Sokszor eltűnődve tekintünk a madarakra, ahogy elszállnak felettünk egy közeli ágra, csipegetnek az etetőben télen, vagy csak az ablakot kinyitva meghalljuk lenyűgöző éneküket. Vágyakozva nézünk utánuk, szeretnénk közelebbről szemügyre venni, megérinteni őket, lőni róluk egy ,,instagyanús” fotót. Persze az állatkertben található egzotikus madarakkal vagy az otthon tartott papagájokkal más a helyzet, de egy ritka, vadon élő madarat kézbe venni nincs lehetőségünk. Vagy mégis?
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) madárgyűrűző állomásaira ellátogatva pontosan ezt tehetjük! Ebben a cikkben megismerkedhettek a madárgyűrűzés történetével és folyamatával, valamint a tizenhárom hazai madárgyűrűző állomás listájával.
A madárgyűrűzés kialakulásának hátterében az az egyszerű, ám sokszor felvetődő kérdés állt, hogy hová tűnnek télen egyes madarak? A válasz számunkra ma már triviális: vonulnak. Ennek a folyamatnak a felderítése azonban döcögősen indult, sőt, megértése még ma sem könnyű feladat, napjainkban is aktív kutatási terület.
Arisztotelész még úgy gondolta, hogy egyes madarak az iszapba fúródva telelnek át, vagy átváltoznak másfajta madárrá. Ezt a teóriát Johann Leonard Frisch cáfolta meg az 1600-as években, amikor vörös pamutfonalat kötött a fecskék lábára, tesztelve, hogy kifakul-e az iszapban. A fonál természetesen nem fakult ki.
Caesarius von Heisterbach, egy német egyházi író a 13. században megemlékezett egy üzenetről, amit egy férfi rögzített az eresze alatt költő fecske lábára: „Ó fecske, hol töltöd a telet?” A tavasszal visszatérő fecske lábán megérkezett a válasz: „Ázsiában, Petrus házában.”. Az első igazi madárjelölés azonban csak évszázadokkal később történt meg, amikor a németországi Berka postamestere réztáblát erősített egy gólyára, a postacímével. A gólyát a vonulása alatt, Spanyolországban lőtték le és hírt adtak róla a címre.
1899-ben Hans Christian Cornelius Mortensen, dán tanár tette le a valódi madárgyűrűzés alapkövét. Mesterséges fészekodúkat telepített seregélyeknek és kidolgozva a gyűrűzési rendszert, könnyű alumíniumgyűrűt helyezett a lábukra. Ezzel megnyílt a madárvilág a tudomány számára. Ma már világszerte foglalkoznak madárgyűrűzéssel, az országok évente több tízezer gyűrűzési adatot cserélnek egymással.
Hazánkban 1908-ban, a világon harmadikként, Dánia és Németország után kezdték meg a kutatást. Schenk Jakab és Herman Ottó voltak a magyar madárgyűrűzés úttörői. 1974-ben megalakult az MME, amely jelenleg is a hazai madarászat központi egyesülete. A lábukon sorszámozott, „BUDAPEST” feliratú fémgyűrűkkel megjelölt madarak minden egyes megfigyelése, visszafogása sokat árul el életükről, vonulásukról. A globális madárgyűrűzés segítségével számos adatot szerezhetünk a különféle fajokról, megismerhetjük pihenő-, fészkelő-, táplálkozóhelyeiket, képet kaphatunk az őket fenyegető veszélyekről. Legfontosabb céljai a populációváltozások hátterében álló okok felderítése és a madárfajok védelme.
A madárgyűrűzés első lépése a madarak behálózása – szó szerint. Erre a célra kialakított, függőlegesen kifeszített, számozott függönyhálókat állítanak fel, amit a madarak nem látnak jól, így könnyen belerepülnek. Előfordul, hogy rögtön kirúgják magukat, de általában belegabalyodnak és várják, amíg a madarászok „leszüretelik” őket. Ez óránként történik. Szakszerű, óvatos mozdulatokkal fejtik ki őket a hálóból, így a kezdeti rémületen kívül nem esik bántódásuk. Ezalatt minden faj máshogy viselkedik. Egyesek nyugodtan, csendben csüngnek (ilyen például a csilpcsalpfüzike); mások hangos rikácsolással fejezik ki felháborodásukat, vélhetőleg mindennek elhordva a madarászt (pl. cserregő nádiposzáta); megint mások izgatott kapálózással még jobban magukra tekerik a hálót (pl. seregély). Némelyik faj üt, csíp és harcol, alaposan megkeserítve ezzel a munkát (pl. kék cinege), de az is előfordul, hogy finoman szólva tojnak a megmentőjükre.
A madarak ezután egyenként apró ruhazsákokba kerülnek, melyeket a háló számának megfelelő akasztóra helyeznek. A gyűrűző felhelyezi a gyűrűt a madár lábára, és a különböző fajoknak megfelelő füzetben vezeti az adatait: megállapítja a fajt, beírja a háló számát, a rákerülő gyűrű számát, leméri a súlyát, a harmadik evezőtoll hosszát, megnézi van-e kotlófolt, vannak-e zsírraktárak, mennyire vedlik, és ha lehetséges, a nemét, korát is meghatározza. Ezekből a megfigyelésekből számos információra lehet következtetni. A gyűrűzés után szabadon elrepülhetnek a látogatók kezéből, ami a munka legszebb pillanata. Az egész procedúra csupán néhány percet vesz igénybe.
