Mentorrendszer – Interjú Benkovics Ádámmal

Benkovits Ádámot a Küldöttgyűlés novemberben választotta meg. Most, hogy a mentorképzés elkezdődött, jelentősen gyarapodtak a teendői, nincs idő tétlenkedni, program program hátán. Erről beszélgettünk a Mentorkoordinátor Úrral. Először is azt szeretném megkérdezni, hogy érzed magadat a HÖK-ös berkekben? Megtaláltad a helyed? Kifejezetten jól érzem magam a HÖK-ben. Eddig is volt szerencsém részt venni a hallgatói közéletben, már gólya koromban is rendszeresen látogattam a Küldöttgyűlés üléseit, képviselő is voltam, illetve vagyok jelenleg is. Magát a tisztséget abszolút testhezállónak tartom, és a vele járó munkát is nagyon élvezem, mivel a mentorrendszer a…

Olvass tovább!

Tanáris Fórum a TTK Kari Vezetésével

Az új osztatlan tanárképzés legelső évfolyama lassan diplomát szerez, kiváltképpen azok a hallgatók, akik az általános iskolai (4+1 éves) képzést választották. Éppen ezért a Természettudományi Kar vezetése és a Hallgatói Önkormányzat jónak és szükségesnek találta egy olyan esemény létrehozását, amelynek keretein belül a hallgatók vissza tudnak jelezni, vagy épp kérdéseket tudnak feltenni a tanárképzéssel kapcsolatban. Március 27-én került sor a Tanáris Fórumra, s az is jól mutatja a téma fontosságát, hogy a beszélgetésben részt vett Dr. Surján Péter dékán úr, Dr. Homonnay Zoltán, a TKK (Tanárképzési Központ)  igazgatója, Török Gabriella,…

Olvass tovább!

Kalandra fel!

A 2010-ben indult sorozat ebben az évben a 10. évaddal fejeződik be. A Cartoon Network csatornáján futott eddig, és az indulásnál azt nyilatkozták, hogy ezzel rizikót vállalnak. Miért volt rizikó? A sorozat egy nagyon összetett és különös helyen játszódik, teljes mértékben egy mesevilágban. Ez egy nagyon színes és egyszerűnek tűnő koncepció, amelyben hősök, hercegnők, varázslatos lények élnek. Ez Ooo földje. Ooo földjén nem idegen senkitől a varázslat, a vattacukorfák, a beszélő édességek, a tudomány, de mégis ez a Föld. Ebben a világban él egyedüli emberként Finn, és legjobb barátja, az…

Olvass tovább!

A víz érintése – Jó film, vagy trendi téma?

A víz érintése az idei legjobb filmnek járó Oscar díj nyertese. Olyan filmeket múlt felül, mint a Dunkirk, A legsötétebb óra, a 3 óriásplakát Ebbing határában, vagy épp A Pentagon titkai. Ezek mind rendkívül figyelemre méltó filmek, különleges és érdekesnél-érdekesebb történetekkel, mégis alulmaradtak egy olyan filmmel szemben, aminek a témája talán a legelcsépeltebb és legközhelyesebb a világon.  Félreértés ne essék, nem leszólni szeretném a szerelmet, de egyre inkább érezhetjük, hogy a művészvilágban a közepes tehetségek indokként használják, nagyobb figyelmet és elismertséget remélve, ezzel lealacsonyítva nagyságát és misztikusságát. Bennem ez a…

Olvass tovább!

A bicajozás himnusza

Végre megjött a tavasz, és ilyenkor a természet rendje szerint legtöbbünk újra megtalálja a sarokban régóta porosodó biciklijét. Mai filmünk nem tavasszal, hanem egy fülledt, amerikai nyáron játszódik Indiana államban. Vigyázzatok, ez a 20. század legjobb kerékpáros filmje! Az 1979-ben készült „Breaking Away” (magyarul: Az utolsó gyönyörű nyár) középpontjában négy kisvárosi tinédzser áll, akik megrekedtek valahol az érettségi és az éretté válás között. Klasszikus felütés, kiváló kivitelezéssel. A film két nagyobb dramaturgiai konfliktus köré rendezi a cselekményt. Mindkettő egy külső tényezőből fakad, és hogy értsük a filmet, ezt is meg…

Olvass tovább!

