Lviv, kelet gyöngyszeme

Bár az őszi szünetnek vége, a legközelebbi 4-5 napos szabadidőre csak ajánlani tudom Lviv-et, Ukrajna legnyugatiasabb városát. Bár itt van a szomszédban, mégis kevesen ismerik. Pedig, ha csak pár napja van az embernek és egy kevéske pénze, mégis látni szeretne valamit, ez a legjobb hely amerre tévedhet.

Ukrajna, bár szomszédos országunk, mégis keveset tudnak róla az emberek. Így, ha meghallják azt a tényt, hogy Oroszország után, ez Európa második legnagyobb területű állama, elképednek. Pont ez a helyzet a határtól nem messze eső Lviv (ha valaki máshogy ismeri: oroszul Lvov, németül Lemberg) városával is, ami Ukrajna egyik legjelentősebb kulturális központja.

A várost meg lehet közelíteni autóval, ez Budapestről olyan 6-8 óra (határátkeléstől függően), de vonattal is lehetséges, erre azonban egy napot érdemes szánni, vagy egy egész éjszakát. Én személy szerint 18 éve járok ide, mivel a rokonaim kint élnek, de ezalatt összesen kétszer voltam autóval. Akit érdekelnek a Kárpátok és Ungvár, annak érdemes így mennie, de az utak minősége, mint az egész országban, nem a legélvezhetőbb. Így aki először látogat erre, csak javasolni tudom a vonatozást, mivel a hálókocsis utazás kihagyhatatlan élmény, legalábbis az életben egyszer biztosan.

Az ok, amiért írtam, hogy ha kevéske pénzed van, de szépet akarsz látni (és jól tudom, hogy ez egyetemistáknál mind fontos), az az, hogy 1 hrivnya, az ukrán pénznem, kb 10 forintot ér, így odakint minden irreálisan olcsónak fog tűnni. Például egy doboz cigi 370 ft, egy liter jó minőségű vodka 8-900 ft, egy puccos stakehousban egy kétfős vacsi max 5-6000 ft. Ugyanez igaz a szállásfoglalásra is.

Mivel az odaút viszonylag hosszú, egy/fél nap, a város kicsi (kb akkora, mint Debrecen), de sok a látnivaló, ideálisnak minimum 4, de maximum 5 napot tartok az egész útra. A városka ősszel, illetve tavasszal a leghangulatosabb, mivel rengeteg a park és a kültéri program: például a Stryski park, ami egy komplett erdőterülettel ér fel a város közepén, vagy a Licsakivi temető, ami egész Ukrajna legnagyobb és legszebb temetője, a végigjárása legalább egy fél napos program.

A magasabb pontok szerelmesei felmehetnek a város legmagasabb pontjára, a Viszokij Zamokra, a Citadellához vagy a városháza tetejére, ahonnan mind gyönyörű a kilátás az Óváros macskaköves utcácskáira, a gyönyörű Operaházra, a rengeteg szebbnél szebb templomra (az Ukránok nagyon vallásosak, illetve keleti ortodox vallás miatt iszonyú sicsásak a templomaik), a hangulatos kávézókra és éttermekre. Mindez és még ezeregy dolog miatt nyilvánította az UNESCO is 2001-ben Lvov óvárosát a Világörökség reszévé.

Ha jókat szeretnél enni, akkor is ez a legjobb hely számodra, mivel az Ukrán konyha különleges és egyedi ízvilágú. A levesek közül a céklás és babos Borscs levest emelném ki, illetve az uborkás tojásos Zilonij borscs-t (természetesen egyikből se spórolják ki a húst és a krumplit). A főételek közül személyes kedvenceim a Galupci fehérgombás szósszal (a helyi töltött káposzta, ami egyáltalán nem hasonlít a magyarra), a Varenyiki (gőzgombóc/ravioliszerű töltött tészta, benne: krumpli/ túró/gomba/hús/paradicsom/alma/meggy) és a piraski (olajban/forró vízben főtt töltött fánk szintén az előző ízekkel).

Itt az édességnek és a teának is hatalmas hagyománya van, a városban rengeteg a jobbnál jobb cukrászda, kézműves csoki- és édességbolt tele helyi különlegességgel, mint a Sirnik (túrós, csokis sütemény), Zapikanka (főtt túrós csoda) és a Karovka (szétomlós karamella).

Igazából még ezer meg egy fantasztikus és iszonyatosan egyedi  dolgot tudnék mesélni erről a helyről, (például, hogy ebben az országban nincsenek nagydarab emberek, hogy ennyire igényes és jól öltözött, szép nőket sehol se látni, hogy senki se tud normálisan vezetni és a kocsik lengéscsillapítói majd’ kitörnek a macskakövektől, hogy a vonaljegy 10 forint, a jegyet pedig legtöbben úgy veszik, hogy megkocoktatják a vállad, hogy add előre a pénzt, majd jön vissza a sofőrtől vett jegy kézről kézre, ha netalántàn megbüntetnek az 400 forint, hogy minden tejtermék és kenyérféle teljesen más (sokkal de sokkal jobb) ízű mint otthon) de nagyon hosszú lenne, és valószínűleg elfogult is lennék.

Egy biztos, ha még nem jártál errefelé, kevés napod van és nem szeretnél sokat költeni, ellenben jókat akarsz enni, inni, szépet akarsz látni és felejthetetlen élményt szerezni, Lvov mindenképp neked való.