Interjú Besenyei Ádámmal

Hány éve dolgozik az ELTE TTK-n és itt végzett-e? Igen, itt szereztem alkalmazott matematikus diplomát 2005-ben, majd a doktori tanulmányaimat szintén itt végeztem, 2009-ben doktoráltam, 2008-tól pedig az Alkalmazott Analízis és Számításmatematikai Tanszéken dolgozom. Idén tehát 10 éve, hogy főállásban az ELTE oktatója vagyok. Mi az Ön számára a legfontosabb a tanításban? Középiskolásként még nem gondoltam arra, hogy valaha tanítani fogok, sőt a matematika szak is az utolsó pillanatban jött. Sokáig orvosnak készültem, de végzős gimnazistaként matematikatanárom hatására végül úgy döntöttem, hogy ide, az ELTE-re, alkalmazott matematikus szakra jelentkezem. Aztán…

Olvass tovább!

Sportnapok az egyetemen

23. félévfolyam 5. szám – 2003. október 15. Az ELTE idén első alkalommal rendezte meg az Egyetemi Sportnapokat. Az egy hét során a sportágak széles skáláját felvonultatta a rendező ELTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzat, volt például kosárlabda, röplabda, tollaslabda bajnokság vagy 5vös 5kilométer futás, de legizgalmasabb a focikupa volt. A szerdán megrendezett focikupára sikerült megnyerni a kerületi önkormányzat csapatát is, így az oktatók csapata mellett végre nem csak hallgatók küzdöttek a helyezésekért. A Parlament csapata, illetve az NB1-es csapat valamilyen okból nem tudott eljönni. A kezdésnél adott volt két focipálya,illetve négy…

Olvass tovább!

Tisztában vagyok, hogy a mostani kísérletem, hogy bebizonyítsam, unikornisok vannak, meglehetősen bonyolult. Vágjunk bele! Először is tisztázzuk, hogy az unikornis “ló alakú állat, egyenes, hosszú szarvval a homlokán”. Általában varázslatos képességei vannak, tud varázsolni és a szivárványon vágtat. Tegyük félre a varázslatot, és a mostani elmélkedésünk során csak a külsejére figyeljünk. Akkor tehát az unikornis egy csodálatos szarvas ló. A lovakról tudjuk, hogy a páratlanujjú patások (Perissodactyla) rendjébe tartoznak, ezen kívül az emlősök (Mammalia) osztályában helyezzük el őket. Természetesen azzal is tisztában vagyunk, hogy az emlősök osztálya egy meglehetősen kiterjedt…

Olvass tovább!

Dorian Gray arcképe

1890-ben került először kiadásra Lippincott’s havi magazinjában Oscar Wilde regénye, amiteljes mértékben beleillik a romantika időszakába. Ennek megfelelően meglehetősen borongós, filozofikus, dekadens, és megjelennek benne a természetfeletti elemek. A történet egy fiatalember, Dorian Gray körül forgó kavalkád eseményeit mutatja be. A fiatal bekerül a társas életbe, és találkozik Basil Hallwarddal és Lord Henry Wottonnal. Basil egy ízig vérig művészlélek festő, aki egy festményen megörökíti Dorian fiatalságát. A fordulat akkor következik be, amikor Dorian azt kívánja, hogy bár megtarthatná fiatalságát, sármját az idők végezetéig. Kívánsága teljesül, attól a naptól egyetlen percet…

Olvass tovább!

SCIndikátorok, a mesélő tudósok

Márciusban került megrendezésre a SCIndikátor néven futó tudománykommunikációs verseny, melyben három ELTE-s hallgató jutott fel a dobogóra. A verseny jeligéje “mesélő tudomány”, ám most ők mesélnek nekünk a versenyről. Természettudósként – műveljük akármelyik ágát e széles területnek – talán gyakran találkozunk azzal a jelenséggel, hogy szűkebb vagy tágabb környezetünk nem teljesen érti mivel is foglalkozunk valójában. Messzire vezető kérdések merülnek fel annak kapcsán, hogy milyen következményeit látja a természettudományok összessége, a természeti rendszerek állapota és akár a teljes emberi társadalom is annak, hogy a tudomány – ide értve a tudományos…

Olvass tovább!

