A „atomenergia” kifejezés sok emberben egy kellemetlen, nyugtalanító érzést vált ki. Az, hogy ősi és veszélyes ásványokat koncentrálunk, hogy természetfelettinek tűnő energiát állítsunk elő, miközben horribilisen mérgező anyagokat hozunk létre, melyek ha valaha is kiszabadulnak, borzalmas módokon képesek embereket megölni – ahogyan arra már láttunk példát – valóban nem egy megnyugtató gondolat. De hány embert ölt meg valójában az atomenergia, és hogyan tette mindezt?
Az atomenergia 1951 óta létező dolog, ezóta 30 nukleáris balesetet jelentettek, ami azt jelenti, hogy majdnem minden második évre jutott egy. Ezeknek a jelentős többsége viszont eltörpül a kettő mellett, amit a legtöbben ismerünk: Fukusima és Csernobil.
A csernobili megkérdőjelezhetetlenül a legrosszabb valaha bekövetkezett nukleáris baleset több okból kifolyólag is. A reaktortechnológia öreg volt és nem volt alkalmas vészhelyzetek megfelelő kezelésére, az akkori kormány pedig nagyon lassan kezdett el foglalkozni ezzel a problémával, és sokkal inkább az image megtartása volt a cél, mint a megfelelő biztonsági feltételek megteremtése. A balesetben közvetlenül mindössze 31 ember vesztette életét, ami természetesen borzalmas, viszont eltörpül a tragédia híréhez képest. Ennek nagyon egyszerű az oka. Egy nukleáris baleset esetében nem a lokális reaktorrobbanás, vagy épületösszeomlás a fő probléma, hanem a sugárzás, ami eközben kiszabadul. Szóval az igazi kérdés az, hogy hány halálesetet okozott, okoz, és fog okozni a sugárzás rákon és más betegségeken keresztül. Itt válik igazán bonyolulttá a probléma: ezt igazán pontosan nem lehet megmondani, és napjainkig komoly viták folynak arról, hogy valójában hogyan lenne érdemes kiszámolni. A legpesszimistább becslés az Európai Zöld Párt által lett benyújtva. Eszerint 2065-re 60 000 korai halál lesz köthető a balesethez. A legtöbb tudományos kutatás ennél sokkal alacsonyabb számokat becsül. A WHO (World Health Organization) szerint a balesethez köthetően a teljes halálozási szám nagyjából 4000-re tehető. Az Amerikai Tudományos Bizottság pedig arra jutott, hogy még a 4000 is túl magas becslés lehet.
A második legnagyobb nukleáris baleset Fukusima Daiichihez köthető, a fukusimai I-es atomerőműhöz, 2011-ben. Erről az erőműről elmondható, hogy alapvetően sokkal fejlettebb, és ebből fakadóan sokkal biztonságosabb technológiával működött, továbbá sokkal jobb biztonsági protokollal is rendelkezett, aminek köszönhetően a balesetre adott reakció sokkal gyorsabb és sokkal effektívebb volt. Ennek köszönhető, hogy a jelenlegi, ebből következő halálozások száma 573. A fő különbség, hogy ezek nem a sugárzáshoz, hanem a balesetet követő evakuáció által okozott felforduláshoz köthetőek, és szinte kizárólag az időseket érintették. A hosszú távú, indirekt halálozásokat itt sem lehet pontosan megbecsülni, 0-tól 1000-ig már mindenféle érték született. Sokan a balesetnek tulajdonítják azt, hogy az ezt követő időszakban megemelkedett a környező területeken a pajzsmirigyrák aránya gyerekekben, viszont a WHO szerint ez egyszerűen azért van, mert a megnövekedett rizikó miatt sokkal gyakrabban szűrtek mindenféle daganatot gyermekekben is. A jelenlegi állás szerint egyetlenegy direkt módon sugárzáshoz köthető haláleset történt, ez egy, az erőműben dolgozó alkalmazotthoz köthető, aki a sugárzás által kiváltott tüdőrákban halt meg.
Most, hogy tudjuk, hogy milyen nagyságrendben érdemes gondolkodni, hasonlítsuk a számokat a megújuló energiaforrásokhoz! A nap-, szél-, és geotermális energia gyakorlatilag csak az építési és karbantartási balesetek során okozhat halálesetet. Sajnálatos módon ezek részesedése az energiatermelésben meglehetősen alacsony. Világszerte az áramtermelésnek 33,1%-a olajon alapszik, 27%-a szénen, 24,3%-a gázon, 4,3%-a nukleáris energián, és mindössze 11,3%-a megújuló forrásokon. Ezek között kiemelkedő a vízenergia, amely a 11,3-ból 6,4%-ot tesz ki. Ez nagyon leegyszerűsítve úgy működik, hogy építünk egy gátat, és a víz turbinákon keresztül folyik a magasabb terület felől az alacsonyabb felé. Kockázat szempontjából a vízenergia a legpesszimistább becslések szerint is bőven túlszárnyalja a nukleáris energiát: többszázezer haláleset köthető hozzá, csak az elmúlt évszázadban. Az egyik baleset egyértelműen kiemelkedik a többi közül, az 1975-ös banqiaoi-i hidroelektromos gát esete Kínában. A csernobilihez rémisztően hasonló okokhoz köthető a katasztrófa: öreg technológia, rossz design, és a hatóságok nem kielégítő intézkedése az image megtartása érdekében. Dióhéjban úgy néz ki a történet, hogy egy hatalmas tájfun óriási vízszintemelkedést okozott, ami átszakította a gátat, ebből fakadóan pedig jónéhány lejjebb lévő, kisebb gátat is. Ennek eredményeként több, mint 15 milliárd köbméternyi víz tört ki. A több kilométer széles, panelépületeknél magasabb hullámok pedig többtízezer négyzetkilométernyi területet, és megszámlálhatatlan közösséget taroltak le. Csak ennek a balesetnek a direkt és indirekt következményeként a becslések szerint 80 000 és 240 000 közötti haláleset történt. Azonban még ez a szám is eltörpül a legelterjedtebben használt fosszilis energiához képest.
