Family first!

Halálos iramban a világ körül

Immáron nyolcadik alkalommal hazudtolja meg a fizika törvényeit és mutatja meg a család mindent legyőző erejét Dominic Toretto és bandája. Az Universal Studios legnagyobb bevételt generáló filmsorozata epizódról-epizódra egyre látványosabb akciókat bemutatva próbálja lenyűgözni rajongóit.

A Halálos iramban filmeket vagy imádni vagy utálni lehet, átmenet nem létezik! Én az előbbi kategóriába tartozom. Hogy miért? Nem mindegy, milyen hozzáállással ül be az ember a széria bármelyik darabjára. A művészfilmhez szokott, valóságtól elrugaszkodni képtelen emberek szinte biztos, hogy tizenöt perc után felállnak a székükből és elhagyják a mozitermet.

Viszont aki úgy ül be egy Halálos iramban mozira, hogy látványos, fordulatos, helyenként a fizika törvényeit is átíró akciójeleneteket szeretne látni helyenként humoros körítésben, nekik szinte biztosan tetszik majd a nyolcadik epizód is.

A Star Wars univerzumhoz hasonlóan ebben a világban sem emelkedő számsorrendben követik egymást az események, a helyes sorrendje a filmeknek a következő: 1-2-4-5-6-7 első fele-3-7 második fele, 8. A nyolc epizód során a Vin Diesel által alakított Dominic Toretto és bandája/családja bejárja a világot egyre nagyobb és szenzációsabb akciójeleneteket felvonultatva.

Hőseink az első részben még nem nagyon mozdulnak ki Los Angeles és az utcai versenyek világából, majd a második epizód is csak egy helyen játszódik, ebben a részben a Miamiba menekült Brian (Paul Walker) kényszerül alkut kötni a rendőrséggel, hogy ismét szabad legyen. Ehhez régi barátja, Roman Pierce (Tyrese Gibson) és a technológiai zseni Tej Parker (Ludacris) segítsége is szükséges.

A negyedik epizódban visszatér Vin Diesel is a vászonra, melyben Los Angeles mellett néhány jelenet Mexikóban, illetve az amerikai-mexikói határon játszódik sőt, egy panamai országúton gyanútlanul haladó kamion kifosztásával indul a történet.

Miután Brian és Mia (Jordana Brewster) egy látványos fogolyszabadítással kimentik Domot a rabszállító buszból, hőseink Brazília felé veszik az irányt, ahol a helyi drogbáró kifosztásával próbálják megvásárolni a szabadságukat. Ebben azonban akadályozó tényező az amerikai drogrendész, Luke Hobbs (Dwayne Johnson), akit a család elfogására küldenek ki Rio de Janeiróba.

A sikeres riói akció után a hatodik rész a Karib-tengeren indul, ahol Hobbs kéri Dom segítségét, hogy elkapjanak egy bűnözőcsoportot. Torettoék végül a családegyesítés és az egyre növekvő honvágyuk miatt segítenek. Londonban akadnak a csoport nyomára, ahonnan Spanyolországig vezet az útjuk, ahol a világ leghosszabb kifutópályáján végül elkapják a bűnözőket és hazamehetnek.

A hetedik rész ennek köszönhetően Los Angelesből indul, majd Dom Tokió felé veszi az irányt, mert megölték Hant (Sun Kang). Időrendi sorrendbe ekkor jön be a harmadik rész, mely a japán főváros driftversenyeit és yakuzáit mutatja be. Miután kiderül, hogy a hatodik rész főgonoszának testvére, Deckard Shaw (Jason Statham) támadja meg a csapatot, elindul a hajsza a kiiktatásáért, mely a Kaukázus, Abu-dzabi érintésével Los Angelesben ér véget.

A nyolcadik rész pedig Kubában, New Yorkban és Szibériában játszódik, ugyanolyan intenzitással, mint az eddigi epizódok.

The Fate of the Furious (amerikai, japán, francia, kanadai akciófilm, 136 perc, 2017)
Rendező: Felix Gary Gray
Forgatókönyvíró: Chris Morgan
Szereplők: Vin Diesel, Dwayne Johnsson, Jason Statham, Michelle Rodríguez, Tyrese Gibson, Ludacris, Kurt Russel, Charlize Theron
Értékelés: 7/10