Rektorválasztásra készülve – interjú Dr. Szalay Péterrel

2021 áprilisában rektorválasztás lesz az ELTE-n. A pályázók közt van Dr. Szalay Péter, az ELTE TTK Kémiai Intézetének oktatója is. A járványhelyzet sajnos lehetetlenné tette, hogy személyesen készítsek interjút Professzor úrral, azonban az ELTE TTK HÖK 2021. március 23-i Küldöttgyűlésén bemutatta pályázatát és a felmerülő kérdésekre is válaszolt. A BGGYK Kari Tanácsa előtt 2021. március 24-én mutatkozott be, amelyhez a kérdéseket előre, írásban tették fel; ezek, illetve az ezekhez készített válaszok segítségével alkalmam nyílik nagyobb rálátással bemutatni a pályázatot. A mostani cikket interjúszerűen közlöm a könnyebb olvashatóság érdekében annak ellenére,…

Olvass tovább!

TDK? TDK!

Március 23-án, kedden kezdetét veszi egy a TTK-n hiánypótló előadás-sorozat: TDK-zó hallgatók osztják meg velünk élményeiket a tudományos kutatásról. A konkrét, mindenkit érintő teendőkön túl személyes jótanácsokat, a hatékony munkát segítő tippeket, élményeket is hallhatunk. A sorozat első vendége Cserép Barbara, végzős geológus MSc-s hallgató, az MTA-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoprot fiatal kutatója. Az idei ELTE Geológus TDK dobogósa mesél nem csak erdélyi, terepen szerzett élményeiről és itthon, valamint Németországban végzett műszeres méréseiről, de nemzetközi konferenciákról és kutatócsoportokban való munkáról is. Az előadást nemcsak geológus és földtudomány szakos hallgatóknak ajánljuk, hanem mindenkinek,…

Olvass tovább!

Gyere Küldöttgyűlésre!

Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlése 2021. március 23-án, kedden 18 órától rendkívüli ülést tart a Microsoft Teams felületén. Az ülés elején vendégünk lesz Dr. Szalay Péter, a Kémiai Intézet oktatója, aki a következő ciklusra rektori pályázatot adott be. A pályázattal kapcsolatban a felmerülő kérdésekre az ülésen szívesen válaszol, így az érdeklődőket sok szeretettel várjuk. Az ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlésének ülései a Kar valamennyi hallgatója számára nyilvánosak, a járványhelyzet és az online lebonyolítás miatt azonban kérjük, hogy minden érdeklődő előre jelezze részvételi szándékát! Ezt többek között a lenti gombra kattintva a…

Olvass tovább!

Csatlakozz a Nyúz csapatához!

Az alábbiakban röviden kifejtem, milyen feladatok várnak rátok a Nyúznál. Cikkíró: egy hagyományos médium alapja, aki tartalommal tölti fel azt. A tartalom lehet egy jó film vagy sorozat, amit láttál, egy érdekes kutatás, amiről olvastál vagy amiben benne vagy, egy másik – szépen lehivatkozott – cikk, ami felkeltette figyelmedet, szóval nagyjából bármi. Nyilván, ha nincs mindenki otthon, akkor egy ígéretes buli, egy érdekes kiállítás, vagy egy páratlan kirándulás is belefér a témákba. Persze, ha úgy gondolod, hogy van aktualitása valami ehhez hasonló programnak, nyugodtan írhatsz róla most is! Fotós: azt…

Olvass tovább!

Hogyan legyünk hatékonyak?

A kiégés nyilván sokunk számára ismerősen hangzik, hiszen számos tanórán említik, mint korunk társadalmának gyakori betegségét. Arról azonban, hogy miként kerülhetjük el, már ritkábban esik szó. 42 éven keresztül folyamatosan dolgoztam, reggel 7 órától délután 5 óráig, nap mint nap. Stewart Rahr Nyilvánvalóan nem kicsit esik nehezünkre sajnálni valakit, akinek ma a Forbes szerint 2,3 milliárd dolláros vagyona van, mégis úgy gondolom, hogy a fenti idézet sokunk számára jelenti vagy fogja jelenteni a valóságot. Mégpedig egy olyan valóságot, amely azért nem biztos, hogy megegyezik azzal, amelyről tíz évvel ezelőtt álmodtunk.…

Olvass tovább!

