A történetbe csak nagyvonalakban mennék bele, azonban aki esetleg nem látta, ne habozzon, és nézze meg a filmet, nem lehet benne csalódni. A film kezdetén megismerjük főhőseinket és az ő helyzetüket. A Földön élnek a közeljövőben, és az éghajlatváltozás miatt egyre kevesebb élelemhez jutnak. Egy gravitációs anomálián helyezkedik el házuk, és a gravitációs hullámok morze jelek formájában egy koordinátát rajzolnak ki, ami Joseph Coopert és lányát, Murphy Coopert az utolsó megmaradt űrkutató állomáshoz vezeti. Itt, sok vacillálás után, de Joseph vállalkozik az űrexpedíciós programra, amely keretében új bolygókat akarnak kolonizálni, és ennek formájában megmenteni az emberiséget. Joseph még annak ellenére is elmegy, hogy az anomália morze jelei azt mondják: „Ne menj!”.
Korábbiakban már elküldtek több űrkutatót a Lazarusz-küldetés keretein belül a Szaturnusztól nem messze megjelent féreglyukba, amin keresztül egy másik galaxisba jutnak, és 3 ember küldött visszajelzést, hogy életképes bolygót találtak. Az űrhajóval Joseph, Romilly (az expedíció alapjait megteremtő professzor lánya) és Doyle szállnak fel két robot, CASE és TARS kíséretében. A féreglyuk túloldalán az első bolygó túl közel van a fekete lyukhoz, ami azt jelenti, hogy minden, a bolygón töltött óra alatt 7 év telik el a Földön, így nagyon gyorsnak kell lenni. Romilly kivételével elmennek a bolygóra, ő tanulmányozza a világegyetemet az űrállomásról. Kiderül, hogy feleslegesen szálltak le, mert az ottani űrhajós meghalt és csak a véletlen műve, hogy a jeladója üzenetet küldött. Komplikációkba ütköznek, Doylet elveszítik, és 3 órát töltenek el a bolygón, így Romilly 21 évet vár rájuk.
Sok üzemanyagot elpocsékolnak, így csak egy további bolygót tudnak meglátogatni. Amire elmennek, egy teljesen élettelen, jeges bolygó, ahol az űrhajóst hibernált állapotban találják. Felébresztik és Mann (az ottani űrhajós) tervet sző ellenük, mikor megtudja, hogy Cooper vissza akar térni a Földre. Mann meghal az akciója során, főhőseink megmenekülnek. Ezt követően Cooper és TARS belekerül a fekete lyuk eseményhorizontjába, majd egy úgynevezett hiperkockába. TARS elmondja, ismeretlen lények építették nekik, hogy megérthessék a 4 dimenziót. Cooper rájön, hogy az ismeretlen lények igazából az emberiség egy későbbi, fejlettebb formája, majd kommunikálni próbál lányával, Murphyvel. Itt visszatérünk a történet elejére. A próbálkozás során könyveket tud lelökni a polcról, amikből Murphy kiolvasta a Morze-jelet. Cooper elveszti eszméletét, majd egy új bolygón ébred, ahol virágzik az emberiség és találkozik lányával is, akitől így bocsánatot tud kérni, hogy földi szemmel több, mint 50 évre otthagyta.
A film számomra legérdekesebb jelenete a hiperkocka volt. Úgy kell elképzelni, hogy egy nagy, végtelennek tűnő kocka, ami kisebb kockákra van felosztva kis szalagok által, amiken Cooper életeseményeit láthattuk, amik között kedvére közlekedhetett, tehát gyakorlatilag időutazhatott. Gondoljunk csak bele, ha egy 2 dimenziós síkban éltük volna életünket, el tudnánk képzelni, hogy nem csak előre-hátra, jobbra-balra tudunk közlekedni, hanem fel és lefelé is, mint az általunk ismert világban? Nem. Ez ugyanolyan, mint ahogy mi 3 dimenzióban tudunk közlekedni (jobb-bal, előre-hátra, fel-le) és nem tudjuk elképzelni, hogy egy negyedik dimenzióban is tudjunk, az időben.
A film zenéjével az elképesztően elgondolkodtató történet és a mai szemmel is csodás látványvilág olyan élményt kelt az emberben, hogy a film véget ér, viszont az ember csak nézi a stáblistát, majd az üres, fekete képernyőt, és gondolkozik. Számomra olyan film, amit legalább kétszer kell megnézni, hogy megértsem, mert semmit nem rág az ember szájába, viszont ez a szépsége, hogy nem csak nézni, hanem gondolkozni is kell, és lehet, hogy valaki teljesen mást von le a történésekből.