A hét zenéje

Nyúzos pályafutásom során többször előkerült a feldolgozások témája, legyen szó regényadaptációról vagy remake-ről, de elsősorban a filmek terén. Ezúttal egy remixet szeretnék górcső alá venni.

Alapvetően szeretem a remixeket és feldolgozásokat, mert (optimális esetben) egy-egy ismert dalt helyeznek új megvilágításba, ami szerintem egyáltalán nem baj, sőt. Persze találkoztam már meglehetősen öncélú feldolgozásokkal is, ami csak gyatra másolat volt vagy gyengén a szám alá vágott basszusból állt, amitől semmi nem lesz jobb, mint volt. Viszont vannak számok, amelyek számomra sokkal izgalmasabbak, mint az eredetijük. Egy ilyet hoztam ma: a Glitch Mobtól a Beyond Monday-t.

Az eredmény nem is egy, hanem két szülőtől származik (Nalepa: Monday és STS9: Beyond Right Now). Mindkét számnak csináltak egy egy remixet (ezt és ezt), majd végül a kettőből gyúrtak egyet, cikkünk tárgyát. Hát, én ehhez nem is nagyon fűznék hozzá semmit. De az tény, hogy imádom! Jó, oké, megértem azt is, ha valakinek kevés benne a gitár ahhoz, hogy „zene” kategóriába soroljuk, de én úgy vallom, hogy zenei ízléseken vitatkozni teljesen felesleges…

Saáry Ákos

saary.akos@nyuz.elte.hu