Csak ülök. Tökéletes a rálátás a mozgólépcsőre. Várok.
Hogy mire?
Semmire.
Csak ülök a következő pár percben némán. Az emberek jönnek mennek, de más mint otthon. Amíg a semmire várok, számolni kezdek. 1. Eltelik 40 perc, mikor a kettőhöz jutok.
Több hangos társaság halad el mellettem, de vannak, akik egyedül sietnek valahova. Talán ők sem tudják miért és hova. De sietnek.
A mellettem lévő asztalnál néma csönd van. Csak az ujjak pötyögését meg a meg-megszólaló messengert hallani.
Figyelek.
- és 4.
Csalódottan felállok.
Majd holnap több lesz. Gondolom.
Szomorúan mosolyogok.
Ezzel 5.