Egyszerre siker és kudarc hokisainktól
A magyar jégkorong 90. évében Kijevben kellett volna kiharcolni a feljutást a magyar jégkorong-válogatottnak, ami ezúttal egy rendkívül kiegyenlített mezőnyben nem jött össze, viszont a csapat ki sem esett, így 2018-ban újra próbálkozhat a Divízió-1/A-ból az A-csoportba kerüléssel.
Miután tavaly a legjobbak közül nüanszokkal ugyan, de visszacsúszott a jégkorong második vonalának számító Divízió-1/A-ba, a Rich Chernomaz által dirigált nemzeti csapatnak egy rendkívül kiegyenlített hatosból kellett volna legalább négyet maga mögé utasítania, hogy egyből visszajusson az elitbe.
Ami nehezítette a szövetségi kapitány dolgát, hogy négy kulcsemberünk is távol maradni kényszerült az ukrán főváros igencsak barokkos túlzással Palace of Sportsnak nevezett szocreál csarnokától: a legjobb offenzív védőnk, a korábbi csapatkapitány Vas Márton visszavonult a válogatottól, Sebők Balázs klub-elfoglaltsága miatt, Nagy Gergő és legjobb góllövőnk Sofron István pedig sérülés miatt nem állhatott a kapitány rendelkezésére.
A sérültek helyett viszont ott volt öt olyan jégkorongozó a magyar keretben, akik nem magyar földön látták meg a napvilágot (Karol Csányi, Kevin Wehrs, Kalvin Sagert, Andrew Sarauer, Keegan Dansereau). Szégyenkezni valónk nincs ezzel a számmal, ugyanis a végül előttünk végző csapatok közül Dél-Korea és Kazahsztán is ugyanennyi „idegenlégióssal” állt fel a vébén.
A baljós jelek az első, házigazda ukránok elleni mérkőzésen még nem igazolódtak be, ugyanis csapatunk egy nagyszerű utolsó harmadnak és az új csapatkapitány Bartalis István szenzációszámba menő láb között a kapuba húzott góljának köszönhetően 5-3-as győzelmet aratott. Azonban ami ezután jött az igencsak kiábrándítóan hathatott volna, ha nem tudtuk volna, hogy mennyire kiegyenlített a mezőny…
A második mérkőzésen azt az Ausztriát fogadtuk, amely az első körben egy Kazahsztán elleni vereséggel nyitott, majd az ezt követő összes mérkőzését – köztük a mieink ellenit is – megnyerve első helyen jutott vissza a legjobbak közé. Nem több, mint 18 órával azután, hogy elhagytuk a jeget a sógorok ellen, a szédületes sebességéről híres Dél-Korea csapata várt ránk, mely meglepetésre legyőzte a topfavorit Kazahsztánt.
Ugyan Kóger Dániel góljával megszereztük a vezetést, a számos felesleges kiállítás és pontatlan helyzetkihasználás megbosszulta magát, így egy napon belül jött a második 3-1-es vereség is. Az igazán fájó vereség Lengyelország ellen jött az utolsó előtti körben, ahol – a fiúkra egyáltalán nem jellemző – igencsak kiábrándító teljesítménnyel tükörsima, 2-0-s vereség azt jelentette, hogy nem maradt esély a feljutásra.
Mivel a házigazda Ukrajna mind az öt mérkőzését elveszítette a tornán, ezért nem kellett tartani attól, hogy visszacsúszunk a harmadik vonalba (Divízió 1/B), így a Kazahsztán elleni zárómeccsünknek már nem volt igazi tétje, ennek megfelelően kitett magáért a még Kijevben is 1000 honfitársa által buzdított együttes, a 3-1-es vereség nem tükrözi a mutatott játék képét.
A magyar jégkorong-válogatott ezúttal annak a bizonyos éremnek a rossz oldalán volt, ötödik helyen zárta minden idők legkiegyensúlyozottabb Divízió-1/A-világbajnokságát. A 2018-as A-csoportos vébére a 22-4-es gólkülönbségével a mezőnyt tönkreverő Ausztria, és a történelmi tettet végrehajtó Dél-Korea jutott fel.
Cserébe a mieink 2018 tavaszán egy esetleges hazai, Papp László Sportarénában rendezendő vébén immáron teljes csapattal vívhatnák ki a feljutást a 2019-es, Szlovákiában megrendezésre kerülő „nagy-vébére”, a világ legjobb szurkolótábora előtt! Ehhez azonban előbb a magyar pályázatnak kell sikeresen célba érnie.