A megfizethető japán éttermek nyomában
A keleti gasztronómia jelenléte Budapesten meglehetősen szélsőségesnek mondható, hiszen az utca emberének kapásból vagy az ugrik be, hogy micsoda gyomorpanaszai voltak az ötszáz forintos gombostűfejnyi csirkefalatot tartalmazó bundától, amit a Keletinél – értitek, KELETINÉL – lévő kínaiból szerzett be, vagy a híres-hírhedt Nobu, és társai, amely olyan érzést kelthet bennünk, hogy a sushizás egyfajta magasabb árkategóriás macaron: fél fogamra sem elég, de cserébe megkopasztanak rendesen.
A sushizás úri hóbortját nem is bíztam csodasushi-mesterekre soha. Abban a pillanatban, hogy megszerettem ezt a roppant különleges ételt, egyben elkészíteni is megtanultam, így legalább elkerülhettem, hogy éhes maradjak utána, úgy teletömtem – igen, tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok professzionális. Bár mester nem lettem, rendkívül elszórakoztattam a környezetemet az élménnyel, mígnem követelni kezdték az újrázást, én viszont már nem vagyok ráérős gimnazista, hát szöget ütött a fejemben, hogy vajon létezik-e egyáltalán megfizethető és egyben jó minőségű keleti étel a fővárosban.
A válasz valahol a majdnem és a nem között van. Nem meglepő módon a tradicionális keleti étel a megfelelő alapanyagból és a tapasztalt kezek által elkészítve egyszerűen nem lehet olcsó mulatság – hiszen otthon elkészíteni sem az – , viszont ma már igazi minőséget kóstolhatunk közel egy kézműves hamburger árkategóriájában.
Így alakult, hogy rövid keresgélés után egy családi vacsorára betértem a Planet Sushiba az Oktogonon, ahol nem árulnak zsákbamacskát, az étterembe belépve már rögtön egy hatalmas táblányi ételkínálat várt minket árakkal ellátva, és csak továbbhaladva jutottunk be az étterem igazi vendégterébe. Kicsit ambivalens érzéseim voltak ezzel kapcsolatban, hiszen kiplakátolni a kínálatot az ajtóba nem valami exkluzív, hiába végtelenül korrekt. Ugyanakkor a vendégtérben elszállt minden kétségem. Egy roppant hangulatos japán stílusban berendezett térbe léptünk, ahol főleg a vörös szín dominált, a falakon pedig festmények és kalligráfia. A séf egy látványkonyhára hajazó pult mögül figyelt ki munka közben, rajta kívül pedig egy pincérhölgy leste minden kívánságunkat.
Természetesen az étteremnek a sushi-kínálata a legnagyobb, ám mint japán étterem, az ország gasztronómiájának több finomságát is megkóstolhatjuk. Míg ráhagytam a családra az évekkel ezelőtt beléjük nevelt sushi iránti vágy csillapítását, én kaptam az alkalmon, hogy kipróbálhassak egy olyan ételt a sok közül, amit már pengén ismertem animékből, de még sohasem próbáltam. Így esett a választásom egy Spicy Tonkatsu Ramen-re, és egy üveg mentes vízre hogy még véletlenül se módosítsa semmilyen ital az ízélményt.
A ramen egy tradicionális japán levesfajta, többek között mindannyiunk Narutojának kedvenc étele. Érdekes tény, hogy a legkedvesebb ninjánk a nevét is a hagyományos ramen egyik összetevőjéről kapta, a formázott halkrémről. A ramenek tésztalevesek, melyek speciális búzaliszt alapú ramentésztával és húsból készült alaplével készítenek, Japán szerte régiónként eltérő módon. A tonkatsu rament Kyushu mondhatja magáénak, és sertéscsontleves-alapléből készítik. Utólag kiderült hogy ennyi élvezet is bőven elég lett volna, de én a csípős verziót választottam.
