Vaknyugat-Átrium Színház
Túlzás nélkül állíthatom, hogy Martin McDonagh a modern drámaírás és történetmesélés talán legnagyobb figurája. Egy színházi drámaíróról beszélünk, mégis olyan elementáris erővel képes együtt élni történeteivel, hogy nem csupán szöveg szinten, hanem vizuális, és produkciós vonalon is képes kiemelkedőt alkotni. Ő az író-rendezője a méltán kultikus In Bruges c. filmnek, vagy a zseniális, idén 7 Oscar-díj jelöléséből 2-t aranyszoborra váltó „Három óriásplakát Ebbing határában“-nak.
Ha pedig kicsit szétnézünk a budapesti színházak kínálatában, akkor rögtön láthatjuk, hogy rengeteg darabja van jelenleg is műsoron. Én őszinte rajongóként bevallom, már mindet volt szerencsém többször is megtekinteni, kivéve mai kritikánk témáját, a Vaknyugat című művét.
Történetünk egy elhagyott kis ír faluban játszódik, ahol Coleman (Rétfalvi Tamás) és Valene (Ficza István) apjuk nemrég bekövetkezett tragikus halála után éppen a temetésről térnek haza. Velük tart a darab 3. fő karaktere, Welsh atya (Alföldi Róbert), a helyi pap is, hogy egy kis támogatással szolgáljon számukra. Az ő személyes drámájuk, életük bemutatása és egymáshoz való viszonyuk képezi a Vaknyugat alapját. Mindhárman súlyos alkoholisták, kilátástalan az életük, és súlyos egzisztenciális gondokkal küzdenek, amiből aligha látnak kivezető utat.
A két testvér örökös dilemmája a pénz. A kicsinyesség és az irigység vezérli életüket. Ezzel szemben Welsh atya épp az ellenkező pólus. Mindenképp szeretne segíteni másoknak, de egyszerűen képtelen erre. A sorozatos öngyilkosságok a faluban csak arra engedik következtetni, hogy elbukott, hogy rossz pap, és nincs értelme az életének. Így hát Colemannel és Valenenel együtt a szorongás miatt az alkoholizmusba menekül.
Sikerül-e feloldani az ellentétet egymás közt a testvéreknek; túl tudnak-e jutni apjuk halálán; Welsh atyának pedig sikerül-e jó pappá válnia? Erről szól a Vaknyugat. Kiválóan szemléltetve mélyen emberi problémákat, amelyekkel mindannyian nap mint nap találkozunk, csak lehet, nem is gondolunk rá, mekkora krízis lehet ez mások életében. A Vaknyugat, Martin McDonagh műveihez hűen, páratlanul épít a fekete humorra. Az, hogy miként képes koherensen váltogatni a mélyen, már már meghatóan és borzasztóan drámai hangulata és a végtelenül abszurd módon vicces, igazán valóságos jelenetek közt, az lenyűgöző. A nagyszerű és abszolút erőteljes színészi játék mellett ez az, ami székhez szögezi a nézőt, berántja a világába, és arra készteti, hogy sírjon és nevessen a végig feszült előadás folyamán.
A Vaknyugat egy végtelenül emberi és kiemelkedő alkotás, így nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek, aki szeretné megtapasztalni, hogy milyen is a 21. századi történetmesélés egy színházi előadás keretében.
- 03. 23
Kalocsai Bálint