A HÖK állást foglalt a jelenlegi közoktatási rendszerrel kapcsolatban, miszerint „az ELTE TTK Hallgatói Önkormányzata szilárdan kiáll azon meggyőződése mellett, hogy a modernkor követelményeinek eleget tevő, versenyképes és a társadalmi mobilitást elősegítő közoktatás Magyarország fejlődésének esszenciális feltétele. Mindezek fényében szolidaritásunkat fejezzük ki azon törekvések mellett, amelyek a közoktatás mélyen megbúvó problémáinak kezelését és orvoslását szolgálják”. És innentől kezdve jöjjön az én személyes véleményem. Egyetértek minden olyan megmozdulással, amelyek annak a rendszernek a hiányosságaira próbálja ráirányítani a figyelmet, amely minket és a következő generációt is meg fogja határozni. Ráadásul az ELTE…
Olvass tovább!52. félévfolyam 5. szám
Sziasztok! – Köszöntő
Talán észrevettétek, hogy történt pár változás – más lett a rovatcím, más lett a kép, sőt még a képdobozok alakja is más. Mégis hogy lehet ez? Úgy, hogy ez a „Sziasztok!” most kivételesen nem egy sima frázis, hanem az első köszöntésem főszerkesztőként az olvasók felé, felétek. A nevem már sokszor olvashattátok az utóbbi félévben különböző titulusokkal – voltam vezetőszerkesztő, tördelőszerkesztő és cikkíró is. Most pedig a főszerkesztői pozíció megürülésével megpályáztam azt is. Kedden, a március nyolcadiki küldöttgyűlésen választottak meg, léptem tisztségbe. Jogosan kérdezhetitek, hogy mit is jelent ez számotokra. Szóval…
Olvass tovább!52. félévfolyam 4. szám
52. félévfolyam 3. szám
52. félévfolyam 2. szám
52. félévfolyam 1. szám
Filmes képzés az InnerSunnál
Az InnerSun márciusban indítja filmes képzését, melyben olyan neves szakemberek vesznek részt, mint például Tímár Péter, Tóth Judit, Böjte Csaba. Filmkészítő műhelyükben egyebek között a filmek akadálymentesítését (vakok esetében egy a szinkronhoz hasonló külön narrációs hangsáv elkészítésével) is oktatja a technikai eljárásait kidolgozó Balázs Béla díjas, rendező, egyetemi tanár, Tímár Péter (a Csinibaba, az Egészséges erotika, a Játszd újra Tutti, stb. kultfilmek alkotója). A filmkészítés elméletét, gyakorlatát, valamint az akadálymentesítés módszertanát kezdő és haladó (kezdő: 2-3 hónapos, haladó: egy hétvégés) intenzív kurzusokon oktatják, melynek helyszíne a MAFILM stúdió. További információért kattintsatok…
Olvass tovább!Karrierblogger pályázat
Az ELTE Karrierközpont bloggerpályázatot hirdet! Olyan bloggereket keresnek, akik vállalják, hogy havonta készítenek egy bejegyzést karrier témában. Fontos, hogy a munka alapvetően önkéntes, jutalmazásként egy kurzust tudnak felajánlani. A jelentkezési határidő február 5-e, további információért pedig látogassátok meg az alábbi linket! http://karrierkozpont.elte.hu/legyel-karrierblogger-az-elte-karrierkozpont-karrierblogger-palyazatot-hirdet/
Olvass tovább!Gyakornoki lehetőség a Morgan Stanleynél
Kedves Hallgatók! A Morgan Stanley gyakornoki lehetőséget ajánl olyan pénzügyi matematikával foglalkozó hallgatóknak, akik jó kommunikációs képességekkel rendelkeznek angol nyelven. Amit ők kínálnak: munkalehetőség New Yorkban és Londonban, szaknyelv megismerése, betekintés a pénzügyi világba. A mellékelt pdf fájlban részletes leírást találtok a programról! 🙂 http://nyuz.elte.hu/wp-content/uploads/sites/6/2016/01/Morgan-Stanley-Securitized-Product-Structuring-Opportunities-2016.pdf
Olvass tovább!