IX. Kőzettani és Geokémiai Vándorgyűlés

2018. szeptember 6-8. között zajlott le a magyar kőzettani élet egyik legfontosabb eseménye, az évente megrendezésre kerülő Kőzettani és Geokémiai Vándorgyűlés. A prominens esemény immár kilencedik alkalommal került megrendezésre, ezúttal Mátraverebély-Szentkúton, a Cserhát hegységben fekvő Nemzeti Kegyhelyen. A Vándorgyűlést először 2010-ben Gárdonyban szervezték meg, azóta minden évben az ország vezető tudósai, illetve feltörekvő kutatói kapnak lehetőséget eredményeik összegzésére, bemutatására akár egy poszter, akár előadás formájában. Az idei alkalom fontos mérföldkő volt a konferencia történetében, hiszen most először tartották meg az első nap előadásait angol nyelven, a jelen lévő külföldi kollégák…

Olvass tovább!

Dallamok hátán matematikusok közt

A tudósok évszázadokon keresztül használták a matematikát arra, hogy analizálják a zenét, sőt, hogy újat írjanak. Ezen iskolának talán legnagyszerűbb képviselője volt Johann Sebastian Bach, aki kétségtelenül kihasználta mind csodás zenei érzékét, mind pedig a matematika szépségét, hogy így szerkessze meg művei sokaságát. A fenti sorok apropója, hogy idén április 18-án, szerdán volt a 37. Matematikus Hangverseny, ezért szerettem volna kiemelni, hogy igenis van kapcsolat a matematika és a zene közt. Bach művei közt például ismertek olyanok, amelyeket – igaz, akkor a kottapapír hiánya miatt, de – úgy írt meg,…

Olvass tovább!

Egy munkanap a repülőtéren

Mindig is érdekelt a repülőterek vibráló, különleges világa? A folyamatos pörgés, és a repülés biztonsága mögött álló trükkök és folyamatok titkai? Egy utasbiztonsági ellenőr feladata nagyon felelősségteljes. Nem szabad visszariadni az ezzel járó komoly szabályozásoktól, és gyorsan kell alkalmazkodni a nemzetközi munkakörnyezetben. Ők a felelősek azért, hogy mind az utasok, mind a repülőgépek személyzete, mind a csomagok teljes mértékben át legyenek vizsgálva, megakadályozva az esetleges támadások lehetőségét. Mikor megláttam az álláslehetőséget erre a pozícióra az interneten, nagyon lelkes lettem. Gyerekkorom óta vonzott a repülés világa, ezért is jelentkeztem boldogan a…

Olvass tovább!

Dániában járt a földrajzosok energiatervezési kutatócsoportja

Energiaföldrajzos csapatunk – hét résztvevővel – dániai tanulmányúton járt a nyáron. Autóval szeltük át a fél kontinenst, hogy útközben néhány kiemelkedően fontos szakmai látnivalót – így a világ legnagyobb napkollektoros rendszerét – is megnézhessünk, és néhány kiváló, Németországban és Dániában dolgozó kollégával is találkozhassunk. Utazásunk fő célja az INFORSE-Europe (International Network for Sustainable Energy) fenntartható energetikával foglalkozó szemináriumán való részvétel volt. A nemzetközi szervezet 35 európai országból 85 szervezetet képvisel, megfigyelőként részt vesz az ENSZ Klímakonferenciáin és különféle szakmai bizottságokban közvetlenül befolyásolja az Európai Unió klíma- és energiapolitikáját. Tagszervezetei aktív…

Olvass tovább!

Ázsia – Egy másik világ

  Nemrég Malajziában és Szingapúrban jártam és lehetőségem nyílt megismerkedni rövid időre egy más kultúrával, vagy inkább többesszámban, kultúrákkal. Népesség és vallás Malajziában a malájok a népesség 30%-át teszik ki, élnek még itt nagy számban kínaiak és indiaiak, akik szintén nagyjából 30-30%-át adják a lakosságnak. A maradék 10% pedig mindenki más, egyéb Ázsiai országokból, Európából és Amerikából. Valamiért ez itt senkit nem zavar, sőt, az ott élők is azt vallják, hogy ettől működik jól az ország. Tudnám egy-két embernek ajánlani itthon is, hogy ezt a szemléletmódot kicsit ismerje meg és…

Olvass tovább!