On My Block

Ezúttal ismét egy Netflix Original sorozatot hoztam nektek, ráadásul ez még frissebb, mint az Everything Sucks! volt, amikor írtam róla. A sorozat március 16-án került fel a Netflixre, én pedig 2 napra rá már végeztem is az első évaddal. Egy kicsit furán érzem magam, ugyanis ez már a második olyan sorozat volt, amit nagyon élveztem, ahhoz képest, hogy tényleg nem igazán történik benne semmi. Persze, ahogy az szokott lenni, az On My Block fiatal szereplői között is megkapjuk a szokásos fiatalkori problémákat, ám itt az a csavar, hogy a történet…

Olvass tovább!

Tündérmese haladóknak

Egyszer volt, hol nem volt, a piros épületeken túl, még a Petőfi hídon is túl élt egyszer egy lovag. A lovag úgy döntött, hogy elindul, és megkeresi szíve választottját. Felvértezte magát az útra a tudás pallosával, szívét megacélozta. Hosszú útnak nézett elébe, és északról délre kellett jutnia.  Először ki kellett érnie a Labirintusvárosból, amit az illatozó mező övezett, ahol javában nyíltak a fánkvirágok, és melegszendvicsfák csábító zamata terjengett a levegőben. A lovag ellenállt mindennek, kivéve az útjába kerülő kávébokornak. Leszakított egy poharat, hogy gyorsan új erőre tegyen szert. Átvágott a…

Olvass tovább!

A Hawking-hatás és az űrkannibálok

Mint mára talán már mindenki értesült róla, az elmúlt időszakban hunyt el Stephen Hawking, a világ talán legismertebb fizikusa. De mitől is volt pont Ő a legismertebb? Valószínűleg a betegségétől és az azzal való küzdelemtől, mivel valljuk be, ha valamiben nincs szenzáció, az az átlagember figyelmét ritkán kelti fel, különösen, ha például a fekete lyukakról van szó. Én személy szerint azt szerettem Hawking-ban, hogy sosem hagyta, hogy a betegsége definiálja, feleméssze őt. Igyekezett teljes életet élni és egy olyan eszközzé tudta alakítani a nehézségeit, mely által emberek millióival ismertette és…

Olvass tovább!

Könny, dráma és alkohol

Vaknyugat-Átrium Színház Túlzás nélkül állíthatom, hogy Martin McDonagh a modern drámaírás és történetmesélés talán legnagyobb figurája. Egy színházi drámaíróról beszélünk, mégis olyan elementáris erővel képes együtt élni történeteivel, hogy nem csupán szöveg szinten, hanem vizuális, és produkciós vonalon is képes kiemelkedőt alkotni. Ő az író-rendezője a méltán kultikus In Bruges c. filmnek, vagy a zseniális, idén 7 Oscar-díj jelöléséből 2-t aranyszoborra váltó „Három óriásplakát Ebbing határában“-nak. Ha pedig kicsit szétnézünk a budapesti színházak kínálatában, akkor rögtön láthatjuk, hogy rengeteg darabja van jelenleg is műsoron. Én őszinte rajongóként bevallom, már mindet…

Olvass tovább!

The Donut Library

Csodálkozom, hogy eddig még egy Nyúz-szerkesztő sem írt cikket a The Donut Libraryről, pedig már elég népszerű lett, annak ellenére is, hogy nem olcsó mulatság a belváros különböző részein fánkot enni. Őszintén szólva, nagyon örülök, hogy nálunk is már kezdenek egyre népszerűbbek lenni az amerikai típusú fánkozók, elég, ha csak a Donut Boxot, vagy a Vajna-féle Mr. Funk-ot említjük. Most beszéljünk a The Donut Libraryről, ugyanis talán ezzel van a legtöbb tapasztalatom. Tudomásom szerint, Budapesten jelenleg 3 Donut Library működik. Egy a Móricz Zsigmond körtér közelében, egy a Deák Ferenc…

Olvass tovább!