Liftbeszéd Fesztivál- Tudomány két percben

Szia! Van két perced?

Reggel van, beszállsz a liftbe és összefutsz egy régen nem látott ismerőssel, baráttal. Érdeklődik irántad, felteszi a kérdést, mivel telnek a napjaid manapság. Te pedig hatalmas lelkesedéssel belevágsz a történetedbe, viszont van egy ellenséged, ez pedig az idő.
Röviden így lehetne összefoglalni a liftbeszéd műfaj lényegét. Rövid idő alatt közérthetően kell bemutatnod, hogy mivel foglalkozol, és felkeltened az emberek érdeklődését, figyelmét. Az előadó legfontosabb célja a hallgató személy megragadása, a témában való elmélyülés iránti vágy felébresztése. Az üzleti világban is előszeretettel alkalmazzák ezt a technikát.
Idén negyedik alkalommal került megrendezésre a Biológus TDK csapatának szervezésében a Liftbeszéd Fesztivál. 23 versenyző, ebből 7 BSc, 12 MSc és 4 PhD hallgató mérte össze előadói képességét kutatási területük bemutatásával. Azt hiszem nem kell bizonyítanom, hogy a tudományos pályán mennyire fontos a jó előadói képesség. A liftbeszéd célja, hogy a hallgatók kipróbálhassák magukat előadói szerepben, ezzel is fejlesztve jártasságukat a tudománykommunikáció terén. A hallgatóság számára pedig nagyon hasznos, hogy betekintést nyerhetnek a jelenlegi kutatásokba és eredményekbe.
Az előadóknak 2 perc állt rendelkezésükre, segédeszközként mindössze egy (animációt nem tartalmazó) diát vagy egyéb szemléltető eszközt használhattak. A zsűri tagjai neves kutatók, tanárok, újságírók, kommunikációs szakemberek, név szerint: Apáti Ágota, Csima Zoltán, Erős-Honti Zsolt, Gilicze Bálint, Kis Viktor, Kubinyi Enikő, Varró Annamária. A zsűri elnöke Müller Viktor volt, az ELTE Növényrendszertani, Ökológiai és Elméleti Biológiai Tanszék elméleti biológusa, aki idén is fontos tagja volt a szervező gárdának.

Először a zsűri tagjainak liftbeszédét hallhattuk. Nagyon ötletes, élvezetes és jól felépített előadásokkal indították a rendezvényt. Ezután a versenyzők liftbeszéde következett, ahol szintén nem volt hiány a kreativitásból. Említsük meg például az antropológus időutazását, a vashiányos megbetegedések csökkentését növényekkel vagy a talajlakó baktériumok biodiverzitásának modellezését cukormasszákkal, mind-mind erről árulkodik. A zsűri is kiemelte a végén, hogy nagyon színvonalas előadásokat hallhattunk, és mindenki megérdemli a tapsot, sokszor tudományos  eseményeken sem hallhatunk ilyen szintű előadásokat.
A liftbeszédeket szünet követte, mialatt a zsűri megvitatta a végső eredményt. Az értékelés során elsősorban azt figyelték, hogy mennyire volt szakszerű és egyben közérthető is az előadás, valamint az előadók mennyire tudták megragadni a hallgatóság figyelmét és felkelteni az érdeklődésüket. A végső sorrend az alábbiak szerint alakul:

BSc kategória:
1. helyezés: Lajer Panna
2. helyezés: Pejtsik Diána
Különdíj: Farkas Sophie Zoe

MSc kategóra:
1. helyezés: Kiss Krisztián és Ujvári Gergely (holtversenyben)
3. helyezés: Bedics Anna
Különdíj: Finszter Cintia Klaudia

PhD kategória:
1. helyezés: Radványi Ádám

Ezúton is szeretnénk gratulálni a díjazottaknak, illetve az összes bátor jelentkezőnek, amiért ilyen frappáns előadásokkal gazdagították tudásunkat és ismertették meg velünk a különböző kutatási területek szépségét. Az liftbeszédekből ízelítők videófelvétel formájában elérhetőek lesznek az interneten.

Az eredményhirdetést kerekasztal-beszélgetés követte. Az előadásmód fejlesztése, javítása volt a beszélgetés fő témája. Például könnyedén javíthatunk az előadásunkon a szemkontaktus fenntartásával. Sokkal élvezhetőbb, ha nem a diádnak és a laptopodnak beszélsz, hanem a közönségnek, és ezt azzal nagyon jól meg tudod erősíteni, ha keresed a tekinteteket. Ha lehetőségünk van szemléltetni, amiről beszélünk, akkor éljünk vele, ezzel is érdekesebbé tesszük előadásunkat. Figyelnünk kell a kézmozgásra, ne hadonásszunk összevissza magunk előtt, de ne is álljunk vigyázzban, találjuk meg az egyensúlyt a két véglet között! A zsűri egyöntetűen a lelkesedést tartotta a legfontosabb tényezőnek egy előadás során, egy csillogó szempár bárkit képes meggyőzni arról, hogy az előadót hajtja a kíváncsiság és a tudás iránti vágy, és meg fog dolgozni érte, hogy elérje célját.

A Liftbeszéd Fesztivál eddigi szervezői és ötletgazdái, Vásárhelyi Zsóka és Hubai András idén átadták a stafétabotot a fiatalabb generációnak, így az idei év főszervezői Matolcsi Fruzsina, Sarkadi Fanni és Jezsó Bálint voltak. Új volt a kihívás számukra is, így együtt izgulhattak a versenyzőkkel. A váltás jól sikerült, minden helyzetet megoldottak és egy sikeres, sok érdeklődőt vonzó rendezvényt bonyolítottak le. Jövő évben is megrendezésre kerül az esemény, várnak szeretettel mindenkit a nézők soraiban vagy akár előadói szerepben (amire mindenkit csak buzdítani tudok). Addig is mindenkinek jó gyakorlást kívánok a hetedikre menet!

 

Varga Viktória Rebeka