V. Anatómia Tanulmányi Verseny

Az ELTE TTK Biológiai Intézet Anatómiai, Sejt- és Fejlődésbiológiai Tanszéke immáron ötödször szervezte meg − jelentős hallgatói érdeklődés mellett − az Anatómia Tanulmányi Versenyt, melynek első fordulója 2016. november 23-án, második fordulója december 3-án került megrendezésre.

Az ELTE TTK Hallgatói Önkormányzat honlapján és a Tétékás Nyúzban szeptembertől hirdetett versenyre november 20-ig jelentkezhettek azok a biológia alapszakos hallgatók, akik korábban az Állatszervezettan I. EA tárgyból sikeres kollokviumot tettek és az Állattan szigorlat teljesítése még előttük áll. Az utolsó heteken plakátok is buzdították részvételre a még hezitáló hallgatókat. A vizsgáknál kevésbé stresszes, helyenként játékos körülmények között megrendezett versenyen való részvétel lehetővé teszi a szigorlat állatszervezettan anyagával való szembesülést, ezzel is segítve a vizsgára történő felkészülést. A versenyen jó, sőt kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatókat vizsgakönnyítésekkel jutalmazva csökkentettük a vizsgaidőszak terheit. A versenyre való felkészülést a korábbi versenyek az ELTE TTK Biológiai Intézet moodle szerverének virtuális terében elhelyezett leírásai és két írásbeli minta-feladatsor is segítette.

megnyitoMegnyitó

A verseny első, írásbeli fordulója – mely 25 rövid, az Állattan szigorlat beugró kérdéseihez hasonló feladat megoldásából és 4 ábra feliratozásából állt – 41 lelkes hallgató részvételével zajlott a Mogyoródi József teremben. 15 versenyző ért el 60% feletti eredményt, ezzel mentesülve a szigorlati beugró dolgozat állatszervezettan részének megírásától. Közülük 5-en 70% feletti eredménnyel továbbjutottak a második fordulóra. További 9 versenyző 60 pont felett teljesített, közülük nyolcan úgy nyilatkoztak, hogy a döntőben, csapatverseny formájában szívesen tovább küzdenek a beugró dolgozat alóli mentesség megszerzéséért.

tetelkidolgozasTételkidolgozás

A második, szóbeli feladatokból álló fordulót – mely nyilvános volt – a Biológiai Intézet Tanácstermében (7-411) rendeztük. Az első részben minden jelölt kötelező feladata volt egy legalább 15 perces, a megszerezhető pontok többségével jutalmazható, rajzokkal illusztrált előadás megtartása a verseny anyagából húzott témakörben. A 20 perces felkészülés után az előadások sorrendje sorshúzás alapján dőlt el. Egy-egy felelet után a versenytársak és a csapatok további pontokért versengve egészíthették ki az elhangzottakat, egy versenyző összesen négyszer szólhatott hozzá. Egy rövid szünet után, a forduló második részében villámkérdésekre adott válaszokkal lehetett a pontok számát gyarapítani. A válaszadás jogát itt licitálással lehetett megszerezni.

villamkerdesekVillámkérdések

A döntőben kialakult végső sorrend a következő lett: I. helyezett: Lajer Panna, II. helyezett: Molnár Eszter Sarolta, III. helyezett: Galambos Klaudia, IV. helyezett: Csíkos Sándor, és V. helyezett: Markó Dorottya. Mindkét csapat tagjai Kispéter Enikő, Lindner Anna, Penc Mirjam és Tóth Benedek, valamint Heller Ádám, Kocsis-Jutka Virág, Mokos Dániel és Szente András helyes válaszaikkal, illetve a versenybeli aktivitásukkal megszerezték a beugró dolgozat alóli mentességet.

versenyzokA versenyzők

A versenybizottság megítélése szerint a döntőben résztvevő hallgatók teljesítménye elérte a szigorlat színvonalát. Az eredményes emberi idegrendszer és érzékszervek beszámoló megírását követően Lajer Panna és Molnár Eszter Sarolta megajánlott jeles (5), Galambos Klaudia és Csíkos Sándor megajánlott jó (4), és Markó Dorottya megajánlott közepes (3) szigorlati részjegyet kapnak állatszervezettanból.

A versenyt több szervezet is támogatta, ezért minden döntőbe jutott hallgató részesült valamilyen jutalomban: a Kossuth Kiadó értékes ajándék könyveket, az ELTE Sport Kft. és az ELTE BEAC sportolási lehetőségeket, pólókat és törülközőket, az ELTE Szolgáltató Központ pedig ELTE feliratos bögrét, pendrive-ot, tollat és jegyzettömböt ajánlott fel. Az ELTE TTK Hallgatói Alapítvány a döntő megrendezési körülményeinek otthonosabbá tételében nyújtott anyagi segítséget. A szponzoroknak ezúton is köszönjük, hogy támogatásukkal hozzájárultak a verseny sikeres megrendezéséhez és rangjának emeléséhez!

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Díjkiosztó

A tanulmányi verseny a hagyományos oktatási formáktól eltérő ismeretszerzést tesz lehetővé. A verseny után maguk a versenyzők köszönték meg a lehetőséget és nagyon hasznosnak ítélték a szigorlati felkészülés tekintetében.

Gratulálunk a versenyen sikeresen szereplő hallgatóknak!

A szervezők: Csikós György, Molnár Kinga, Lőw Péter, Pálfia Zsolt, Zboray Géza

A fotókat Burghardt Edvárd készítette