Planet Sushi

A megfizethető japán éttermek nyomában A keleti gasztronómia jelenléte Budapesten meglehetősen szélsőségesnek mondható, hiszen az utca emberének kapásból vagy az ugrik be, hogy micsoda gyomorpanaszai voltak az ötszáz forintos gombostűfejnyi csirkefalatot tartalmazó bundától, amit a Keletinél – értitek, KELETINÉL – lévő kínaiból szerzett be, vagy a híres-hírhedt Nobu, és társai, amely olyan érzést kelthet bennünk, hogy a sushizás egyfajta magasabb árkategóriás macaron: fél fogamra sem elég, de cserébe megkopasztanak rendesen. A sushizás úri hóbortját nem is bíztam csodasushi-mesterekre soha. Abban a pillanatban, hogy megszerettem ezt a roppant különleges ételt, egyben…

Olvass tovább!

Face Time

Csak ülök. Tökéletes a rálátás a mozgólépcsőre.  Várok. Hogy mire? Semmire. Csak ülök a következő pár percben némán.  Az emberek jönnek mennek, de más mint otthon. Amíg a semmire várok, számolni kezdek. 1. Eltelik 40 perc, mikor a kettőhöz jutok. Több hangos társaság halad el mellettem, de vannak, akik egyedül sietnek valahova. Talán ők sem tudják miért és hova. De sietnek. A mellettem lévő asztalnál néma csönd van. Csak az ujjak pötyögését meg a meg-megszólaló messengert hallani. Figyelek. és 4. Csalódottan felállok. Majd holnap több lesz. Gondolom. Szomorúan mosolyogok. Ezzel…

Olvass tovább!

Atypical 2. évad

Az Atypical első évada kellemes meglepetés volt, ám véleményem szerint kicsit túl klisésen dolgozta fel az autizmus témáját, az anyuka karaktere pedig vagy direkt, vagy pedig véletlenül, nagyon rosszul volt megírva. Néhány hete megérkezett a második évad, ami ott veszi fel a fonalat, ahol az első évadban abbamaradt. Elsa tehát megcsalta Dougot egy pultosfiúval, Doug pedig különösen rosszul viseli ezt az egészet. Ebben az évadban kicsit kevesebb szerep jut Samnek: tényleg a szülők kapcsolata, illetve Casey új iskolába való beilleszkedése lesz a fő téma. Elsa megpróbálja visszaédesgetni magát a családba,…

Olvass tovább!

AURORA: Infections Of A Different Kind – Step 1

A norvég angyalhang visszatérése Jellemzően olyan emberként ismerem magamat, aki dalokba szeret bele, és egy teljes album első hallgatásra nem sűrűn fogja meg. Nem is nagyon vetemedem arra, hogy egy ültő helyemben fél, vagy egy órára elmélyüljek egy lemez anyagában, ám mégis, amikor már negyedik napja kaptam az értesítéseket az új AURORA album megjelenéséről, és végre playlistre tettem egy hétfő reggeli omlettsütés aláfestéseként, alapjaiban változott meg a heti lejátszási listám összetétele. Hogy ki is AURORA? Aki eddig nem futott volna össze a munkásságával, ne adj’ isten egyből a magyar punkzenekar…

Olvass tovább!

Kutatók Éjszakája az ELTE TTK-n (videó)

Múlt hét pénteken és szombaton került megrendezésre a Kutatók Éjszakája, amiből az ELTE TTK idén sem maradhatott ki! Az érdeklődőket számos interaktív workshoppal, előadással, bemutatóval várták, ahol rengeteg kísérletet bárki elvégezhetett. A programok természettudományok szinte teljes spektrumát lefedték, az atomfizikától kezdve a mikrobiológián át egészen a geometriáig. Videó: Dózsa Zoltán

Olvass tovább!

