Talán már mindenki találkozott Marie Curie nevével, de ki is volt ő valójában? Egy nő, aki kitartóan küzdött elérhetetlennek tűnő álmáért? Egy zseni, aki hányattatott sorsa ellenére is kitűnt a többiek közül? Egy biztos, azt nem mondhatjuk róla, hogy azért nyert első nőként két Nobel-díjat is (fizikai: 1903, kémiai: 1911), mert jókor volt jó helyen.
Hosszú és rögös út a Sorbonne-ig
Maria Salomea Sklodowska 1867. november 7-én született Varsóban, egy olyan időben, amikor Lengyelország az Orosz Birodalom része volt. Ennek ellenére szülei, Bronislawa és Vladislav Sklodowski, hazafias embernek nevelték. Az országot az orosz cár tartotta ellenőrzés alatt, aki azt remélte, hogy megszüntetheti a nacionalizmust, ha az embereket arra kötelezi, hogy mellőzzék a kultúrájukat és az anyanyelvüket. Tanárokként, Maria szülei igyekeztek az orosz hatóság korlátozásai ellen küzdeni. Maria születésével – ő volt az ötödik és egyben legfiatalabb gyermek – Édesanyjának le kellett mondani vezetői pozícióját az iskolában, ahol addig a család tartózkodott. Átmentek egy fiú iskolába, ahol Vladislav tanított matematikát és fizikát, amiért jó fizetést kapott. Végül azonban az orosz hatóság lengyel érzelmei miatt elbocsátotta innen a férfit. Mivel Édesapja kénytelen volt fokozatosan egyre alacsonyabb akadémiai pozíciót betölteni, s ez által a család anyagi helyzete leromlott. Maria csak nyolc éves volt, amikor legidősebb lánytestvére tífuszt kapott és meghalt. Kevesebb mint három évvel később negyvenkét éves Édesanyja követte gyermekét a halálba, legyőzte őt a tuberkolózis, amivel már öt éve küzdött. A túlélő családtagok, Sklodowski professzor, fia Joseph és lányai Bronya, Hela és Maria közelebb kerültek egymáshoz, mint valaha. Marie felnőttkorában úgy emlékezett vissza erre az időszakra, mint az első nagy bánatra az életében, amitől mély depresszióba is esett. Habár Sklodowski sosem bocsátotta meg magának, hogy a család megtakarításait elvesztette egy rossz befektetés miatt, gyermekei a gondoskodása miatt érzelmileg és szellemileg is tisztelték őt. Szombat esténként klasszikus irodalmat olvasott Marianak és testvéreinek. Ezen felül bemutatta nekik azt a tudományos felszerelést, amivel egyszer a fizikatanítás során dolgozott, de akkor már otthon tárolta, mivel az orosz hatóság a laboratóriumi oktatást eliminálta a lengyel tananyagból.
Maria igazi éltanuló volt az osztályában. Vesztesége nem akadályozta a tudományos sikereit, de mérsékelte boldogságát, amikor 1883-ban arany medál kitüntetéssel érettségizett le, ami azt jelentette, hogy kezet rázhatott az oktatás nagymesterével orosz Lengyelországban. Miután 15 évesen elvégezte a középiskolát Maria depressziótól szenvedett, így apját sürgetve egy évet vidéken tölthetett az unokatestvéreinél. A vidám, gondtalan bálokkal és fesztiválokkal teli időszak volt az egyetlen gondtalan év az életében.
Azt remélte, hogy magasabb fokozatot szerezhet úgy, mint testvérei. Habár bátyját, Joseph-et felvették a Varsói Egyetem orvosi karára, a nők nem szívesen látott vendégek voltak ott akkoriban. Maria és nővére, Bornya csatlakozott a „Vándor Egyetemhez” (Floating University). Ez egy illegális esti iskola volt, amely nevét arról a tényről kapta, hogy az órák mindig más helyszínen voltak megtartva, ezzel is elkerülve a cári hatalom figyelő tekintetét. A tanulók magasztos célja túllépte a puszta önfejlesztést. Azt remélték, hogy a helyi oktatási mozgalom emeli a valószínűségét a lengyel felszabadulásnak. Ez a kisszerű oktatás nem volt mérhető egyik olyan nagy európai egyetemhez sem, amelyek felvették a nőket is. Habár Maria tudta ezt a tényt, de ez az egyetem engedte, hogy belekóstoljon a progresszív gondolkodásba és bevezette őt a tudomány új fejleményeibe.
