Ismered az ELTE-t?

Ebben a sorozatban az Egyetemmel kapcsolatos fontosabb információkat találhatjátok meg. Általános tudnivalók mellett néha olyan dolgokról is szó lesz, amik a félévnek csak egy adott szakaszában fontosak. Az első cikk épp egy ilyenről szól, ami nem más, mint a rendszeres szociális támogatás, röviden csak szoctám.

Hol kell pályázni?

Mint sok más pályázatot, ezt is a Neptunon keresztül adhatod be: ehhez válaszd az Ügyintézés menü Kérvények pontját!

Meddig adhatom le a pályázatot?

A mostani félévben, első körben 2022. február 9. 16 óráig.

MIIII?! De addig nem tudok minden igazolást beszerezni!

Semmi gond, eddig az időpontig elég a hatósági igazolást feltöltened. Ez az, amit a kormányablakban kell igényelned és amin szerepel mindenki, akivel egy lakcímre vagy bejelentve. 9-én 16 órától 16-án 16 óráig még hiánypótolhatsz. Ez azt jelenti, hogy ha visszakaptad a pályázatodat, akkor eddig az időpontig egyszer még beküldheted, javítva, csatolva minden megfelelő dokumentumot. Az egyetlen, amit nem lehet hiánypótolni, a hatósági igazolás, vagyis ha ez hiányzik, a pályázatod elutasításra kerül. Figyelj arra is, hogy tényleg csak egyszer lehet hiánypótolni, másodszor már nem kapod vissza a kérvényt: ha valamit nem igazoltál megfelelően, akkor arra nem kapsz pontot!

Mennyi időre jár?

Ha megítélik, egy félévre, vagyis 5 hónapra kapod ezt a támogatást. Az első utalás pedig a félév második hónapjában érkezik.

Kik kaphatnak?

Mindenki pályázhat rá, aki nappali képzésben vesz részt alap-, mester-, osztatlan, doktori vagy felsőoktatási szakképzésben államilag támogatott vagy állami ösztöndíjas formában, vagy így kezdte meg a tanulmányait, és az adott szakon féléveik száma alapján még jogosultak lennének erre. Ennek az értelmezésében segít a lenti ábra.

Mekkora összegre számíthatok?

Ez attól függ, hány pontot kapsz a pályázatodra. Röviden összefoglalva minél jobb helyzetben vagy, annál kevesebb pontod lesz. A ponthatárt minden félévben a pályázási időszak után állapítja meg az Egyetemi Hallgatói Szociális és Ösztöndíj Bizottság. Ez, illetve az egy pontért járó összeg attól függ, hogy hányan pályáznak, illetve, hogy összesen hány pont kerül „kiosztásra”.

Tavaly már kértem hatósági igazolást, meg nagymamám nyugdíjigazolását is beküldtem. Minden ugyanolyan maradt, tényleg muszáj újat kérnem?

A hatósági igazolás nem lehet régebbi 3 hónapnál. A többi igazolásnak is megvan az érvényességi ideje, ez leggyakrabban 6 hónap, de vannak kivételek.

Egy felsőbb éves mesélt arról, hogy régebben milyen igazolást kellett beadni a szoctámhoz. Gondolom, hallgathatok rá, mert neki akkor elfogadták, ugye?

Az idők változnak, most más dolgokat is kell, máshogy igazolni. Bár sokat segíthet mások tapasztalata, ebben a kérdésben ne hagyatkozz csak erre! Pályázás előtt (és közben) mindenképp olvasd el a pályázati kiírást az osztondij.elte.hu oldalon – ahol sok más ösztöndíjjal kapcsolatban is informálódhatsz! A hiteles és aktuális tudnivalókat mindig itt találod meg. Ha pedig úgy érzed, hogy a pályázati kiírásból nem kaptál választ a kérdésedre, bátran írj az osztondij@ttkhok.elte.hu címre!