Legtöbbetek valószínűleg tisztában van vele, hogy a Föld, illetve a Föld bioszférájának történelme során megkülönböztetünk jellegzetes kihalási eseményeket. Legismertebb ezek közül a kréta-tercier kihalási esemény, amely többek között a – sokak által lenyűgözőnek tartott – dinoszauruszok kipusztulásáért is felelt, körülbelül 65 millió évvel ezelőtt.
Rengeteg tudományos tézis áll a mai napig, amelyek bizonyítani vélik a tömeges kihalásokat (drasztikusan megerősödő globális vulkáni tevékenység, meteor becsapódás, klimatikus viszonyok viszonylag hirtelen megváltozása), ám egyiket sem sikerült mindeddig teljes szilárdsággal bizonyítani. Én egy kevéssé ismert, azonban az utóbbi időben újra felkapott teóriát szeretnék ismertetni most veletek, a Naprendszer kilencedik bolygójának (Nemezisnek) elméletét.
David Raup és Jack Sepkoski paleontológusok 1984-ben publikálták kutatásuk eredményét, amelyben az elmúlt 250 millió év idősor-analízisével bizonyítani vélték, hogy a Földi fajok kihalásai trendet mutatnak. Ezzel együtt – az addig nem feltétlen összefüggő kiváltó okokat cáfolván – periodicitást kiáltottak, ezt a periódust egy körülbelüli 26 millió évben meghatározván. Ez tehát azt jelenti, hogy (statisztikailag) 26 millió évente – egy feltételezhetően külső kiváltó tényező hatására – a Földi bioszféra kataklizmikus változáson megy keresztül.
Csillagászok és asztrofizikusok szép száma kihívva érezte magát, hogy magyarázatot találjon egy ilyen extraterresztrikus kiváltó okra. Elképzelhetőnek tartották, hogy egy közeli, úgynevezett „vörös-törpe” vagy „barna-törpe” kiváltója lehet ilyen ciklusoknak, ha a Nappal valamilyen keringési harmóniában van. Eleinte ezt a hipotetikus törpecsillagot nevezték „Nemezisnek”. Azóta a galaktikus környezetünket érintő feltérképezések megmutatták, hogy sokkal kevesebb ilyen törpecsillag létezik, mint azt eleinte feltételezték (minden hatodik csillagra jut egy), és sosem detektáltak ilyen objektumot a környezetünkben. Egy másik korai feltevés szerint a Naprendszer saját mozgása a Tejútrendszer síkjában időnként oszcillációkat gerjeszthet az Oort-felhőben, annak anyagát a Naprendszer felé lökve (Az Oort-felhő„apró”, jeges bolygómagok társulata, ami egy teoretikus gömbként veszi körül a Naprendszert 2 fényév távolságra, és kijelöli a kozmológiai határt közte és az űr között.). Azonban ennek gyakorisága 33 millió évente lehetséges, ami nem konzisztens a kihalások gyakoriságával, így ennek elmélete is megbukott.
A harmadik elképzelést, az akkor még csak „Planet X” néven ismert bolygómodell lehetőségét 1985-ben Daniel Whitmire professzor és kollégája John Matese állították fel (azóta Nemezisként is utalnak rá). A teória szerint egy Neptunuszon túli kilencedik bolygó is kering a Nap körül. Ahhoz, hogy ilyen befolyást gyakorolhasson a Földi életre, a modellhez szükség volt az akkor még csak feltételezett Kuiper-övre (Neptunuszon túli kisbolygó gyűrű), és egy összefüggő hézagra a Kuiper-övön, amely legalább 7,5 milliárd km széles. Természetesen azóta felfedezték a Kuiper-övet és valóban találtak rajta egy hasonló nagyságú hézagot is, azonban Nemezisnek se híre, se hamva.
A Kuiper-övben folyamatosan találnak nagyobb objektumokat, amely arra sarkallja a kutatókat, hogy újra teszteljék Nemezis elméletét. Ezek a kisbolygók – mint például a Sedna (ami nem is olyan kicsi) – olyan mozgási anomáliákkal rendelkeznek, amelyek egy legalább 10 Föld tömegű planetoid jelenlétére engednek következtetni. Pályájuk erősen elnyúlt, nagyon hosszú ellipszis, melyre eddig nem találtak szilárd magyarázatot a kutatók.
Március 24-én Dr. Michael Brown (aki a Pluto lefokozásáról is híres) a Twitteren közzétett posztjában egy olyan uo3L91-re keresztelt KBO (Kuiper-belt object) felfedezését jelentette be, amely további indirekt bizonyítékául szolgál egy ekkora test jelenlétére. De mégis… hogy lehetséges, hogy egy ekkora testet eddig nem sikerült detektálnunk?
A „Kilencedik bolygó” a Naprendszer korai stádiumában, amikor még az ismert bolygók is kialakulóban voltak, egy akkori nagy erő hatására lökődhetett ki a mai méltatlanul elnyúlt pályájára, ami Dr. Brown és csapata szerint körülbelül 150 milliárd km (75-ször hosszabb, mint a Plutoé). Fejlődését tekintve valószínűleg egy Jupiter típusú gázóriás magkezdeménye lehetett, ami magyarázza a szokatlanul nagy tömegét.
Valóban lehetséges, hogy ez a bolygó a híres Nemezis lenne, amely a kihalásokért is felelős? A csillagászok nagy része – érthetően – szkeptikus, de az uo3L91 KBO felfedezésével annak a valószínűsége, hogy valami igazán nagy kering a külső Naprendszerben, erősen megugrott.
A detektáló technika fejlődésével valószínűleg biztosabbak lehetünk akár több hasonló pálya-anomáliával rendelkező kisbolygó felfedezése is szűkítheti a keresendő Nemezis lehetséges tartózkodási helyét. Várom, és bízom abban, hogy többen is komolyan elkezdik vizsgálni a lehetőséget, mert egy ilyen felfedezés sok könyvet átírhat.
Égerházi Bálint
Földtudomány BSc
basicjager@gmail.com