Pályázati kiírás jegyzőkönyvvezető tisztségre

Az ELTE TTK HÖK Alapszabályának 67–68. §§ alapján pályázatot ír ki jegyzőkönyvvezető tisztségre.

A jegyzőkönyvvezető feladatköre:

  • együttműködés és folyamatos kapcsolattartás TTK HÖK tisztségviselőivel;
  • hallgatók tájékoztatása, elektronikus kapcsolattartás;
  • Küldöttgyűlés és Választmány emlékeztetőinek elkészítése, iktatása és közzététele.

    A feladatokat a TTK HÖK Alapszabályának tisztségviselőkre vonatkozó általános rendel-kezéseinek, valamint a Hallgatói Önkormányzat alapelveinek figyelembevételével kell ellátnia.

    A tisztségviselői ösztöndíj a TTK HÖK Alapszabályának 76. § (3) bekezdése alapján legfeljebb a hallgatói normatíva 30 százaléka. A Küldöttgyűlés határozatával ettől alacsonyabb ösztöndíjat is állapíthat meg.

    TTK HÖK Alapszabály 70. § (2): „A Küldöttgyűlés csak olyan személy pályázatát tárgyalhatja, aki a tisztségviselői poszt betöltését tárgyaló ülés hivatalos meghívójában szereplő kezdeti időpont előtt 72 – alakuló küldöttgyűlési ülés esetén 96 – órával benyújtotta pályázatát az adott tisztségre és azt a képviselőknekelektronikusan eljuttatta. Különösen indokolt esetben a testület ettől a rendelkezéstől kétharmados többséggeleltekinthet.”

    Lekics László
    elnök