,,Az első gólya-mentor találkozómon a mentorok egy nagy, összeszokott baráti társaságnak tűntek, akik imádják egymást és mindenre IS tudják a választ. Már akkor eldöntöttem, hogy én is akarom ezt!”
A jelentkezési határidőhöz közeledve úgy gondoltam, hogy felkérek pár hallgatót, akikkel volt szerencsém korábban együtt dolgozni több mentorrendszerben is, hogy egy közös nosztalgiázás keretein belül megalkossunk egy toborzó cikket, melyben körüljárjuk a mentorság mibenlétét. Bár ez a beszélgetés nem teljesen zajlott egy időben és térben, a könnyebb olvashatóság kedvéért egy nagy párbeszédként közlöm.
Kezdjük azzal, hogy ki milyen szerepeket töltött be az évek során a mentorrendszerben?
Pisti: Én háromszor voltam mentor, kétszer mentorfelelős, és egyszer mentorkoordinátor.
Balázs: Én háromszor voltam mentor.
Andrea: Én kétszer voltam mentor, kétszer mentorfelelős, illetve egyszer mentorkoordinátor.
Juli: Egy-egy alkalommal mentor, illetve mentorfelelős.
Dorka (a kérdező): Én kétszer mentor, egyszer mentorfelelős.
Miért jelentkeztetek első alkalommal mentornak?
Balázs: A covid-korszak gólyáiként nem volt túl sok közösségi élményünk, a gólyatábor is elmaradt, alig pár emberrel lettem jóban a gyakorlatokon. Aztán felismertem ezt, mint lehetőséget, mert ide olyan emberek jelentkeznek, akik mind aktívak akarnak lenni a közéletben és keresik a társaságot. Emellett volt korábbi tapasztalatom is ilyen jellegű tevékenységben, így úgy voltam vele, hogy ha beválogatnak a rendszerbe, akkor ezt is kamatoztatni tudnám.
Andrea: Azért jelentkeztem először mentornak, mert a gólyatáborban megismert barátaim javasolták, hogy jelentkezzünk. Én még akkor nem igazán szerettem volna mentor lenni, de mivel erősködtek és végül is ez is egy olyan program volt, amit közösen csinálhatunk, leadtam én is a jelentkezésem! Nagyon jól éreztük magunkat, új embereket ismertem meg más szakterületekről, és rengeteg hasznos infót tudtam meg az egyetem működéséről.
Pisti: Én szerintem a legáltalánosabb választ fogom erre mondani; a saját mentoraim munkáját imádtam, azóta is nagyon szeretem őket, és bízom abban, hogy az én egykori gólyáim is így gondolnak rám.
Dorka: Nálam ez egyrészt túlkompenzálás volt, mert a gimi alatt nem voltam túl szociális és itt eldöntöttem, hogy másképp lesz, másrészt úgy voltam vele, hogy ha nem is válogatnak be, annyira sok hasznos dolgot megtudok a képzés alatt arról, hogy mi hogyan működik, mivel kit kell keresni, hogy ez mindenképp előnyt jelent az egyetemi tanulmányaim alatt.
Juli: Nekem ez nagyon összetett dolog, mert már gólyaként is gondolkodtam rajta. Akkor leginkább a közösség része vonzott, mert a covid miatt nekem sem igazán volt részem ilyesmiben. De akkor még nem éreztem volna hitelesnek, hogy most én mentoráljak valakit, miközben én magam is teljesen el vagyok veszve, úgyhogy akkor végül nem jelentkeztem. Aztán később a közelebbi barátaim benne voltak a rendszerben, meg a volt mentoraim is motiváltak, és akkor úgy voltam vele, hogy mivel úgyis bármikor visszamondhatom még a képzés alatt, mégis kipróbálom magamat.
És utána újra (meg újra) miért? Mi tartott bent a rendszerben?
