Milyen is egy újságíró élete? Kétlem, hogy a Természettudományi Karon tanuló diákok sokat morfondíroznának ezen a kérdésen. Belegondolva, elkerülhetetlen, hogy a TTK-sok soha ne kerüljenek kapcsolatba a média bármilyen formájával.
Elvégre a minőségi sajtó informál, tanít és szórakoztat. És ahhoz, hogy mindezt biztosítani tudja, olyan emberekre van szükség, akik sosem lankadnak, mindig kíváncsiak valami újra, és nem restellnek harcolni a közös jóért. Ilyen emberre ismertem Végh Veronikában. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán, egy újságírói műfajokról szóló kurzuson tartott előadást. Kezdjük ott, hogy maga a kivetített anyag remek volt, így sikerült megragadnia figyelmemet. Aztán egészen lehidaltam, amikor elkezdett mesélni magáról: amellett, hogy a Kiskegyedbe ír, és doktorál az ELTE-n, az EqualVoice nagykövete. De talán erről Ő maga részletesebben tud mesélni az alábbi interjúban.
KHR: -Kérlek röviden mutatkozz be, mesélj magadról! Mikkel foglalkozol?
VV: –Végh Veronika vagyok, szerkesztő-újságíró a Ringier médiavállalatnál és megbízott oktató az ELTE Média és Kommunikáció Tanszékén. Emellett jómagam is tanulok: a Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Film-, média- és kultúraelmélet doktori programjának hallgatója vagyok. Ezekkel foglalatoskodom a mindennapokban. A fő munkámban gasztro szerkesztőként dolgozom, ami egy egészen vegyes, nyomtatott és online részmunkákat is magában foglaló feladatkör. Doktori hallgatóként a nők médiareprezentációját és az újságírónők helyzetét vizsgálom, elsősorban a hírmédiában. És bár korábban oktattam újságírást, mind hír, mind magazinos megközelítésből, valamint közösségi média kezelést is, ebben a szemeszterben csak a kutatási területemmel kapcsolatosan tartok gyakorlati órát. Ez pedig még összefügg egy szakmai projektemmel is, amit szintén a Ringier színeiben egyengetek. Ez az EqualVoice kezdeményezés, aminek a magyar nagykövete vagyok.
KHR: –Miről is szól az Equal Voice?
VV:- 2019-ben a svájci központú Ringier csoport felismerte azt, amit világszinten 1995 óta próbáltak felismertetni a médiaszektor egészével. Ez pedig az, hogy a nők nagyon kis arányban és a férfiakhoz képest sokkal alacsonyabb presztízsű szerepekben jelennek meg a hírekben. Ezt ötévente egy globális felmérés igazolja, aminek a legfrissebb, 2025-ös adatai szeptember elején láttak napvilágot és azt mutatják, hogy az írott, a televíziós és a rádiós hírek mindössze 26 százalékában szerepelnek nők, mint alany vagy forrás. A zürichi kollégák azonban úgy döntöttek – szerintem amúgy nagyon helyesen –, hogy ez így nem okés. Szerencsére nem hunytak szemet, hanem elkezdtek aktívan foglalkozni a témával. A vége pedig az lett, hogy felhúztak rá egy kezdeményezést, ami az EqualVoice nevet kapta. Mielőtt bárki félreértené, nem az a cél, hogy a médiát leuralják a nők, hanem az, hogy nők és férfiak egyenlő arányban és azonos minőségekben szerepeljenek a hírekben. Mert a nők társadalmi szerepvállalása folyamatosan erősödik.
KHR:- Hogyan jutottál el ide? Mi inspirált, mi motivált?