Dr. Kacskovics Imre tanácsai az ünnepekre

Arra kérem a TTK hallgatóit, hogy természettudományos tudásuk és érzékenységük alapján járjanak élen a vírus terjedésének csökkentésében, ahogy ezt tették eddig is! Közelednek az ünnepek, amiket legtöbbünk családi, majd baráti körben szokott eltölteni. A jelenlegi, embert próbáló helyzetben a felhőtlen együttlét sem veszélytelen, ezért levélben kértem Dr. Kacskovics Imre Dékán Urat, ossza meg tanácsait az olvasókkal. Válaszát alább olvashatjátok. Sajnos nem tudok semmi megnyugtatót írni a jelenlegi járványhelyzetben. Kérem, hogy saját maguk, de talán még inkább idősebb hozzátartozóik egészségének megőrzése érdekében tartsák be azokat a könnyen betartható szabályokat, amelyeket a…

Olvass tovább!

Légy tagja Te is a TéTéKás Nyúz szerkesztőségének!

Mindig is érdekelt, hogy milyen lehet szerkesztőként dolgozni egy újságnál? Pláne, ha az egy egyetemi lap? Biztos sok kérdés merül fel, ha újságírásról és szerkesztésről van szó. Mit csinál egy olvasószerkesztő, egy tördelőszerkesztő? Miként veti papírra gondolatait egy író? Sorban átvesszük a pozíciókhoz tartozó feladatokat, és ha megtetszett valamelyik, ne habozz jelentkezni a foszerkeszto@ttkhok.elte.hu e-mail címen! Író A sorban haladva a legfontosabb feladatkört talán az írók töltik be, hiszen ők adják az újság lényegét, nélkülük nem lenne cikk, amit olvasószerkeszteni, illetve tördelni kellene. Főszerkesztőként sem lenne feladatom, ugyanis nem lenne újság irományok…

Olvass tovább!

Tej: Fehér méreg vagy egészséges ital?

Az elmúlt évszázadban sok ellentmondás alakult ki a tej körül. Egyesek szerint egy nagyon tápláló alapélelmiszer, ami nélkülözhetetlen az egészséges csontokhoz, mások állítása szerint pedig rákot okozhat és korai halálozáshoz vezet. Akkor kinek is van igaza, és egyáltalán miért isszuk? A tej minden emlős étrendjének alapja születés után, amikor fejletlen és kicsi az emésztőrendszerük. Alapvetően olyan, mint valami szupertáplálék, ami testünk növekedését hihetetlen módon segíti. A tej összetétele főleg zsírokból, vitaminokból, ásványi anyagokból és tejcukorból, azaz laktózból áll. Ráadásul a születés után egy rövid ideig antitesteket és fehérjéket is tartalmaz,…

Olvass tovább!

Alpaka Farm – Nőtincs

Dél-Amerika legédesebb stresszoldói Az internet óta tudjuk, hogy az aranyos állat kategória nem merül ki az általunk jól ismert fajokban, és világkörüli útjára indult számos egzotikus állat képe és videója is, hogy egy nehéz nap után megpihenve újból megtalálhassuk a lelki békénket a nézegetésük által. Az utóbbi évek legnagyobb sztárjai az alpakák, és szerencsénkre ma már nem kizárólag állatkerti korlátokon keresztül csodálhatjuk őket élőben, hanem országszerte farmok létesültek, ahol testközelből ismerkedhetünk meg velük. Talán a hozzánk legközelebb eső ilyen létesítmény a nőtincsi Alpaka Farm.  Az alpaka a vikunyából háziasított teveféle,…

Olvass tovább!

Peto-paradoxon: miért nem lesznek rákosak a bálnák?

A rákos megbetegedés egy ijesztő és titokzatos dolog. Miközben a világ igyekezett jobban megérteni, hogy könnyebben megakadályozhassa, felfedezett egy biológiai paradoxont, ami a mai napig megoldatlan maradt: a nagytermetű állatok immunisnak tűnnek a daganatos megbetegedésekkel szemben. Ez teljesen logikátlannak tűnik, hiszen statisztikailag minél nagyobb az élőlény, annál több daganata kéne, hogy legyen.  Az emberek, amióta ismerik a rákot, rettegnek tőle. Erre jó okuk is van, mivel az egyik vezető halálozási ok a világon. Az összeesküvés-elméletek kedvelőitől a lapos Föld, a chemtrailek és az Illuminati mellett gyakran hallhatunk arról is, hogy…

Olvass tovább!