Balázs: Én minden egyes percét imádtam a mentorságnak, a gólyákkal is nagyon jó volt foglalkozni, és úgy gondolom, hogy nagyon sokat profitáltam belőle, úgyis mint barátok, szakmai kapcsolatok, közösségi háló. Na meg, ez nem érződik munkának, mert baromi jól érzed magad benne, úgyhogy úgy voltam vele, hogy ezt mindenképpen szeretném folytatni, plusz számomra még az is benne volt, hogy nekem a mentorációs órákon megismert oktató lett végül a témavezetőm, és vele azóta is együtt dolgoztunk minden alkalommal a mentorációs órák keretein belül.
Juli: Én azért, mert úgy éreztem, hogy nagyon sok hozzám hasonló beállítottságú emberrel találkoztam, és szerettem volna visszaadni abból, amit én is kaptam a rendszertől.
Andrea: Én azért maradtam benne a rendszerben, mert az első mentorság tényleg olyan élmény volt, amiről azt érzed, hogy még többet és még többet akarsz és nincs megállás. Bár a másodikat kissé beárnyékolta a covidos időszak, nem akartam, hogy ez meghatározza az egészet és úgy láttam, hogy tudnám a mentorokat segíteni a saját szakterületemen, így lettem mentorfelelős. Aztán összejött a koordinátorság is, ami szintén nagyon meghatározó élmény volt, ahol már össze tudtam fogni minden egyes szakterület mentorait és mentorfelelőseit.
Pisti: Hű, hát nem tudom tudok-e itt újat hozzátenni. Egyrészt nekem is az első mentorság nagyon jó élmény volt, és annak ellenére, hogy például a gólyatáboros időszak elég fárasztó volt, tényleg minden egyes percét élveztem, és ha visszamehetnék, újra megcsinálnám. Nagyon szerettem a rendszert, szerettem volna visszaadni ebből, és utána akartam csinálni én is egy nagyon jó rendszert; nyilván teljesen más kihívásai vannak a különböző szerepeknek.
Van külön kiemelendő, jó élményetek a mentorsággal kapcsolatban, amit megosztanátok a nagy nyilvánossággal?
Pisti: Hát nagyon sok van, de most az jut eszembe, ami már nem is a mentorság alatt történt, hanem utána, hogy volt egy olyan gólyám, aki még évekkel később is megtisztelt és megbízott bennem, és hozzám fordult a kérdéseivel, és ez nagyon jólesett.
Balázs: Számomra a mentorság fénypontja, a katartikus tetőpontja az az, mikor még a rendszer tagjaként, de már a félév vége felé elmegyünk az első mentorbevonó eseményre, és ott látom a gólyáimat. Ez egyrészt hatalmas büszkeséggel tölt el az irányukba, másrészt meg nagyon jó érzés, hogy mi tudtuk őket inspirálni, hogy a nyomdokainkba lépjenek.
Juli: Nekem az, hogy mennyi embert megismerhettem a saját szakomon kívül is, meg a közéletben való jártasságot is a mentorrendszernek köszönhetem. Na meg, a gólyatábor azért tényleg egy világra szóló élmény.
Andrea: Nekem a legszebb és visszatérő élményem talán az, amikor már látod az adott társaságon, akár gólyákon, akár mentorokon, hogy egy nagyon jó közösséggé fejlődtek, és ez a rendszer nélkül nem valósult volna meg.
Dorka: Most nekem erről az jutott eszembe, amikor az eredményhirdetésnél álltunk és vártuk, hogy hányadikok leszünk, és már a dobogós csapatok bejelentésénél tartottunk, és a mentortársam világi boldogsággal az arcán rohant oda hozzám, hogy ,,úristen, úristen, benne leszünk az elsők között”, és a gólyák, akik pár napja voltak csak egy csapat, úgy tomboltak a második helyezésért, meg mi is annyira örültünk és büszkék voltunk, nagyon katartikus volt.
2022-es TéTéKás Gólyatáborban a Biológia-Környezettan szakos mentorok éppen felesketik a gólyáikat
Bár a toborzás most a fő cél, de a hitelesség kedvéért ezt is beszéljük át, van negatív tapasztalatotok is, ami nem pillanatnyi stresszből fakadt?