A kiszolgálás rendkívül gyors volt, pár fotó és pálcikahasználat-gyorstalpaló után már hozták is a finomságokat. A Planet Sushi annyira rá van állva a sushizókra, hogy alapból minden asztalon sushihoz való teríték van bekészítve, de szerencsére újabb tálaknak is bőven marad hely. Én is hamar megkaptam a gőzölgő ramnemet, és már a nagy paprikakarikáról láttam, hogy ez nem lesz könnyű menet. Nos, könnyek között, és mindenki máshoz képest másfélszeres idő alatt midössze a ramenem felét sikerült elpusztítanom.
A tálalás természetesen ugyanúgy követte a tradíciókat, mint az ízek. A ramenem egy hatalmas tálban érkezett egy nagy fakanállal, a szilárd elemeket – sűrűjét – viszont pálcikával álltam neki kihorgászni. Volt benne főtt tojás, sertés szeletek és persze a tészta. Természetesen végtelenül finom volt, ám nem ajánlom a ramen-rendelést egyedüli vállalkozóként, hiszen míg mindenki elfogyasztotta a saját választottját, én csak odáig jutottam, hogy végre éreztem ízeket az összeégetett nyelvemmel, és hűlt annyira a levesem, hogy óvatosan már fogyaszthattam. Na, hát ezen az állapoton rontott nem is keveset, hogy rettentő csípős volt az étel, pedig nem úgy ismerem magamat, mint aki ezt ne szeretné. De nem szeretnék senkit sem eltántorítani, rament enni ugyanakkora élvezet, mint sushit, tiszta horgászos társasjáték az egész, csak figyelni kell, hogy a sertésszeletet ne nagyon ejtsük vissza a levesbe, mert mi magunk leszünk egy merő ramenek. Adagból is annyit kaptam, hogy végül elcsomagoltattam a felét, és a másnapi ebédem is ez volt. Ennek fényében már teljesen biztos vagyok benne, hogy megérte a 2790 forintos árát a vacsorám.
De aki arra készült, hogy sushikról fogok cikket írni, annak most itt egy vígaszbekezdés: mellettem egy angolnás Unagi sushi lett elfogyasztva, ami nagy meglepetésemre tömve volt hozzávalókkal – persze nem olyan vadul, ahogy én szoktam – , és referenciaként szóljon az a sushi mellett, hogy egy olyan kishúg fogyasztotta el, akinél válogatósabb nem létezik, és imádta (!). Mi tagadás, kinézetre is rettentő vonzó volt a kis talpas deszkán, mellette egy adag gyömbérsalátával, egy kupac wasabival, és a szójaszósszal. Egy nyolc darabos sushisdeszka 2190 forintért fogyasztható el a Planetben.
A ramenen és a sushin kívül kipróbálhatunk még sülteket, tészta- és rizsételeket, salátákat is. A tradicionális japán italokat nem volt szerencsém megkóstolni, de ha arra jártok, mindenképpen tegyetek egy próbát Ha pedig valami hagyományosra vágytok, meleg szívvel ajánlom a ház limonádéját.
A vacsora végén ezüsttálcán kaptuk a nyugtát, ami természetesen magában foglalja a 12%-os szervízdíjat, viszont nem hiszem, hogy bárki is úgy sétálna ki az ajtón, hogy nem adna magától is ennyit a szuper kiszolgálásért. Összességében teljesen elégedett voltam a Planettel, és rajtam kívül még három csodálattól elkerekedett szempár is azt támasztja alá, hogy nem lőttem félre az étteremválasztásnál. Tudom, ez nem az az árkategória, amivel összefuthattok a Helyvektor “hasábjain”, én is kicsit furcsán éreztem magam, hiszen missziómnak érzem, hogy felkutassam az igazán minőségi, ugyanakkor egyetemista-barát helyeket, de a konklúzióm az, hogy a keleti ételek egyrészt nem megkerülhetőek a gasztronómia szerelmeseinek, másrészt pedig nem lehet minőségi formában olcsón fogyasztani. Ha kedvet kaptatok, és felkerekednétek megízlelni a felkelő nap országát, az Oktogonon és az Allee-ban is kipróbálhatjátok az étterem kínálatát.
