Mit kíván a rohanó világ? – tanár-szemmel

Egy olyan világban, ahol a hozzáférhető információ már felfoghatatlan méreteket ölt, nem csoda, hogy a társadalmi- és munkaerő-piaci igények is ennek megfelelően áthelyeződnek. Új értékrendek épülnek fel, a hatalmat jelentő tudás már másfajta hozzáértést feltételez. Az eddigi verseny terepasztala átrendeződni látszik, az lesz a nyertes, aki a leghatékonyabban képes alkalmazkodni és leggyorsabban képes a követelményeket teljesíteni. Ez a változó világ komoly kihívás elé állítja a ma iskoláját, mivel azzal a roppant feladattal néz farkasszemet, melyet még ő maga sem ismert ki egészen. Természetesen még mindig szükség van az alapvető készségek elsajátítására, mint az írás-olvasás, a számtan és az alapvető műszaki ismeretek, ezek azonban tényleg csak alapvető készségek lesznek hamarosan, ám korántsem elegek ahhoz, hogy valaki megállja a helyét a világban.

IMG_1904

Íme, a feladat, amit a világ adott fel az iskolának:

Végy n darab diákod (n~400 / intézmény) és készítsd fel őket a nagybetűs életre úgy, hogy képesek legyenek olyan pozíciók betöltésére, melyek tulajdonképpen még nem is léteznek! A rendelkezésedre álló idő: minél előbb. Sok sikert, ne hagyjon el a remény!

Akárhonnan is próbáljuk nézni, ez valóban nehéz feladat, különösen azért, mert az idő igencsak véges. A mai oktatás nagyrészt még mindig a huszadik század végi módszereket ismeri és alkalmazza több-kevesebb (sajnos egyre kevesebb) sikerrel…

Na de mik azok a készségek, amivel egy diáknak rendelkeznie kell, mire ott hagyja a közoktatást? Számos “újszülött” készség nevét lehetne itt most felsorolni, ám végső soron mind ugyanabba az irányba mutatnak: kommunikáció, irányítás, és persze a csapatmunka. Ez az, ami kell, mindegy, hogy orvosként, asszisztensként, programozóként vagy tanárként dolgoznak, mert ezekben a szakmákban és hivatásokban van valami közös: mindhez szükségeltetik jókora adag találékonyság, kitartás és vállalkozói szellem. Ezen kvalitások lesznek azok, melyek versenyképessé teszik az egyént a munkaerőpiacon.

maxresdefault

Az oktatási rendszernek tehát úgy kell átalakulnia, hogy lehetővé tegye a fent említett készségek kialakulását, és fejlessze azokat. Ehhez azonban le kell mondania jó pár eddig bevált módszerről. Ilyen például az az égető vágy napjaink iskolájának szívében, hogy mindent osztályozni, értékelni, számszerűsíteni kell. A rossz hír sajnos az, hogy találékonyságot nem lehet tesztelni, sem pedig osztályozni, mivel teljesen szubjektív entitás.  Kizárólag értékelni és szorgalmazni lehet és kell! Olyan feladatokat és projekteket kell a gyerekek kezébe adni, melyekkel elősegíthetjük, hogy tudjanak kritikusan gondolkozni, kreatívan és örömmel alkotni, s hogy megérjen bennük az őket körülvevő világ iránti örök kíváncsiság, valamint, s az sem utolsó szempont persze, hogy társaikat empátiával és toleranciával tudják kezelni.

Persze mindehhez elengedhetetlen a megfelelő információhalmaz ismerete, azt azonban sajnos be kell látni, hogy a fent említett halmaz olyan hatalmasra nőtt, és nő folyamatosan, hogy annak elsajátítására az iskolában már sem idő, sem szükség nincs. A tanári szerep egyre inkább egy facilitáló szerep kell hogy legyen. A diákokat segíteni kell, nem uralni, s inkább tanítani, tájékozódni, mintsem tájékoztatni.

A tájékozódás, mint ahogyan az már említésre került, nehezebb, mint valaha. Hiába könnyedén hozzáférhető a digitális technológia korában, hiába szabadultunk fel az információ materiális börtönéből, ha nem tanulunk meg tájékozódni a nagy szabadságban. Ez a képesség egyre inkább létfontosságú lesz, legalább annyira, mint az írás és olvasás. Mindez indukálja a digitális technika tanteremben való megjelenését, mert a gyerekek így azokon az eszközökön keresztül tanulhatnák meg mit is jelent jó fogyasztónak lenni, melyet már elve szeretnek és tudnak is használni.

Talán ez az oktatás jövőjének arculatát egyik leginkább formáló tényező, és ez az, ami a legkomolyabb kihívás elé állítja a magyar oktatást, hiszen mindez roppantul pénz- és energiaigényes.  Arról nem is beszélve, hogy a ma általános iskolában tanító pedagógusok átlagéletkora 41 évre nőtt, a középiskolai tanároké pedig 43 év, (amint az a 2001-es felmérésből kiderült) sajnos a helyzet azóta sem javult. Ebből az következik, hogy a ma tanító tanárok zöme már javában praktizált amikor az informatika egyáltalán megjelent az iskolákban, ami szintén nehézséget jelent a digitalizált oktatási módszerekhez való adaptációban… Vagyis jelentene, abban az esetben, ha fenyegetne az a veszély, hogy hirtelen minden iskola ölébe hullik interaktív táblák, számítógépes laborok és tabletek tömkelege. Azonban ez sajnálatos módon megint egy olyan akadály az előrelépésben, amin az iskolák önmagukban nem tudnak változtatni.

How-Technology-Is-Improving-Education-

Egy dolog biztos: a leendő pedagógusoknak mindenképpen nagy energiákat kell belefektetniük az oktatásban használható digitális eszközök használatának megismerésébe, így próbálva meg felkészülni azokra a didaktikai megpróbáltatásokra, amik esetlegesen felmerülhetnek.

 

Hogy mindez lehetséges? Vajon lehet-e a sötétben tapogatózva ma felkészülni egy olyan jövőre, melyben megannyi fiatal elme szívébe és fejébe kell fényt csepegtetni, hogy majd a maguk idejében elérjék a céljaikat, és hasznos tagjai legyenek a társadalomnak? Ezt biztosan nem tudhatjuk. Azonban, pedagógusként hinnünk kell benne, hogy lehetséges. Ad astra per asperas: Tövises az út a csillagokig, de éppen ebben nyilvánul meg félreismerhetetlen bizonyítéka annak, hogy tanárnak lenni nem csupán egy szakma, hanem hivatás, mesterség. Tanárként nagy felelősség terhe nehezedik az ember vállára, mert megadatik az a különös kiváltság, hogy változtathatunk valamennyit a Világ arcán. Éppen ezért fontos, hogy mire odakerülünk, legjobb tudásunk szerint felkészüljünk, hogy ezt a nemes, ám korántsem egyszerű szerepet be tudjuk tölteni.