Amikor fosszilis üzemanyagot égetünk el, hogy az felmelegítse a vizet és turbinát hajtson; vagy hogy apró robbanásokat idézzünk elő robbanómotorokban, hogy haladásra bírjuk az autóinkat, akkor rengeteg olyan anyag keletkezik, amelyek direkt és indirekt módon is jelentős negatív hatással vannak egészségünkre. Ilyenek például az ózon, a kén-dioxid, a szén-monoxid és a nitrogén-dioxid. Ezeknek a gázoknak a belégzése megzavarja a tüdőfunkciókat, ebből fakadóan pedig krónikus betegségeket váltanak ki, mint például az asztma, vagy a hörgőhurut. Ezek mellett sok kardiovaszkuláris betegség is közvetlen köthető ezen gázok belégzéséhez, mint a szívroham is. Ami viszont még nagyobb veszélyeket rejt, az a levegőbe kerülő, sok apró részecske, ami fosszilis energiahordozók elégetése során keletkezik. Mérgező szilád anyagok és folyékony cseppek keveréke ez, amelyek mérete akár 2,5 mikron kicsi is lehet. Könnyen bejutnak a tüdő legmélyebb részeibe, és jelentősen megnövelik rengeteg szívműködéshez köthető betegség, a stroke, és a tüdőrák esélyét. A fosszilis energiaforrásokhoz köthető légszennyezés a környezeti tényezőkhöz köthető halálesetek között a legelső helyet foglalja el. A WHO adatai szerint a tüdődaganatok 29%-áért, akut alsó légúti fertőzések 17%-áért, a strokeok 24%-áért, a koszorúér-elzáródások 25%-áért, és a krónikus obstruktív légúti betegségek 43%-áért felelős. Összességében ez évente nagyjából 4 millió ember halálát jelenti. A légszennyezésnek egy másik, meglehetősen problémás attribútuma, hogy nagyon lassan, folyamatosan történik az általa kifejtett pusztító hatás, ami miatt mi, emberek nagyon nehezen vagyunk képesek meglátni a probléma méretét. Ez nem is csoda, hiszen az emberi evolúció során soha nem volt szükség arra, hogy olyan problémákat ismerjünk fel és kerüljünk el, amik folyamatosan csak kicsi, de mégis egyre növekvő kárt okoznak számunkra. Összességében a légszennyezés körülbelül 100 millió ember halálához vezetett az elmúlt 50 évben.
Egy dolgot nem vettünk még számításba, mégpedig, hogy a fosszilis energiaforrások a világ energiatermelésének 84,4%-ához köthetőek. Végülis logikus, hogy ha a legtöbb energiát így termeljük, akkor ez is okozza a legtöbb halálesetet. Hasonlítsuk össze az egységnyi előállított energiamennyiségre jutó halálesetek számát, hogy pontosabb képet kapjunk! Több kutatás is célul tűzte ki, hogy megállapítsa, egy terawattóra energia előállítása különböző energiaforrásokkal átlagosan hány halálesettel jár. Ez nagyjából 27 000 az Európai Unióban élő állampolgár (vagy 12 600 USA-beli) éves fogyasztása. Ha ennyi energiát szénnel állítunk elő, az 25-33 halálesethez vezet (a szén minőségétől függően, a szerk.); ha olajjal, 18-hoz; ha pedig gázzal, az 3-hoz. A megújuló energiaforrások 1-2 halálesetet okoznak minden évtizedben, az atomenergia pedig 14 évente felelős 1 halálesetért. Egy kutatás szerint utóbbi 2 millió életet mentett meg 1971 és 2009 között azzal, hogy annyival kevesebb fosszilis energiahordozót kellett elégetni. A számok így már elég egyértelműek: az atomenergia a legpesszimistább számítások szerint is a legbiztonságosabb energiaelőállítási módszerek között van, ráadásul a globális klímaváltozás elleni harcban is nagyon fontos szerepet tölthet be, hiszen nagyon alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó opció.
Egyetlen kérdés maradt, a nukleáris hulladék tárolásával járó rizikó. A nukleáris energiát ellenző lobbi egyik legnyomósabb érve, hogy nincs valóban jól működő megoldás arra, hogy hosszú távon biztonságosan tároljuk a nukleáris hulladékot. A nukleáris energiát pártolók pedig azt mondják, hogy amíg nem tudjuk a megújuló energiaforrásokon alapuló energiatermelést olyan mértékűre növelni, hogy az képes legyen ellátni a világ igényeit, addig sokkal kisebb rizikóval jár a nukleáris hulladék tárolása, mint mérgező gázok belélegzése, és a globális klímaváltozás elősegítése. Ez egy nagyjából megválaszolhatatlan probléma egyelőre, jelenleg folyó kutatásokban is próbálnak egy racionális választ találni erre a problémára. Ami biztos, hogy az atomenergia sokkal félelmetesebbnek hangzik, mint amennyire valójában veszélyes, illetve az is biztos, hogy mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy megállítsuk a klímaváltozást, hiszen ennek hatásait már a bőrünkön érezzük, további veszélyeire pedig többezer kutatás hívja fel a figyelmet.
A képek forrása: pexels.com
Hódossy Attila