Dorka: Itt erre kifejezetten kíváncsi vagyok, hogy mit mondtok, mert én mindig csak ott és akkor stresszeltem, mert én kifejezetten nehezen kezelem azt, ha valami nem úgy történik, ahogy eltervezzük, és hát a gólyatábor azért tud elég kaotikus lenni, ha szervezőként veszel részt rajta, de ilyen utólagosan is nagy nyomot hagyó negatív élmény nekem nem jutott eszembe.
Pisti: Hát nekem mentorfelelősként volt csak ilyen, hogy mentori félretájékoztatás miatt egy ösztöndíjról lecsúszott valaki, akinek szüksége lett volna rá, és ezt nagy kudarcként éltem meg. De az, ami csak pillanatnyi stressz, amiből azért sok van, az is a szépsége az egésznek, hogy jönnek a problémák, de megoldjuk őket, és igazából ez adja a sava-borsát, és az életre is nevel a mentorrendszer.
Andrea: Nekem az, hogy volt olyan, hogy valakit ki kellett rakni a rendszerből a Mentoretikai Kódex alapján, viszont ez a rendszer még nem túl kiforrott és nem volt még precedens arra, hogy a Kódexre hivatkozva köszönjünk el egy mentortól. Emiatt néhány nehézségbe ütköztünk, viszont szükséges lépés volt.
Balázs: Hmmm, negatív élmény, nem is tudom.
Pisti: Mentorként egyébként nem nagyon van, inkább már a felsőbb pozíciókban, ahol már több felelősséged van, minél feljebb vagy, annál jobban érzed.
Balázs: Igen, hát nekem a mentorsággal kapcsolatban az ilyen előforduló negatív dolgok, mint a kialvatlanság, meg az, hogy tényleg hajtani kell, hogy minden jól működjön (amik azért csak a gólyatáboros időszakra jellemzők), ezeket se negatívumként éli meg később az ember, és abszolút kifizetődő, úgyhogy én így konkrét rosszat nem nagyon tudnék mondani.
Juli: Egészen konkrét negatív tapasztalatom nekem sem volt. Ami talán kihívást jelentett, és lehet másoknak is, az az, hogy a legtöbb ember, aki mentornak jelentkezik, más tevékenységeket is elvállal, például aktív a közéletben és a kutatásban is. Így előfordult, hogy nagyon sok volt a kötelezettség egyszerre. Bár ez a sűrű időszak csak 1-2 hónapig tart, olyankor azért nagy szervezettséget igényel, hogy az ember mindenhol ott tudjon lenni és ne szakadjon meg. De aztán utólag persze úgy vagyok ezzel, hogy abszolút megérte.
Mit mondanátok azoknak a hallgatóknak, akik még ezek után is bizonytalankodnak, hogy jelentkezzenek-e mentornak?
Andrea: Kezdje el, mert nem múlik azon semmi, hogy leadja-e a jelentkezést. Ha időközben meggondolja magát, akkor bármikor abbahagyhatja, de a képzések során szerzett tudás nagyon hasznos, és nagyon jó közösség épül fel. Így, ha később rájön, hogy mégsem szeretné, akkor ír egy e-mailt, senki sem fog csúnyán nézni rá emiatt.
Balázs: Én még annyit hozzátennék, hogy ha bárki azért ódzkodik, mert nem feltétlenül zsánere, hogy emberekkel foglalkozzon, akkor sem kell aggódni, mert nem a leghangosabb, legpattogósabb, legextrovertáltabb emberekből lesznek csak mentorok, mindenkinek megvan a helye a rendszerben, úgyhogy érdemes kipróbálnia magát.
Juli: Szerintem az egyetemi évek pont az a korszak, amikor az ember feszegeti a határait, kilép a komfortzónájából, és a mentorság pont egy olyan dolog, ami valamennyire mindenkinek új helyzet, felelős vagy egy csapatért, és terelgeted őket. Közben ez nagyon sok közösségi élménnyel és tapasztalattal jár együtt, és magadról is nagyon sok dolgot megtudhatsz közben, például, hogy bizonyos helyzetekre hogyan reagálsz. Szóval karakterfejlődés szempontjából is megéri ez az egész.
Károlyi Dorottya
Második Mentorbevonó: február 15.
Mentorjelentkezés határideje: február 18.
Első kép forrás: Hódossy Attila