A kvantumszámítógépek világa

A „számítógép” szót hallva legtöbbünknek az íróasztal alatt lévő doboz, az asztalon lévő 12mm vastag laptop, vagy esetleg egy okostelefon jut eszünkbe, de ezeknél egy sokkal újabb technológia is létezik, melyet teljesen más problémakörök megoldására használhatunk, de hogy ezek működését megérthessük, tudni kell, mi is egy számítógép. Minden egyes számítógép agya a processzor. Ezek a processzorok az 1960-as évek óta exponenciálisan erősödnek, miközben exponenciálisan csökken a méretük. Hogy ebbe kis betekintést nyerhessünk, az 1960-as években egy számítógép tornaterem méretű volt, és valószínűleg a zsebünkben lévő okostelefon teljesítményének mindössze töredékével rendelkezett.…

Olvass tovább!

Alfa

A kutya az ember legjobb barátja – szól a közmondás. Ma már el sem tudnánk képzelni egy olyan világot, ahol ezek a szőrös négylábú szeretetbombák ne lennének a mindennapjaink része. Albert Hughes Alfa című remekműve annak a történetét mutatja be, hogyan lett egy vadon élő állatból az ember legjobb barátja. A törzs férfitagjainak feladatát, a vadászatot is bemutatja a film, tulajdonképpen a nyitójelenettel a művelet közepébe csöppenünk. Főszereplőnket, Kedát (Kodi Smit-Mcphee) felöklelte egy bölény, és ez a baleset halálos kimenetelűnek tűnt csapattársai – köztük apja – számára, így otthagyták. Ezzel…

Olvass tovább!

Hamarosan megrendezésre kerül a 2018-as ELTE Feszt

Izgalmas előadásokkal, látványos kísérletekkel, interaktív workshopokkal várja a középiskolásokat 2018. október 12-én az ELTE Trefort-kerti campusra szervezett összegyetemi nyílt napon, ahol a továbbtanulás előtt álló fiatalok minden szükséges tudnivalót egy helyen szerezhetnek meg. A nap indításaként reggel 9 órakor Ősi Attila geológus-paleontológus, az MTA–ELTE Lendület Dinoszaurusz Kutatócsoport vezetője, a Természettudományi Kar habilitált egyetemi docense az európai és magyarországi dinoszaurusz-kutatásról. Délután 14 órakor Kacskovics Imre egyetemi tanár az ELTE-n folyó biotechnológiai kutatásokról beszél majd. Részletek: https://ttk.elte.hu/content/elte-feszt.e.62 Forrás: http://www.facebook.com/ttk.elte

Olvass tovább!

Végtelen háború

A Marvel Studios 10 éves születésnapját egy összes, eddig vásznon megjelent hőst felvonultató mozisikerrel ünnepelte, amely az Avengers: Infinity war, avagy Bosszúállók: Végtelen háború címmel került napvilágra. A Russo-testvérek (Anthony- és Joseph Russo) már a tavaly megjelent Pókember film előtt nekiláttak a forgatásnak, így pénzt és időt nem spórolva mindenki kedvenc karaktere vászonra kerülhetett a Marvel moziverzumból. A film bevétele csak a mozikat tekintve meghaladja a kétmilliárd dollárt,  amihez képest a 3-400 millió dollár közé becsült költségvetés elenyészőnek tűnhet. Spoiler nélkül nehéz lenne egy ilyen kaliberű filmről beszélni, így javasolnám,…

Olvass tovább!

The Black Lab Espresso & Brew Bar

Manapság szinte mindenki iszik kávét, ez a cikk azonban azoknak szól, akik nemcsak a hatása miatt isszák, hanem az íze miatt is, illetve hogy legyen egy komfortos hely, ahova be lehet ülni, találkozni valakivel, tanulni, vagy csak lazítani egy kicsit és mindeközben minőségi terméket fogyasztani. Bár a Starbucks, a California Coffee Company és a Frei Café is nagy, és rengetegféle kávékülönlegességet lehet kapni, én mégsem éreztem magam komfortosan egyikben sem. Kikérem a kávém, de fél óránál többet egyikben sem töltök. Persze mindez lehet azért, mert központi helyen vannak, és rengeteg…

Olvass tovább!