Külön füzetbe kerül azoknak a példányoknak a leírása, melyeken korábban felhelyezett gyűrűt találtak: ezt nevezik visszafogásnak. Az adatokat összehasonlítják a korábban feljegyzettekkel és visszaküldik arra a helyre, ahol a gyűrű a madárra került. Gyakran előfordul, hogy finn, spanyol vagy éppen szerb gyűrűs madarakat fognak vissza. Belegondolni, hogy a kezünkben tartott madár több ezer kalandos kilométert repült hozzánk, igazán magával ragadó élmény!
Természetesen különféle tömegű, életmódú madárfajok gyűrűzése eltérő módokon történik. Ez az elterjedt módszer főként énekesmadarak meggyűrűzésére alkalmas – ludak, ragadozó madarak gyűrűzése más hálóval, más időszakokban történik, illetve egyes fajokat csupán fiókakorban, a fészekben tudnak megjelölni.
A hazai Madárgyűrűzési Központ jelenleg 429 madárgyűrűzőt regisztrál, akik évente hozzávetőlegesen 230 000 madarat jelölnek meg. A telepek általában áprilistól júliusig csak néhány kijelölt napon gyűrűznek, hogy ne zavarják az állatokat a költési időszakban. Júliustól október végéig a munka napi szintűvé válik, a madárvonulásra időzítve. Ezenkívül télen ritkán, szintén egy-egy napon gyűrűznek az etetők környékén.
A kutatás főként madárgyűrűző állomásokon történik, melyek nyitva állnak a látogatók számára. Ha szeretnétek szelfizni egy jégmadárral, bepillantanátok a madárgyűrűzés folyamatába, vagy szívesen kipróbálnátok magatokat önkéntesként ezen a területen, keressétek fel ezek valamelyikét!
Az állomások hangulata egyedülálló. Általában hajnali 5-től este 9-ig zajlik a munka a városok zajától távol, csaknem nomád körülmények között, mondhatni a természet lágy ölén. Nyáron általában a legmelegebb órákat pihenővel töltik az állomások. 50-100 különféle madárfajjal találkozhatunk, néha olyanokkal is, amelyeket másképp sosem lenne alkalmunk megfigyelni. Emellett a hajnali vízparton vagy erdőben elsuhanó ritka emlősök is a szemünk elé kerülnek, cuppogó gumicsizmánk előtt békák ugranak el, a bozótban alig fél méterre tőlünk vadak motoznak a sátrak mellett. Vizet gyakran csak közeli forrásokból szerezhetünk nagy kannákban. Van, ahol fürdeni csak a folyóban lehet, és áramforrás híján aranysárga viharlámpák mellett olvashatunk sötétedés után. Nagy bográcsokban, tábortűzön főznek kiadós, magyaros ételeket, és reggelente alig várják, hogy a kotyogós kávé mellé megérkezzen az aktuális bevásárló, a távoli boltból szerzett péksütivel. Ha azonban kényelmesebb körülményekre vágyunk, mindössze néhány órára is meglátogathatjuk az állomásokat. A táborozók kedélyesek és barátságosak, amit néha egy-egy korty erős pálinkával tetéznek.
Mivel az állomások nagy része madármentő-telepként is működik, az elhagyott fiókák, törött szárnyú baglyok, áramütött gólyák ellátása számos aranyos, vicces pillanatot szül. A szabadon engedett, emberekhez szokott korábbi „betegek”, gyurgyalagok, fecskék, varjak néha váratlanul a látogatók fején landolnak. A szabadidőt kenutúrákkal, kirándulásokkal, strandolással üthetjük el, unatkozni nem fogunk.
Az alábbiakban áttekinthetitek a hazai madárgyűrűző állomások listáját, és megkereshetitek a hozzátok legközelebbit, vagy sorra bejárhatjátok az összeset:
- Bódva-völgyi Madárgyűrűző Állomás (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)
- Dávod Földvári-tó Madárgyűrűző Állomás (Bács-Kiskun megye)
- Farmosi Madárvárta (Pest megye)
- Fehér-tavi Ornitológiai Tábor (Csongrád megye)
- Fenékpuszta Madárgyűrűző Állomás (Zala megye, ált. itt fordul meg a legtöbb madár évente)
- Mekszikópusztai Madárvárta (Győr-Moson-Sopron megye)
- Hortobágyi Vonuláskutató Állomás (Hajdú-Bihar megye)
- Kolon-tavi Madárvárta (Bács-Kiskun megye)
- Naszály, Ferencmajori Hopp Ferenc Gyűrűzőtábor (Komárom-Esztergom megye)
- Ócsai Madárvárta (Pest megye, itt a legnagyobb a fajszám, és az ELTE TTK munkatársa, Dr. Csörgő Tibor a telephely szervezője)
- Sumonyi Madárvonulás-kutató Állomás (Baranyamegye)
- Szalonna Madárgyűrűző Állomás (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)
- Tömördi Madárvárta (Vas megye).
Lugosi Csenge
A cikk forrásai:
https://www.mme.hu/madargyuruzes_es_madarvonulas-kutatas
https://centauriweb.hu/madarakrol/madarakrol-mindenkinek/a-madargyuruzes-rovid-tortenete-a-madarvonulasrol/