Idén nyáron elérkezett hozzánk a „final fack”, a Fák Jú Tanár úr harmadik, egyben a trilógia befejező része. Akinek tetszettek az előző részek, vagy szereti a humoros, ám némi tanító jelleggel is bíró filmeket, annak ez is be fog jönni.
A szuper tanár, Herr Müller (Zeki) és osztálya szokás szerint újabb kihívások elé néz. A mostaniak talán az eddigiekhez képest sokkal nagyobb feladatok: Müllernek tanári vizsgát kell tennie, osztályának pedig felmérőt kell írnia, ami megmutatja, hogy alkalmasak-e a diákok jövőre az érettségi megszerzésére, ezenkívül az iskolának is feltételeket szabnak a fennmaradás érdekében, szóval semmiképpen nem egyszerű a helyzet. Természetesen Zeki és a többiek mindent megtesznek a feladatok teljesítésének érdekében, még ha néha kisebb-nagyobb akadályokba is ütköznek.
A történet alapszituációjában kiderül, hogy Zeki és Lisi (Frau Schnabelstedt) szakítottak, így a férfinak ezentúl egyedül (vagyis Laura segítségével) kell menedzselnie a dolgait és a tanítást. Helyette kap egy új kolléganőt, aki hasonló kaliberű: kissé alkoholista, tökös tanár, aki határozott, ha a szituáció úgy hozza. Továbbá Zeki osztálya ellátogat egy pályaválasztási tanácsadóhoz, ahol korántsem túl izgalmas és megfelelő munkákat ajánlanak nekik. Ettől érthető módon el is megy a kedvük a tanulástól és minden velejárójától az amúgy is iskolakerülésre hajlamos fiataloknak, sőt, büntető hadjáratot is indítanak a tanárok ellen. Valahogy kénytelen lesz motiválnia Müllernek a diákjait, különben tényleg sosem lesz belőlük semmi…
Ahogy megszokhattuk az első két résznél is, története iszonyatos tanítójelleggel bír, nagyon elgondolkodtató és szomorú kérdéseket feszeget. Ezek között nincs sok pozitív: kérdésfeltevései közé tartozik a modern művészet (talán ez az egyedüli kevésbé negatív), az, hogy a mai művészetfelfogásban mik az értékek, ki mit tart szépnek, minőségi alkotásnak. A kilátástalanság problémája is bemutatásra kerül a diákok szemszögén keresztül (legfőképpen a pályaválasztásos hely után), valamint a bántalmazás, a zaklatás, a drogproblémák és az emiatt széthulló családok, illetve az öngyilkosság. Ezen problémák betűzdelése a történet vicces momentumai közé, és a kiábrándító pillanatok váltogatása hullámzást kelt a néző érzelmeiben és gondolkodásra is kényszeríti. Ilyen téren, ez a fajta kevertség egyben formabontó és értékadó is: parabola (a matekot kedvelőknek – más szóval példázat), és parodikus jelleggel is bír. Érdekes perspektívában mutatja be a pozitív és a negatív motiváció szerepét egyaránt, akár Herr Müllerre, akár a diákokra vetítve.
A karakterekről egy kicsit bővebben:
Zeki Müller (Elyas M’Barek): a főszereplő, a tanár, aki körül a történet nagy része forog. Érdekes figura, példa és ellenpélda is egyben a tanárszerepre. Korábban bűnöző, dohányos és enyhén alkoholista, végzettséggel nem rendelkező ember, aki karakterességével mégis iskolája legkedveltebb és egyik legjobb tanárává növi ki magát. A sikere titka valószínűleg lazaságában és határozottságában, kiváló problémamegoldó képességében rejlik. Ebből is látszik, hogy jó tanárrá nem(csak) a szaktudás, hanem sokkal inkább a jó pedagógiai érzék, a törődés és a bizalom tesz. Egy bizonyos ponton a diákjaival fordított szereposztásba kerül, és nekik kell kihúzniuk őt a bajból. Néha kissé olyan, mint egy gyerek: míg korábban Lisinek kellett foglalkoznia vele, ebben a részben Lisi húgának, Laurának kell felvigyáznia, koordinálnia őt. Személye megosztó lehet: egyben példamutató és értéktagadó, nem követendő példa. Legtöbbször neki kell elvinnie a balhét.
