Erasmus – Diákélet Lengyelországban

Galambos Hanna Lengyelországban töltött egy évéről készítettünk interjút. A kinti élményeiről tettünk fel kérdéseket, illetve szó volt a nehézségekről is, melyek felmerültek külföldi tanulmányai végzése során. Hol voltál Erasmuson, és miért erre a helyre esett a választásod? Lengyelországban, Varsóban töltöttem el egy egész évet. Igazából nem nagyon volt már választási lehetőségem, mert az utolsó pillanatban adtam be a pályázatot, de nagyon örültem Lengyelországnak, leginkább a lengyel-magyar barátság motivált.  Milyennek találtad Lengyelországot? Ami nagyon tetszett Lengyelországban, hogy rengeteg szép, nagy park van, ahova ki lehet ülni tanulni, illetve kikapcsolódni. Sokkal több…

Olvass tovább!

Erasmus – Diákélet Olaszországban

Egy interjú során beszélgettem Pánczél Emesével, harmadéves Földtudományi BSc geológia szakirányon tanuló hallgatóval. Az Erasmus+ program keretein belül eltöltött részképzéséről tettem fel néhány kérdést. Mikor jelentkeztél Erasmusra és melyik országba, egyetemre? A 2019/20-as őszi félévre pályáztam Erasmusra. Olaszországba, a Perugiai Tudományegyetemre, – avagy olasz nevén – az Università degli Studi di Perugia-ra jelentkeztem. Több helyet is megjelöltél? Ha igen, miért döntöttél végül, a Perugiai Tudományegyetem mellett? Ez az egyetem volt az egyetlen, amit megjelöltem. Régi álmom volt kipróbálni az olasz „Dolce Vita”-t, mindig érdekelt az ország, a nyelv és a…

Olvass tovább!

Érdekképviseleti körkép – Interjú Hoksza Zsolttal, a TTK HÖK elnökével

Február 1-től az eddig Nyugat-magyarországi Egyetemhez tartozó Savaria Egyetemi Központ hivatalosan az Egyetemünkhöz tartozik. Ősszel kezdetét vette Karunk valamennyi BSc tantervének felülvizsgálata, illetve február 14-én a TTK HÖK Küldöttgyűlése új Alapszabályt fogadott el. Ezekről a fejleményekről kérdeztük Hoksza Zsoltot, a kari HÖK elnökét. Korábban egy interjú során már meséltél kicsit a szombathelyi Savaria Egyetemi Központ integrációjának hátteréről. Ez azóta már nem javaslat, elképzelés, hanem valóság. Hogyan érinti ez a változás a Karunkat? Valóban ejtettünk már szót erről a Tétékás Nyúz hasábjain, mégis érdemes lehet kicsit távolabbról kezdeni, hogy az okokra…

Olvass tovább!

Oktatás és ipar – Biotechnológia az ELTE Lágymányosi Campusán

  Interjúalanyom Dr. Kacskovics Imre az ELTE-TTK Immunológiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, Peter S. Freudenthal professzor, számos tudományos cikk szerzője és ösztöndíj nyertese. Beszélgetésünk során szó esett a családjáról, a kutatói pályafutásáról és az üzleti szférában elért sikereiről.

Olvass tovább!