VV:- Én 2023 elején találkoztam először komolyabban az EqualVoice-szal, amikor a Ringier Hungary eldöntötte, hogy csatlakozik a nemzetközi csoport kezdeményezéséhez. Mivel a mesterszakos szakdolgozatomat az újságírónők helyzetéről írtam a hírmédiában, volt már némi rálátásom a témára. A vezetőség pedig tudta, hogy van bennem fogékonyság és némi tenni akarás is, így megkaptam a nagyköveti pozíciót. Nyilván a legnehezebb az volt, hogy a semmiből felépítsem a magyar lábát a projektnek, de szerencsére kaptam támogatást a svájci csapattól, akik rengeteg hasznos tanáccsal és bevált gyakorlattal láttak el, a magyar vezetőségtől és egy kollégámtól is, aki mellém állt és azóta is együtt végezzük a feladatok oroszlánrészét. Ő kommunikációs vezetőként abban tud a leginkább segíteni, hogy a munkánk híre minél szélesebb körökhöz jusson el.
KHR:- Hogyan lehet ehhez csatlakozni? Vagy tudunk egyáltalán?
VV:- Pont most tavasszal robbanásszerűen megnőtt a szakmai partnereink száma, akik elkezdtek érdeklődni a munkánk iránt. Kiderült, hogy más médiavállalatokban, szerkesztőségekben, alapítványokban és szövetségekben is napirenden van a nők helyzete, így indítványoztuk, hogy egyesítsük erőinket és fogjunk össze. Ennek a csúcspontja a május 6-ai első magyar EqualVoice edit-a-thon, azaz Wikipédiaszerkesztő-maraton volt. Szintén a svájci kollégák ismerték fel, hogy az online tér legismertebb enciklopédiáján hasonlóan aránytalan a férfi és női szócikkek száma. A hazai adat egészen elképesztő, a magyar nyelvű Wikipédián a nőkről szóló szócikkek aránya csupán 15,6 százalék. Úgyhogy az oldal önkénteseinek a segítségével, rengeteg szakmai partnerrel és az általuk toborzott önkéntesekkel összeültünk egy délután, és mindenki nőkről készített szócikket, vagy szócikkeket.
Hogy egy átlagember, vagy egy átlag egyetemista mit tud tenni? Ismerje fel, ha valami nem okés, ha valami problémás és merje felemelni a hangját. Mi a saját tapasztalatunkból tudjuk, hogy sokan vannak, akik nem értenek egyet, de egyedül kevésnek érzik magukat. Viszont, ha valaki fel mer szólalni, akkor beállnak mögé.
KHR: – Mit vársz el a mostani generációktól ezen a téren?
VV: –Sokan fogalmaznak meg kritikát a most felnővő, vagy a már fiatal felnőtté vált generációval kapcsolatban. Én viszont sem korábbi egyetemistaként, sem pályakezdőként, sem oktatóként nem találkoztam egy annyira tenni akaró fiatalsággal, mint akik most töltik meg az egyetemi padsorokat. Nagyon bízom abban, hogy ők fel merik emelni a hangjukat, kiállnak magukért és egymásért. Ezt hetente tapasztalom a „Nők a médiában” kurzusomon is, ahol húsz fiatal osztja meg a véleményét a médiában tapasztalható nemi egyenlőtlenségekről.
KHR:- Mit üzennél a pályakezdő (bármilyen területen) nőknek?
VV:- Inkább pályakezdőknek üzenek, nem csak nőknek, mert az nagyon diszkriminatív lenne. Ezt pedig nem engedhetem meg magamnak, de nem is szeretném. Azt tudom tanácsolni, hogy bízzanak az egyetemen felszedett tudásban, kezdjék el építeni a maguk kis kapcsolatrendszerét, és ha olyan lehetőség jön szembe velük, ami akár csak egy picit is a javukat szolgálhatja, hát ragadják meg! Vallom, hogy a megszerzett tudás és tapasztalat építi az embert, szóval semmilyen munkát, vagy gyakornoki pozíciót ne bánjon meg senki.
Szerző: Krecht Hanna Regina
Fotó: Szabó Brigitta