a történelembe, mint BN 2018. A megnyitón sok számot hallhattunk, hogy hanyadik, de csak annyi biztos, hogy 1979-től már a Budaörsi úti kollégium adott helyet az ELTE legnagyobb kollégiumi fesztiváljának.   Egy héten át tartó olcsó bulizás a legnagyobb ELTE-koliban – így gondolhatnak sokan e rendezvényre. Minden nap pár koncert, azt’ utána dj-s buli kifulladásig.  Ha valaki csak a felszínt kapargatja, egy-két napra téved be, az tán tényleg csak ennyit…

Olvass tovább!

Mentorrendszer – Interjú Benkovics Ádámmal

Benkovits Ádámot a Küldöttgyűlés novemberben választotta meg. Most, hogy a mentorképzés elkezdődött, jelentősen gyarapodtak a teendői, nincs idő tétlenkedni, program program hátán. Erről beszélgettünk a Mentorkoordinátor Úrral. Először is azt szeretném megkérdezni, hogy érzed magadat a HÖK-ös berkekben? Megtaláltad a helyed? Kifejezetten jól érzem magam a HÖK-ben. Eddig is volt szerencsém részt venni a hallgatói közéletben, már gólya koromban is rendszeresen látogattam a Küldöttgyűlés üléseit, képviselő is voltam, illetve vagyok jelenleg is. Magát a tisztséget abszolút testhezállónak tartom, és a vele járó munkát is nagyon élvezem, mivel a mentorrendszer a…

Olvass tovább!

Tanáris Fórum a TTK Kari Vezetésével

Az új osztatlan tanárképzés legelső évfolyama lassan diplomát szerez, kiváltképpen azok a hallgatók, akik az általános iskolai (4+1 éves) képzést választották. Éppen ezért a Természettudományi Kar vezetése és a Hallgatói Önkormányzat jónak és szükségesnek találta egy olyan esemény létrehozását, amelynek keretein belül a hallgatók vissza tudnak jelezni, vagy épp kérdéseket tudnak feltenni a tanárképzéssel kapcsolatban. Március 27-én került sor a Tanáris Fórumra, s az is jól mutatja a téma fontosságát, hogy a beszélgetésben részt vett Dr. Surján Péter dékán úr, Dr. Homonnay Zoltán, a TKK (Tanárképzési Központ)  igazgatója, Török Gabriella,…

Olvass tovább!