Liftbeszéd Fesztivál- Tudomány két percben

Szia! Van két perced? Reggel van, beszállsz a liftbe és összefutsz egy régen nem látott ismerőssel, baráttal. Érdeklődik irántad, felteszi a kérdést, mivel telnek a napjaid manapság. Te pedig hatalmas lelkesedéssel belevágsz a történetedbe, viszont van egy ellenséged, ez pedig az idő. Röviden így lehetne összefoglalni a liftbeszéd műfaj lényegét. Rövid idő alatt közérthetően kell bemutatnod, hogy mivel foglalkozol, és felkeltened az emberek érdeklődését, figyelmét. Az előadó legfontosabb célja a hallgató személy megragadása, a témában való elmélyülés iránti vágy felébresztése. Az üzleti világban is előszeretettel alkalmazzák ezt a technikát. Idén…

Olvass tovább!

Ázsia – Egy másik világ

  Nemrég Malajziában és Szingapúrban jártam és lehetőségem nyílt megismerkedni rövid időre egy más kultúrával, vagy inkább többesszámban, kultúrákkal. Népesség és vallás Malajziában a malájok a népesség 30%-át teszik ki, élnek még itt nagy számban kínaiak és indiaiak, akik szintén nagyjából 30-30%-át adják a lakosságnak. A maradék 10% pedig mindenki más, egyéb Ázsiai országokból, Európából és Amerikából. Valamiért ez itt senkit nem zavar, sőt, az ott élők is azt vallják, hogy ettől működik jól az ország. Tudnám egy-két embernek ajánlani itthon is, hogy ezt a szemléletmódot kicsit ismerje meg és…

Olvass tovább!

Csapatszellem – A külügyi Mentorrendszer

Régi vágyam teljesült. Újra elindult a külügyi mentorjelentkezés, és végre sikerült időt szakítanom, hogy leírjam, mi is ez az egész.  A TTK diákjai –nagyban köszönhetően néhány külügyi mentor áldásos munkájának –az egész ELTE-n példaértékűvé kezdenek válni. Ez egy csapat! Ez egy közösség! De minden csapatnak szüksége van rá, hogy néha megújuljon, új tagokkal bővüljön. Lehet, hogy pont rád van szükség, ezért leírom, miből áll ez az egész. Jelentkezni a ttk@esnelte.hu címen tudtok, személyes önéletrajzzal, és motivácós levéllel. Halogatni nem érdemes, mert az új főnök szigorúbb, mint én voltam!   Ma…

Olvass tovább!

A Gólyatáborok

Az előző alkalommal a mentorrendszerbeli élményeimet írtam le, és úgy érzem (kicsit ehhez kapcsolódóan), a gólyatábori eseményekről is érdemes beszámolnom az én szemszögemből. Tehát, az első ilyen gólyatábor a Természetgyógyász GT volt, ahova ugyancsak videót készíteni mentem, ám most Lívia is csatlakozott hozzám, aki a 2. napig lent is maradt a táborban.  Ahogy az lenni szokott, a Keleti pályaudvaron gyülekezett a csapat, amelynek a kis részét már ismertem, hiszen azok a mentorok is jelen voltak, akiket a Mentorrendszerből fakadóan már találkoztam. Szóval – főleg, hogy Livus is ott volt –…

Olvass tovább!

Tudósítás az ELTE Jeges Estről

Össz-ELTE-s bulika korcsolyával a lábadon. Február 15-én hosszú évek óta először ismét megrendezésre került az ELTE Jeges Est, az ELTE közös projektje a Városligeti Műjégpályán.   Fontos leszögeznem, hogy nemigen szeretek korcsolyázni. Nem mondanám, hogy ultrabéna vagyok benne, valahogy mindig sikerül elbotorkálnom a jégen, azon egy-két alkalom során, amikor télen a Városligetben járok. Lehetséges, hogy azért nem vagyok oda ezért az egészért, mert alapból ki nem állhatom a telet. Hideg van, kabátot kell hordani, hetekig fáj a torkom satöbbi. Biztos vannak, akik találnak szépséget ebben az évszakban, de én nem…

Olvass tovább!