Jött, látott, győzött, visszavonult

Nico Rosberg miután teljesítette gyermekkori álmát – édesapja után ő maga is világbajnok lett –, visszavonult az F1-ből.

A legutóbbi nagy 2014-es szabályváltoztatások óta egyetlen csapat uralja az F1 világát, ez az istálló nem más, mint a Mercedes. A három idényben a pilótafelállás nem változott, a német Nico Rosberg és a brit Lewis Hamilton voltak azok, akik ketten együtt a három idény 59 futamából 51-et meg tudtak nyerni, ebből 31-et kettős győzelemmel. Ekkora fölénye soha egyetlen csapatnak nem volt még a Forma-1 67 esztendős történelme során.

2014-ben az utolsó, dupla pontos Abu-dzabi Nagydíjon dőlt csak el a világbajnokság, a versenyt és a trófeát Hamilton nyerte pont úgy, ahogy a 2015-ös esztendőt is, csak utóbbit valamivel simábban, már négy versennyel a vége előtt, Texasban be tudta húzni pályafutása harmadik világbajnoki címét, amivel utolérte példaképét, a szintén három VB-trófeával rendelkező Ayrton Sennát. Hamiltont ez egy picit elkényelmesítette, ugyanis Rosberg az utolsó három – tét nélküli – versenyt egyaránt meg tudta nyerni.

f1_evosszefoglalocover

Így érkeztünk el a 2016-os szezon kezdetéhez, melyet Rosberg szuperformában kezdett, az első négy győzelmet megnyerte, köszönhetően csapattársa rossz rajtjainak és motorhibáinak is. A hét győzelmet számláló széria Spanyolországban tört meg, ahol a rajt után megelőzte Hamiltont, a brit azonban néhány kanyarral később visszatámadott, a manővernek az lett a vége, hogy a brit kiütötte Rosberget, az év futamán a győzelemért Max Verstappen és Kimi Räikönnen csatáztak, és mivel a holland kivédekezte a Ferrari-pilóta támadásait, 18 évesen és 228 naposan ő lett minden idők legfiatalabb futamgyőztese.

A következő két futamon Rosberg 43 pontos előnye kilenc pontosra olvadt, Baku-i győzelme úgy kellett neki, mint egy falat kenyér, ám a nyár egyértelműen Hamiltoné volt, zsinórban négy futamgyőzelmével – közte a Magyar Nagydíjjal – 19 pontos előnnyel mehetett Barbadosra (is…) nyaralni.

f1_hamilton_barbados

Az idény eleji motorhibák miatt Hamilton rendelkezésre álló motorjai már a tizennegyedik hétvégére elfogytak, Rosberg pedig élt a lehetőséggel és egy elbaltázott monzai Hamilton-rajt és egy gyenge szingapúri hétvége után a döntő pillanatot az év második legjobb futamát hozó malajziai hétvége hozta, ahol a brit motorja elfüstölt, Rosberg előnye ekkor már 23 pont volt sőt, Japánban aratott győzelmével 33 pontos fórból vághatott neki az utolsó négy futamnak.

A végén már hiába nyerte meg az utolsó négy futamot Hamilton, Rosbergnek minden alkalommal elég volt csapattársa mögött célba érni, a 31 éves német ezt teljesítette, így édesapja 1982-es diadalmenete után 34 évvel megnyerte a 2016-os világbajnokságot. A Rosberg família a második olyan család az F1 történetében, akiknek apa-fia párosa egyaránt feljutott a csúcsra. Korábban Graham Hill (1962, 1968) és fia, Damon (1996) tudták ezt a bravúrt véghezvinni, érdekesség, ők is 34 év különbséggel.

Rosberg öt nappal az Abu-dzabi GP után Bécsben vehette át a jól megérdemelt trófeáját, ahol egy nem várt bejelentést tett: „Különleges nap ez a számomra, de a trófea átvétele mellett egy más okból is. Szeretném megragadni a lehetőséget, hogy bejelentsem: véget ért a Formula-1-es karrierem. Hat éves korom óta erről álmodtam, hogy világbajnok leszek, mindent elértem, amire csak gondolni tudtam, de mindent meg is tettem érte, s a szurkolók segítségével sikerült. Erre örökre emlékezni fogok” – mondta a német, aki a négyszeres világbajnok Alain Prost óta az első, aki a csúcson hagyja abba.

f1_buttonmassavisszavonul

Mivel 2016-ban három nagyszerű pilóta is visszavonul az F1 világától (Rosberg mellett Jenson Button és Felipe Massa), így számos fiatal versenyző vághat neki a szabályváltoztatások miatt is izgalmasnak ígérkező 2017-es évadnak. Íme az F1 következő aranygenerációja: Max Verstappen (Red Bull), Lance Stroll (Williams), Esteban Ocon (Force India), Stoffel Vandoorne (McLaren-Honda), Carlos Sainz (Toro Rosso), Pascal Wehrlein (Manor). Akkor az utánpótlás szériákban szereplő Mick Schumacherről, Pierre Gaslyról, Antonio Giovinazziról vagy Charles Leclercről még nem is beszéltünk…

Fel van adva tehát a lecke a nagyoknak (Hamilton, Vettel, Räikönnen, Ricciardo, Alonso), kérdés, hogy mi fog ebből kisülni. Mi már nagyon várjuk 2017. március 26-át, és ti?