Egyezséget kötött Bronyával, hogy amíg nem lesz 17 éves, addig magántanárként dolgozik és az ebből befolyó összeget Bronya támogatására fordítja, hogy nővére elvégezhesse az orvosi egyetemet Párizsban. Majd amint testvérének lehetősége nyílik rá, viszonozza ezt a támogatást Maria oktatásával kapcsolatban. Kétévnyi tanítói munka után rájött, hogy ily módon nem tud elegendő pénzt megtakarítani, így a következő három évben nevelőnőként dolgozott, amely sokkal jobban fizetett. Egy mezőgazdász gyermekeire vigyázott, akinek répacukor-gyára volt Varsótól 150 km-re északra fekvő faluban. Rokonszenvet érzett a férfi iránt azután, hogy megengedte neki, hogy a paraszti családok írástudatlan gyerekeit tanítsa. A gyártulajdonos arra bátorította lányát, hogy segítsen Marianak, bár tudta, hogy a cári vezetés szemében ez egyenlő az árulással. Amit persze szabadságvesztéssel vagy szibériai deportálással „jutalmazhattak” volna. Maria beleszeretett munkaadójának legidősebb fiába, aminek az alkalmazói nem igazán örültek, hiszen agrármérnöknek tanuló gyermekük nem vehet el egy nincstelen lányt. Habár a pár engedelmeskedett a szülői nyomásnak és felbontották eljegyzésüket, romantikus kapcsolatuk még évekig tartott. Bármennyire is nehéz volt egy fedél alatt élni az ellenző családdal, Maria ott maradt, mert komolyan vette Bronyával tett megállapodásukat.
Hogy kitöltse üres óráit autodidakta módon kezdett tanulni. Először bizonytalan volt abban, hogy melyik tudományterület való neki, így a szociológiai tanulmányok és irodalmi művek mellet olvasott kémiai és fizikai tankönyveket is. Távolléte alatt Apja egy reform iskola vezetője lett, új pozíciója eleget fizetett ahhoz, hogy Bronya tanulmányait is támogassa. Így a lány a megegyezés szerint elkezdett félretenni Maria tanulmányaira. Végül kiderült, Marianak van elég pénze, hogy 1891 őszén megkezdje tanulmányait a párizsi egyetemen, a híres Sorbonne-on.
Marianak nem volt laboratóriumi tapasztalata, így abba reménykedett, hogy még az indulás előtt szert tehet valamicskére. Ez nem volt egyszerű, mert cári tilalom volt az ilyen jellegű munkával szemben. Unokatestvére Joseph Boguski segített neki tiltott célja elérésében. Boguski, aki korábban Dmitrij Mendelejev assziszetnse volt, egyik munkatársa egy intenzív kémiai kurzust tartott Marianak szombatonként és esténként az Ipari és Mezőgazdasági Múzeumban, ahol tulajdonképpen a lengyel tudósok laboratóriumi képzése zajlott. Sokszor azonban nem a várt eredménnyel jártak a kísérletek.
Az álom megvalósulása
Végre 1891 őszén elindulhatott Párizsba. Útja során a költséghatékonyságra törekedett, a negyedosztályon utazott és Németországon keresztül végig nem volt ülőhelye. Ám neki ez nem számított, 24 évesen úgy érezte most egy álma valósulhat meg.
Megérkezése után beiratkozott és a kis Mariaból Marie lett. Először testvérével Bronyával és annak férjével élt. A férfi lengyel patrióta volt és rendszeresen rész vett a lengyel emigrások gyűlésén Párizsban. Marie édesapja úgy gondolta, hogy a lány ezzel veszélyezteti a karrierjét és az életét otthoni rokonainak. Így pár hónappal később a latin negyedbe költözött, a művészek és diákok szomszédságába, ami közel volt az egyetemhez. Lakhatási körülményei igen szegényesek voltak, sokszor fázott és annyira belefeledkezett a tanulásba, hogy nem evett. Bronya amikor átjött hozzá támogatta amiben csak tudta. Ám az egyedülélés segített neki, hogy arra fókuszáljon, ami igazán fontos volt számára, a tanulásra.
Nagyon sok felzárkóznivalója volt. Hamar rájött, hogy félelmei nem voltak alaptalanok. Sem a matematikai, sem a tudományos háttértudása, sem a technikai jártassága nem közelítette meg diáktársaiét. Elcsüggedt, de elhatározta, hogy szorgalmas munkájával behozza ezt a lemaradást. Hozzáállása kifizetődő volt. 1893 nyarán megszerezte első mesterfokozatát fizikából, majd a következő évben a másodikat matematikából. Pénzhiány miatt nem tudta volna elvégezni a matematika szakot, de a vezető francia tudósok felismerték a benne rejlő potenciált így kisegítették őt. Ösztöndíjat kapott, mert kiemelkedő lengyel diák volt. Mielőtt befejezte volna matematikai tanulmányait felkérte őt a Nemzeti Ipart Támogató Társaság, hogy vizsgálja meg a különböző acélok kémiai összetételének mágneses tulajdonságait. Tehát keresnie kellett egy labort, ahol kísérleteket végezhetett. Ez a laboratóriumi kutatás végzetes találkozáshoz vezetett. 1984 tavaszán jelentkezett egy lengyel fizikus ismerőséhez kutatni, akinek eszébe jutott, hogy Pierre Curie segítségére lehet a nőnek. Curie volt a laboratórium vezetője és úttörő kutatásokat végzett a mágnesesség terén. Tisztában volt azzal a professzor, hogy Pierre laboratóriumi felszerelése nem megfelelő, de megkérte a férfit, hogy keressen egy szobát Marie-nak, ahol tud majd dolgozni. Pierre és Marie találkozása nem csak az ő, saját életüket, hanem a tudományt is megváltoztatta. Szerelmük a kölcsönös tiszteleten alapult.
