Idén április utolsó előtti hétvégéjén rendezték meg a Budapest 100 nevű programot. Ezen a hétvégén az épp ebben az évben százéves házakat ünneplik lakóik. Ám ebben az évben sajnos nem igazán találni ilyen házakat a száz évvel ezelőtti eseményekből kifolyólag. Ezért idén (és már tavaly is) valami mással kellett a szervezőknek előrukkolni. Ebben az évben a rakparti házak mutatkoztak be. A szervező egyébként a KÉK – azaz a Kortárs Építészeti Központ. Önkénteseik minden évben felkutatják a potenciális ünnepi házakat, majd lakóikkal együttműködve szervezik meg a hétvége programjait. Általában körbevezetéseket tartanak…
Olvass tovább!Szerző: Vörös Éva
A puhatestűektől a steampunkig – A Rákóczi tér helyei
Ebben a picit rendhagyó cikkben nem egy konkrét kávézót vagy egyéb vendéglátóipari létesítményt szeretnék bemutatni, hanem több olyat, amiben egy közös van: a Rákóczi téren fellelhetőek. Ennek a térnek vannak sötét foltok is a múltjában, de a kezdetek kezdetén itt üzemelt Budapest első téglavetője, majd később borjúpiacnak is használták. Mai nevét 1871-ben kapta és 1892 óta vásárcsarnok is üzemel a téren. Sétánkat kezdjük a csarnok mögötti utcánál. Itt található a CUCC nevű kávézó és használt holmi lelőhely. A hely méreteiből adódik, hogy nem lehet nem beszélgetni a kedves barista fiúval.…
Olvass tovább!Modern család
Ha valaki szereti a sitcomok világát, de még nem hallott a Modern család című amerikai sorozatról, az nem tudja miről maradt le.
Olvass tovább!Minden rohad, ami fénylik – Aranyélet
A 2015-ben megjelent sorozat a finn Könnyű élet című sorozat remakeje. Az első évadban a Miklósi család hétköznapjaiba csöppenünk bele: a családfenntartó édesapa – Miklósi Attila (Thuróczy Szabolcs) – bűnözésből teremti elő a mindennapi betevőt. Nem válogat az élet felkínálta lehetőségek között, ha úgy adódik, lakásbérlőket rövidít meg a kaucióval – mivel az igazi tulajdonos nem is tud róla, hogy bérbe akarná adni lakását bárkinek is –, de akad, hogy rönkfába rejtett csempész cigaretta Magyarországra hozatalában segédkezik. Vitathatóan erkölcsös életében mégis ott kezdődnek a fő problémák, amikor egyszer túl forróra…
Olvass tovább!A tehetség is deviancia – Vekerdy Tamás előadása
Az IQ terápia előadás-sorozat félévnyitó alkalmának vendége Dr. Vekerdy Tamás volt. A magyar Waldorf óvodák és iskolák megszervezésében is részt vevő pszichológus A tehetség és gondozása című előadásán mesélt a zsenikről, a tehetséggondozásról és a magyar iskolák problémáiról. Az IQ terápia lelkes fiatalok által szervezett előadás-sorozat, mely sokféle népszerű témával foglalkozott már. Az előző félév nagysikerű kocsma konferenciáját tervezik megismételni majd tavasszal, de egyéb előadásokkal is készülnek. A részletekért kövessétek a Facebook oldalukat! A mostani előadásra csaknem 400-an jelezték érdeklődésüket és kereken százan, hogy ott lesznek. Ez így is történt,…
Olvass tovább!Ernelláék Farkaséknál – Egy újabb ígéretes magyar film
Hajdu Szabolcs filmje nyerte el az 51. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, a Kristály Glóbuszt júliusban. Konkol Mátéval, a film rendezőasszisztensével, az ELTE BTK Filmtudomány MA szakos hallgatójával beszélgettem a szeptember 29-én mozikba került alkotásról.
Olvass tovább!Gömböc – A szicíliai gyorskaja
Biztos mindenki hallotta gyerekkorában a kis gömböc meséjét, ami mindent felfalt maga körül, miközben egyre nagyobb és nagyobb gömböcként gurult végig a falu utcáin. Erre a mesére asszociáltam, amikor mindent nem faltam fel, mégis gömböcként gurultam ki a jóllakottságtól ebből a gyorsétteremből.
Olvass tovább!A szakdolgozatírás fázisai
Végül mindenkit elér ez az időszak is, mely mindenkinél egyedi tünetekkel járhat, de pár közös jellegzetességet mindenki megfigyelhet életének ezen különleges periódusában.
Olvass tovább!Az ételek cirkusza – Cuisine & Confessions
„Emlékszem gyerekkoromból a cirkuszra, ami pattogatott kukorica és vattacukor illatú volt!” – Szerintem volt amellett még elefántszag és egyéb állatok bűze is… Viszont az a cirkusz, ahol én jártam a hétvégén, banánkenyér és bazsalikom illatú volt.
Olvass tovább!