Dallamok hátán matematikusok közt

A tudósok évszázadokon keresztül használták a matematikát arra, hogy analizálják a zenét, sőt, hogy újat írjanak. Ezen iskolának talán legnagyszerűbb képviselője volt Johann Sebastian Bach, aki kétségtelenül kihasználta mind csodás zenei érzékét, mind pedig a matematika szépségét, hogy így szerkessze meg művei sokaságát. A fenti sorok apropója, hogy idén április 18-án, szerdán volt a 37. Matematikus Hangverseny, ezért szerettem volna kiemelni, hogy igenis van kapcsolat a matematika és a zene közt. Bach művei közt például ismertek olyanok, amelyeket – igaz, akkor a kottapapír hiánya miatt, de – úgy írt meg,…

Olvass tovább!

Egy munkanap a repülőtéren

Mindig is érdekelt a repülőterek vibráló, különleges világa? A folyamatos pörgés, és a repülés biztonsága mögött álló trükkök és folyamatok titkai? Egy utasbiztonsági ellenőr feladata nagyon felelősségteljes. Nem szabad visszariadni az ezzel járó komoly szabályozásoktól, és gyorsan kell alkalmazkodni a nemzetközi munkakörnyezetben. Ők a felelősek azért, hogy mind az utasok, mind a repülőgépek személyzete, mind a csomagok teljes mértékben át legyenek vizsgálva, megakadályozva az esetleges támadások lehetőségét. Mikor megláttam az álláslehetőséget erre a pozícióra az interneten, nagyon lelkes lettem. Gyerekkorom óta vonzott a repülés világa, ezért is jelentkeztem boldogan a…

Olvass tovább!

Budaörsi Napok 2018

Imigyen zajlott az idei BN Az április 9-én startoló és 13-án véget érő 5 napos időszak úgy vonul majd be a történelembe, mint BN 2018. A megnyitón sok számot hallhattunk, hogy hanyadik, de csak annyi biztos, hogy 1979-től már a Budaörsi úti kollégium adott helyet az ELTE legnagyobb kollégiumi fesztiváljának.   Egy héten át tartó olcsó bulizás a legnagyobb ELTE-koliban – így gondolhatnak sokan e rendezvényre. Minden nap pár koncert, azt’ utána dj-s buli kifulladásig.  Ha valaki csak a felszínt kapargatja, egy-két napra téved be, az tán tényleg csak ennyit…

Olvass tovább!

Peaky blinders

Ír whisky, bagó, lőfegyverek, és mindenek előtt: borotvapengék. Velősen ők lennének a pengés sipkások, vagy ha úgy jobban tetszik, a beretvás ellenzősök. A BBC saját sorozata, amelyet Netflixen is elérhetsz, nem egy átlagos gengsztertörténetet mutat be, hanem egyenesen az emberek bőre alá kalauzol minket. Kiváló részletességében ismerkedhetünk meg a kor szellemével, a vérrel és mocsokkal felkapaszkodottak, valamint a kormos érckohókban izzadó munkások politikai harcával. Azonban, ami zseniálissá teszi e képsorokat, az a Shelby család. Érzelem és erkölcs kel birokra bennünk, ahogy részről részre megismerjük őket. A család egy illegális fogadóirodát…

Olvass tovább!

Zs mint zseniális

A „Zs kategóriás” filmeket rendszerint leírjuk, rossznak nevezzük és messziről elkerüljük. Ennek ellenére meglehetősen nagy rajongótáboruk van. De miért?! Ezeknek a filmeknek a varázsa abban rejlik, hogy “annyira rosszak, hogy már jók”. A nevetség tárgya gyakorlatilag az egész film lehet, hiszen a színészi játék gyermeteg, az effektek elavultak, vagy csak szimplán rosszak, a dialógusok néha érthetetlenek, távol állnak minden emberi kommunikációtól, valamint számtalan esetben a lehető legnagyobb hévvel hágják át a természet összes törvényét. Pont ezért nyújtanak remek szórakozást a “nem akarok gondolkozni, csak nevetni” estékre. Nézzünk most párat ezek…

Olvass tovább!