A puhatestűektől a steampunkig – A Rákóczi tér helyei

Ebben a picit rendhagyó cikkben nem egy konkrét kávézót vagy egyéb vendéglátóipari létesítményt szeretnék bemutatni, hanem több olyat, amiben egy közös van: a Rákóczi téren fellelhetőek. Ennek a térnek vannak sötét foltok is a múltjában, de a kezdetek kezdetén itt üzemelt Budapest első téglavetője, majd később borjúpiacnak is használták. Mai nevét 1871-ben kapta és 1892 óta vásárcsarnok is üzemel a téren.

5232292_ac07c7d0e89e872b76cba12d1d66a3b8_t (1)

Sétánkat kezdjük a csarnok mögötti utcánál. Itt található a CUCC nevű kávézó és használt holmi lelőhely. A hely méreteiből adódik, hogy nem lehet nem beszélgetni a kedves barista fiúval. Kávészakértő barátnőm, akitől a helyről először hallottam, ragaszkodott hozzá, hogy a cikkben szerepeljen a filter kávé kifejezés, ami egyébként azt jelenti, hogy egy szűrőben lévő kávén folyatnak át forró vizet extra nyomás nélkül. Ez bár nagyon egyszerűen hangzik, csak néhány kávézóban találkozhatunk vele, pedig ezzel az elkészítéssel hozható ki a kávéból a termőterületére leginkább jellemző ízvilág.

 

Rögtön a kávézótól jobbra van egy másik second hand ruhabolt, ahol elég furcsa stílusú ruhák között válogathatunk. Érdekességnek mindenképp érdemes egyszer megnézni.

636041290845371298882094614_national-coffee-day-2015-ftr

A következő hely, ahová ebédidőben a legjobb betérni, a Csiga Café. Dél körül számítani lehet arra, hogy pár percet várnunk kell, mire felszabadul egy asztal. Ha segítséget kérünk a kedves pincérektől, akkor nyugodtan leülhetünk addig egy kinti padra, és ők szólnak, amikor mi következünk. Ez a kedvenc ebédelő helyem Budapesten. Hetente változó menüvel várnak minket hétköznaponként dél és délután négy óra között. A kínálatban mindig előfordulnak olyan érdekes ételek, amiket Google nélkül nem tudok értelmezni: például pilaf, quesadilla, paella, polenta, muszaka… Ezen kívül azért ismerősebb, magyaros ízvilágú ételek is felkerülnek minden héten a listára, ezért a külföldi barátaimat ide szoktam elhozni. Ezután kétféle desszert közül lehet választani, ám ezek mindig annyira jól hangzanak, hogy életünk legnehezebb választása elé állítanak minket, amikor döntenünk kell. A legutóbb sajnos pont nem ízlett annyira a fehércsokis mousse, de általában ezekben sem szoktam csalódni. Miközben elfogyasztjuk étkünket, azon is gondolkozhatunk, hogy a falakon levő festmények vajon mit ábrázolnak.

40-41_CsigaCafe1-HN

A legutolsó helyet estére ajánlanám. A Krak’n Town nagyon látványos hely, ami a steampunk világát idézi. Honlapjuk szerint ez

„egy kortárs művészeti irányzat, aminek gyökerei H G. Wells és Jules Verne munkásságáig nyúlnak vissza”.

Pontosan leírni ezt a stílust nagyon nehéz, de bárki megérti miről van szó, ha egyszer idetéved. Ezen a helyen ajánlom a sörkóstolót, amit az épp aktuálisan csapon lévő 8 fajta sörből állítanak össze. A nyolcszor kb. 2 dl italt egy fogaskeréken szolgálják fel és 1700 Ft-ba kerül. Az aktuális séf ajánlata lazacderék volt, csupán 4990 Ft-ért, szóval ezt sajnos nem az egyetemistákra kalibrálták, így ottlétünkkor nem is fogyasztottunk mást a sörön kívül.

helyveki_vevi_rákóczi

A fentebb leírt túrát nem muszáj egy napra sűríteni, többször is vissza-visszatérhetünk a Rákóczi térre.