Az Ami nem öl meg: A tetovált lány visszatér a méltán híres Tetovált lány című könyv filmes adaptációja. A krimik és thrillerek jellegzetes vonásait magával hordozó film főszereplőjét Claire Foy alakítja, aki hozza a tőle megszokott minőséget, azonban van egy kis bökkenő is…
A tetovált lány első része 2009-ben jelent meg a vásznakon David Fincher rendezésével. A film egy könyv alapján készült, amit Stieg Larsson nevéhez köthetünk. A film szövegezését – sok filmadaptációval ellentétben- nem a könyv szerzője, hanem a film jogait birtokló, Sony megbízásából David Lagercrantz végezte. Igyekezett felvenni az író stílusát, ami több-kevesebb sikerrel sikerült is. A film nem volt egy Hollywoodot döntögető siker, viszont kifejezően szórakoztatóra sikerült. A Tetovált lány következő részének rendezése Fede Alvarez kezébe került , amit David Lagercrantzhez hasonlóan igyekezett kivitelezni, és Fincher stílusát igyekezett felvenni. Ezt nem így kellett volna tennie, ugyanis nagyon érződik a „második részben”, hogy más akar lenni, mint ami. A 2017-es Páncélba zárt szellemhez nagyon hasonló érzéseket kelt, hiszen mindkét film nagyon próbálja a könyv és az előző rész rajongóit kielégíteni és pont ebbe is bukik bele. Ha Fede Alvarez nem elődjére akar hasonlítani, sokkal kerekebb, önállóbb filmet kaptunk volna. Nagyon érezhető pár jelenetben, hogy az egyébként elképesztően tehetséges rendező elengedte magát, és saját mentalitásával rakta össze azokat.
A színészi gárdát is egytől egyig leváltották. Főszerepben Claire Foy van, aki azt a hálátlan feladatot kapta, hogy elődje, Rooney Mara bőrruhájába bújjon, és az ő szerepében is kicsit érezhető, hogy természetellenesen más színészi stílust próbál képviselni. Ettől függetlenül a színésznő fergetegeset alakít, nem is csoda, hogy Hollywood egyik legkeresettebb színésznője.
A forgatókönyvvel kapcsolatban az érzéseim nagyon kettősek. Alapvetően a bonyodalom nagyon érdekes, viszont sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle. Nagyvonalakban úgy néz ki a történet, hogy főszereplőnk, Lisbeth Salanderé megbízást kap, hogy szerezze vissza egy informatikus tudós kémprogramját. A Firefall névre hallgató programot meg is szerzi, viszont bonyodalmakba keveredik, és egy bűnbandához kerül a program. Különböző kalandokon megy át, majd egy autista fiú emlékeire lesz végül szüksége, hogy legyőzze a bandát. Kicsit közhelyes, világvégével fenyegetőző film, viszont semmi baj nincs ezzel, nem egy olyan alkotást láttunk, ami hasonló alapokra építkezik, és korszakalkotó filmként van az emberek emlékében. Ott vérzik el, hogy teljesen irracionális megoldásokból építkezik, ebből egyet említenék: Egy börtönben vagyunk, egy rendőr üldözi főhősünket, majd teljesen logikus módon besétál egy rabokkal teli cellába, hogy azt jól rá lehessen zárni.
Összefoglalva egy egészen magával ragadó történetet kapunk, viszont a mérleg sajnos a hibák felé borul. A teljesen logikátlan és lehetetlen történések sokszor már mosolyt csalnak az ember arcára. Természetesen a másik oldalon ott van a bántalmazás elleni mondanivaló – amit a bemutatóból is leszűrhetünk -, és Claire Foy alakítása.