A kulturális enciklopédia szerint a szinesztézia: „hangulati egyezésen alapuló névátvitel”. Ez az a jelenség, mint a viccben is: Red Bull-t öntöttem a kávémba víz helyett, azóta hallom a színeket.
A szinesztéziát korábban gyengeelméjűségnek tudták be, hiszen egy furcsa jelenség, amikor egy illető teljesen más területeket kapcsol össze. Ezek a kapcsolatok általában a fejlődés korai szakaszában jönnek létre. Az agy teljesen különböző területei kerülnek összeköttetésbe, majd ezek a fejlődés során legtöbbször eltűnnek. Kivéve, akiknél nem, ez az emberek 4,4%-nál figyelhető meg. (Később is megjelenhet, ezt szerzett szinesztéziának nevezzük, amely agyi területek károsodásával, drogfogyasztás hatására lehetséges.)
Ha te már éreztél ilyet, akkor nem furcsa számodra, ha azt mondom, a számoknak lehetnek színei, a színekhez kapcsolódhatnak dallamok vagy akár időpontok is. Ha nem, akkor próbáld elképzelni, hogy minden egyes esetben a „s” betű rózsaszínként jelenik meg számodra, amikor olvasod, vagy látod.
Ennek a különös jelenségnek jótékony hatásait ki is lehet használni a hétköznapi életben. Tanulás közben akár szándékosan is összekapcsolhatunk egy szót egy színnel – mint a szövegkiemelő használata. Egy „tipp”, amivel gyakran találkozok oldalakon, hogy különböző tárgyak tanulásakor különböző ízesítésű rágókat együnk, majd a vizsgán könnyebben visszahívhatjuk az emlékeket azonos ízűt rágcsálva.
Mivel azonban minden embernek máshogy működik az agya, ezért érdemes kísérletezni, hogy a színekkel, az illatokkal, a dallamokkal vagy az ízekkel kapcsolatban képes-e a legjobb hatást elérni.
Ha te is látod a színes számokat, hallod a színeket vagy színes betűket látsz, akkor élvezd ki, hogy így látod a világot!