Európa és az űr – Összefoglaló az első európai űrvitáról

2016. szeptember 10-én rendezte az Európai Űrügynökség (ESA) az első nemzetközi „vitanapot” az európai űrkutatás jövőjéről. Összesen 22 európai országban, így Budapesten is csaknem 2000-en vettek részt az eseményen. Miért hát a „vita/civil konzultáció”? A vitanap alkalmával a szervezet célja többsíkú volt, egyrészt valóban kíváncsi volt az érdeklődő európai publikum véleményére a különböző, minket közvetve érintő kérdésekről. Ám ami talán még fontosabb, az a kapcsolatépítés, és minél több ember aktivizálása volt, hogy tudatosodjon bennünk, hogy az űrkutatás nem állt meg a Holdra szállással, és a műholdaktól a nemzetközi űrállomáson át…

Olvass tovább!

Célegyenesben az EXOMARS 1.0

2016. március 14-én a Bajkonuri Űrrepülőtérre (Kazahsztán) egy igencsak nyugodt nap virradt. 9 órakor a mérhető szél alig karcolta a 2 km/h-s határt, és néhány orosz mérnök elégedettséggel dörzsölte össze az izgatottságtól kissé izzadt kezeit. 3 óra múlva elégedetten sóhajtottak: az orosz Briz-M rakéta sikeresen elvégezte a dolgát, és felemelte a misszió további tartozékait a levegőbe, feljebb, feljebb, magasabbra, míg végül áttörve az Földet körülölelő, akörül keringő kacatok, űrlimlomok sűrűjén, magányos útjának kezdetét vette egy szomszédos bolygó, a Mars felé. A leírást olvasva azt hihetnénk, hogy a Szovjetunió egy soha…

Olvass tovább!

Critical thinking – A crucial skill

As a soon-to-be teacher the phenomenon of university students not being able to express their opinions on everyday matters such as news or elections is quite frightening. It is my personal belief that this problem can possibly be derived from the years spent in school, especially high school. Unfortunately, today’s Hungarian education system is not interested in children’s personal thoughts or point of views, it is only interested in scores and grades. Our teaching methods usually do not promote critical thinking. The average situation is that the teacher talks and…

Olvass tovább!

Lénárd Sándor: Egy nap a láthatatlan házban

Láthatatlan ház épült az őserdő fái közé, ott, ahol a mimóza is kétszer akkorára nő, mint a  Róma körüli dombokon, ott, ahol a narancsok és mandarinok az ágaikkal elérik egymást, s ha kedvük tartaná gyümölcsöt cserélhetnének. Az útmenti mocsárba ültetett bambusz áthatolhatatlan kerítéssé burjánzott, s bármelyik égtáj felől is vizsgálódunk a ház valóban eltűnt. Lénárd Sándor, latin, olasz, angol és német nyelven publikáló magyar író, orvos és orgonaművész papírt és tollat ragadva vall egy napban szobrot állítva mindennapjairól, csapongva, olykor bukfencet hányva emlékei, anekdotái, passziói, felragyogó, majd kihunyó eszmefuttatásai között,…

Olvass tovább!

Andrej Tarkovszkij: A Tükör és az orosz filmművészet

Andrej Tarkovszkij, az orosz filmművészet eddigi legnagyobb alakja, aki a szovjet korszakban klasszikus fokon képviselte az orosz kultúrát és művészetet. Tükör című alkotásában az emlékezést, mint etikai témát ragadta meg, s mint a Tükör szerző-hőse, emlékezésében drámai  dialogikus viszonyba került a múlttal. Művében két nemzedék árnya vetül egymásra a valóság és az emlék találkozásában. Nosztalgia Tarkovszkij hagyományos módon közelítette meg és Dosztojevszkij és Tolsztoj szellemében fogalmazta újra az egykori irodalmi eszményeket, az orosz történelem nagy kérdéseit és az orosz intelligencia egyik jellegzetes attitűdjét: az öntökéletesítésre, a belső érvényesülésre összpontosuló szellemiséget.…

Olvass tovább!

Az Üvegházban – Párizs után 1 évvel

Realizálódni látszódnak a párizsi klímakonferencia során vállalt kötelezettségek. Bár még nagyon messze vagyunk a céltól, öntudat mutatkozik a világ vezetői körében, miután több mint 100 ország kormánya kérvényezte újabb üvegházgáz betiltását. Természettudományos hallgatóként nevetséges lenne vitatni a globális felmelegedés tényét. Sajnos rengeteg laikus és feltűnési viszketegségre hajlamos író, újságíró, blogger, celeb, politikus és egyéb hasonszőrű ember él köztünk, akik arroganciájukban (vagy üzleti érdekeltségükben) csak tagadni tudják a tényt, hogy földünk klímája emberi ráhatásra, és nem csak természetes következményektől változik. Természetesen léteznek tudományos alapú viták a változás mértékéről, a mitigációs eljárások…

Olvass tovább!

Rossz szomszédság – Family guy után szabadon

Az ifjú házas Mac (Seth Rogen) és Kelly (Rose Byrne) gyermeket vállal. Új házba költöznek egy olyan környékre, ami éppen olyan, mint a Lila akác köz. Szinte már érzik, ahogy a csodás kertvárosi élet szellője simogatja az arcukat. De ekkor történik valami, ami mindezt romba dönti. Mint minden amerikai filmben, ami az egyetemistákról szól, megjelennek a diákszövetségek, ahol egy nagy házban a fiatalok együtt élnek, buliznak és mellesleg néha tanulnak. Na, éppen egy ilyen szövetség költözik a fiatal házasok mellé. A nézők már ekkor érzik, hogy ennek jó vége nem…

Olvass tovább!

Új finomságok érkeztek hozzánk! – Zing Burger a Déli Tömbnél

„Itt van az ősz, itt van újra”, elkezdődött az új szemeszter, a hallgatók pedig ismét birtokba veszik az egyetem épületét. Az idei év újdonságot hozott a Lágymányosi Campusra, ugyanis új étkezési lehetőség nyílt számunkra. A Zing Burger költözött a C épület nyugati bejárata elé egy konténerben. A mozgó étterem ötlete egyszer csak kipattant a tulajdonosok fejéből 2013 körül. 2014-ben már megnyílt az első saját éttermük is. Nyugati példát követve alkották meg saját ötleteik alapján a Zing Burgert. Céljuk, mintegy házhoz menni és ott biztosítani a minőségi alapanyagokból összeállított különböző ízvilágú…

Olvass tovább!