Gudrun Gerster (Katja Riemann): a Goethe Szakgimnázium igazgatója. Állandó stresszben él az iskola miatt, hű vezetője annak, azonban a szabályokat elég lazán kezeli (például nem igazán törődik az iskola kinézetével). Ő a kapcsolattartó a „külvilág” és a Goethe között, például az iskolaellenőrrel és egyben korábbi partnerével, Eckharttal is ő bánik el. Végül mindig meg lehet elégedve, mert a konfliktusok végül megoldódnak.
Chantal (Jella Haase): az egyik falkavezér az osztályban. Extravagáns stílusa mellé nem kevés értelem is párosul, csak a tanárok nem képesek kihozni belőle tudását (kivéve Müllert, persze), és a drogos szülői háttér sem segít neki. Kipróbálja magát az újságírásban is, ami egészen egy szerencsés pontig nem igazán jön be neki. Bár kicsit túl nagyra van magával, a szíve a helyén van.
Danger/Daniel (Max von der Groeben): az osztály másik alfája, akit szaga ellenére mindenki kedvel, és később kiderül, hogy izmain kívül művészi tehetsége is jelentős.
Laura (Lena Klenke): Lisi (korábbi tanár, Zeki exbarátnője) húga, ő tartja kordában Zekit, ebben a részben átveszi Lisi szerepét ebből a szempontból. Ez értelmezhető Laura felnövésének is erre a feladatra. Daniel barátnője.
Burak (Aram Arami): Danger legjobb barátja, csínyjeiben társa. Azonban kicsit antagonista szerepű, sokkal visszafogottabb. Ő Chantal mellett a másik, aki egy az egyben azt a munkát végzi később, amit a fogalmazás által „kapott”.
Zeynep (Gizem Emre): Chantal legjobb barátnője. Ő is hasonló karakter, mint Burak Danger viszonylatában. A banda (akiknek Zeki az osztályfőnöke) negyedik tagja (Chantal, Danger és Burak mellett).
Etienne (Lucas Reiber): az okos, a „kocka”, aki okossága ellenpontozásaként 11%-ban Asperger-szindrómás, ezért érintés-iszonyos. A 2. részben a kirándulás által ő is belerázódik a négyesbe. Ő a másik szál bonyodalmának beindítója, ami nélkül valójában a tetőpont nem következhetne be.
Biggi Enzberger (Sandra Hüller): Herr Müller új kollégája, aki Lisi szerepét pótolja. Méltó partnere Zekinek, felveszi vele a versenyt. Ő is párba állítható, csakúgy, mint a diákok egymással: Zekivel.
Ingrid Leimbach-Knorr (Uschi Glas): a tanárnő, akit már mindenki a pokolba (vagy inkább nyugdíjba) kíván. Nem igazán fontos a karaktere, nem viszi előrébb a történetet, viszont rengeteg poén forrása. A negatív csúcspontjába ő juttatja a történetet.
A történet nyugvópontját jelentő eseménysor egy évvel később játszódik: az osztály érettségije után lévő bizonyítványosztás. A legkirályabb tanár megmutatja igazi emberi oldalát is: egyrészt a tanári vizsgája előtti izgulását, másrészről pedig az érzelgősségét. Majd szép és kifejezetten érzékletes visszatérés a kezdetekhez: nosztalgikus zenére kapunk néhány reprezentatív képet az első két részből, ami számomra nagyon szívfájdító volt, mert rá kellett eszmélnem, hogy a kedvenc filmjeimnek nem lesz több folytatása. Végül a kiváló befejezés: mindenkiből sikeres ember lesz, akár dolgozni mentek, akár külföldre, akár főiskolára jelentkeztek. Ez szép keretet adott a trilógia és a szereplők történetének is.
Ismét remek filmet tudhatunk magunk mögött, méltó az előző két részéhez. (Pedig ritka, hogy a folytatás minőségben eléri az első részt) Humora egyedülálló, semmihez sem hasonlítható, zenéje nagyon jól válogatott. Helyszínben hű az első részhez és az iskolában játszódik, szóval az nem túl látványos, azonban a film hangulatához tökéletesen illeszkedik, időben pedig pár napot ölel fel, de nem folyamatosan (legjelentősebb az utolsó gimnáziumi (egy) év átugrása a befejezés előtt).
Ennek a résznek pozitívuma, ami az előzőekben nem igazán fordult elő, hogy az osztály, sőt, az iskola többi része is meg lett mutatva, ha még csak pár másodperc erejére is. Egyetlen problémám van a filmben látottakkal: Zeki miért még mindig egy, az első részben is réginek mondható autóval jár? De azt hiszem, ettől az apróságtól összességében ELTEkinthetünk.