On My Block

Ezúttal ismét egy Netflix Original sorozatot hoztam nektek, ráadásul ez még frissebb, mint az Everything Sucks! volt, amikor írtam róla. A sorozat március 16-án került fel a Netflixre, én pedig 2 napra rá már végeztem is az első évaddal. Egy kicsit furán érzem magam, ugyanis ez már a második olyan sorozat volt, amit nagyon élveztem, ahhoz képest, hogy tényleg nem igazán történik benne semmi. Persze, ahogy az szokott lenni, az On My Block fiatal szereplői között is megkapjuk a szokásos fiatalkori problémákat, ám itt az a csavar, hogy a történet helyszíne Los Angeles, aminek a kevésbé felkapott részein eléggé pörögnek a bandaháborúk, amik sokszor a civil lakosságot, a gyerekeket sem kímélik. Egy ilyen bandatagnak az öccse Cesar, aki szíve szerint kimaradna bátyja, Oscar „Spooky” bűnözői életmódjából, de szépen lassan belekeveredik a sűrűjébe, ahonnan már csak egy gyilkosság árán kerülheti el azt, hogy őt öljék meg. 

Cesar barátai, Monse, Ruby, Jamal és Olivia nemigen látnak bele, hogy miket követ el, és hogy pontosan kiknek dolgozik, de tudják, hogy nagy bajban van. Természetesen a történet ugyanúgy róluk is szól, de talán Cesar sztorija a legmélyebb. Egyébként sikerült többé-kevésbé kibontaniuk a többi karakter háttértörténetét is, gondolom ez majd folytatódni fog az elkövetkezendő évadok során. Talán ezt a komorabb szálat ellensúlyozza Jamal, aki az évad feléig sérüléseket színlel a szülei előtt, hogy ne kelljen belépni a focicsapatba, majd a fülébe jut, hogy a közelben elrejtettek egy rakás pénzt, aminek a nyomába is ered, több-kevesebb sikerrel. A többiek részéről kapunk egy tényleg egész izgis szerelmi négyszöget, ami ahhoz képest, hogy ifjúsági sorozatról van szó, tényleg nem annyira tré, mint amennyire elsőre gondolná az ember.
Még a Cesaros szállal együtt is könnyed történet ellenére, a sorozat vége nagyon kemény és dark lett. Nem tudom, hogy ennek hatására a második évadtól sötétebb hangvételű lesz-e a sorozat, de mindenképpen kíváncsi leszek rá!