Miután megszerezte a matematika mesterfokozatát nyári vakációként Marie hazatért Lengyelországba, de bizonytalan volt abban, hogy visszatér-e Franciaországba. Pierre szívszorító levele vette rá, hogy visszatérjen és ledoktoráljon Párizsban. 1895 júliusában polgári szertartás keretei között összeházasodtak, előtte a nő sokáig hezitált, mert ez azt jelentette, hogy elhagyja a hazáját és a családját. 1897-ben megszületett első gyermekük Iréne, akire többnyire Pierre édesapja vigyázott, de a szülők is szerves részei voltak életének, így sikerült összeegyeztetni a munkát a családi élettel.
Szakmai elismerések
1896-ban Henri Becquerel az uránsók különös sajátságainak vizsgálata során egy titokzatos sugárzást fedezett fel. Madame Curie doktori disszertációjának témájául e sugárzás vizsgálatát választotta. Felfedezte, hogy az uránnál észlelt tulajdonság más anyagokra, pl. a tóriumra is jellemző. Marie a jelenséget radioaktivitásnak nevezte el. A radioaktív sugárzás ellenőrzésére Marie az elektrométer nevű mérőműszert használta. A szerkezetet 15 évvel korábban férje és sógora közösen alkotta meg. Segítségével a rendkívül kicsi elektromos áramot is képesek voltak mérni. Marie kimutatta, hogy a sugárzás magukból az atomokból ered. 1903-ban megszerezte első nőként fizikából a doktori címet. Ugyan ebben az évben Pierrel és Henri Becquerellel megosztva megkapták a fizikai Nobel-díjat a radioaktivitás területén elért eredményeikért, ugyancsak úttörőként vehette át ezt az elismerést.
1904-ben megszületett második gyermekük, Ève. Leányainak nem csak lelki, de testi fejlődéséről is szerető anyaként gondoskodott. 1906-ban Pierre egy balesetben meghalt, egy lovaskocsi gázolta halálra a gondolataiba merült férfit. Ettől kezdve Marie még több időt fordított a kutatásokra, hogy elterelje gondolatait férje haláláról. A gyermeknevelésben legfőbb támasza apósa volt, aki fia halála után is gondját viselte az árván maradt családnak.
1910-ben sikerült tiszta állapotban elemi rádiumot előállítania. 1911-ben megkapta a kémiai Nobel-díjat is a rádium és polónium felfedezésért, valamint a fémrádium előállításáért, sajátságainak és vegyületeinek tanulmányozásáért. Ezzel ő lett az első tudós, aki kétszer is megkapta a Nobel-díjat. Ezzel nagy lehetőségek nyíltak meg előtte, 1918-ban megalapította Párizsban a Rádium Intézetet, majd később ugyan ezen a néven Varsóban is létrehozott egyet. A francia fővárosban így megkezdődhetett meg a kutatás a kémia, a fizika és az orvostudomány terén.
Azonban soha nem lett a francia Tudományos Akadémia tagja, mivel akkoriban olyan erős volt a nőkkel szembeni előítélet, és az idegenek iránti gyűlölet.
Marie az I. világháború alatt, az időközben szintén tudományos pályára lépő lányával, Irène-nel együtt vizsgálta a röntgensugárzás orvosi alkalmazásainak lehetőségeit. A mentőautókba beszerelték az első mobil röntgengépeket. Az ő vezetésével zajlottak azok a kísérletek is, amelyekben a világon először vizsgálták a rákos sejtek sugárzó anyagokkal való kezelését.
Még nem volt ismert a radioaktív sugárzás káros hatása, így védőfelszerelés nélkül dolgozott a Curie házaspár, Marienak tetszett a sugárzó anyag zölden világító színe, így sokat nézegette, sőt, még a zsebében is tartott belőle egy darabot. Feltehetően ezért sokat betegeskedett, majd 1934. július 4-én leukémiában meghalt.
A vér nem válik vízzé tartja a mondás, a tehetséget a gyermekei és unokái is megörökölték. Iréne Nobel-díjas kémikus, Éve pedig elismert író lett. Iréne gyermekei még ma is élnek, folytatták a családi hagyományt és a tudományra tették fel életüket.
Záró gondolatként egy Marie Curie idézettel zárnám soraim, amin érdemes elgondolkodni:
Egyikünk élete sem könnyű. És akkor? Legyen bennünk kitartás, és mindenek előtt bízzunk önmagunkban. Hinnünk kell benne, hogy tehetségesek vagyunk valamiben, és ezt – kerül, amibe kerül – meg tudjuk valósítani.