„A néma tavasz lármás nyárba fordult”

Írta a New York Times 1962-es egyik júliusi számának szalagcíme. A hevült, országos vita, melyet az az évben megjelent könyv, a Néma tavasz robbantott ki, felkeltette a nemzet érdeklődését. Rachel Carson vészkiáltása volt ez a növényvédő szerek használatáról, a tudomány felelősségéről és a technológiai haladás határairól.

A Néma Tavasz következményei

Az 1962-es publikálás nyomán az események feltartóztathatatlanná váltak, amikor is Rachel Carson (1907 – 1964), másfél évvel később, 1964 tavaszán, ötvenhat éves korában elhunyt. Az író ddt-3d-ballshalálát követő években a felkavart por vezetett a DDT betiltásához, majd létrejött a józan mezőgazdálkodás híveinek mozgalma, mely szövetségi és állami szintű szabályozással megvalósított, hatékony környezetvédelmet követelt. Carson gondolatai indukálták az ember és a természet viszonyának megváltozását, és hozták létre a környezettudatos közvéleményt.

Mára már nehéz felidézni azt a kultúrális klímát, melyben a Néma tavasz megszületett, mivel napjainkra közhellyé metamorfált a tény, melyet Rachel Carson a hatvanas években világgá kiáltott, és ezzel szinte forradalmat idézett elő, miszerint a növényvédő szerek felelőtlen használatával környezetünket szennyezzük és jómagunkat is mérgezzük. Ez az időszak az általános társadalmi jólét, társadalmi biztonság kora volt az Egyesült Államokban, ám a hidegháborúé is, mely türelmetlenséget és gyanakvást hozott magával. A háború utáni évek technológiájának egyik legfőbb haszonélvezője a vegyipar volt, mely nagyban hozzájárult a nemzeti jólét előremozdításához: a DDT lehetővé tette, hogy a mezőgazdaság megszabaduljon a növénykártevőktől, s így ez gyökeresen megváltoztatta az ember és a természet küzdelmének esélyeit.

Egy Nobel- díjas „csodaszer”: a DDT

Elsőként 1847-ben Othmar Zeidler hozta létre a diklór-difenil-triklóretán névre hallgató vegyületet. Rovarölő tulajdonságát Paul Herman Müller fedezte fel, s 1948-ban orvosi Nobel-díjban részesült. A vegyületet – Gesarol, Guesarol, Neocid, Supracide Combi és Ultracid Combi néven – a második világháborúban a pestist, tífuszt, maláriát és a sárgalázt terjesztő tetvek, bolhák, szúnyogok ellen használták. Az amerikai hadifogolytáborokban a foglyokat szinte bepúderezték vele. Növényvédelmi célokra használták többek között Európában is az éppen hódító kolorádóbogár (krumplibogár) ellen.

A rovarok között hamarosan megjelent a DDT-rezisztencia jelensége: az egykor hatásos DDT-mennyiség sokszorosát is túlélő csoportok szelektálódtak ki. Majd kiderült, hogy – elszennyezve az élővizeket és a talajt –, az élőlényekben bioakkumulációra és a táplálékláncon keresztül biomagnifikációra is képesek.

A bioakkumuláció a vegyszerek koncentrációjának a növekedése a szervezetekben, ha az életterük sokféle szerves vegyülettel van szennyezve.  Az ilyen felhalmozódó vegyületek nem bomlanak le a 5edf06a5d2ba589c02d4f6f0c9b80f16szervezeteken kívüli élettérben (vagyis biológiailag nem lebonthatók) vagy a szervezetek anyagcseréje nem használja fel őket, így azután a felszívódásuk és a raktározásuk sebessége a felhalmozó szervezetekben nagyobb, mint a kiválasztásuké. Az ilyen felgyülemlő vegyületek rendszerint a zsírszövetekben halmozódnak fel, ám a tejkiválaszást is súlyosan érinti. Ilyen tartós rovarirtószer a DDT, mivel nem egykönnyen bomlik le és a táplálékláncokban felhalmozódik, ezért az egyre magasabb táplálkozási szinteken az egyedi szervezetekben a koncentrációja egyre nagyobb lehet.

A bioakkumulációra képes perzisztens (tartósan fennálló) növényvédő szereka táplálékláncokban feldúsulnak. Darvas Béla professzor, az MTA Növényvédelmi Kutatóintézetének ökotoxikológusának adatai szerint a talajokban lévő 10 ppm DDT például 14-szeresére dúsul a földigilisztában és 44-szeresére az azt fogyasztó vörösbegyben. A DDT felhalmozódásának, dúsulásának maximális értékét a ragadozó madarak szervezetében éri el.  Az Egyesült Államok címerállatának, a fehérfejű rétisasnak (Haliaeetus leucocephalus) a populációcsökkenését vizsgálva azt találták, hogy a szervezetében felhalmozódó DDT miatt a tojócsövén áthaladó tojások héjába nem tud megfelelő mennyiségű kalcium beépülni, így a tojáshéj a kotlási időszak alatt eltörik a költő állat súlya alatt, a tojás steril marad, vagy a kikelő utódokban ivarszervi és termékenységi zavarok jelentkeznek. Ma már bizonyítottnak tűnik, hogy a szárazföldi ragadozók (sólymok, sasok, menyét stb.), de a halfogyasztó vidra és gázlómadarak erőteljes megritkulását is a DDT-vel végzett kiterjedt kezelések okozták.

Rachel Carson könyve, a Néma tavasz 1962-ben világosan elmagyarázta a DDT-t övező ökotoxikológiai problémákat, melyek a madarak és a halak révén kerültek terítékre. Az írás nyomán támadt nagyfokú érdeklődésnek köszönhető, hogy az Egyesült Államok akkori elnöke, J. F. Kennedy külön bizottságot nevezett ki a tények feltárására. Ám a DDT maradéka ezt követően sem csökkent olyan mértékben az táplálékokban, mint ahogyan azt sokan gondolták. Ennek egyik oka a dicofol volt; ezt még 1957-ben kezdték el Keltane néven gyártani, és szennyezésként 1–20 százaléknyi DDT-t tartalmazott, azonban a gyártónak ezt nem kellett feltüntetnie a csomagoláson. (Ez a szokás máig megmaradt.) Az Environmental Protection Agency (EPA, az Amerikai Egyesült Államok Környezetvédelmi Hivatala) már 1983-ban javasolta, hogy tiltsák be a dicofolt. A dicofol ugyanúgy immuntoxikus és ösztrogén agonista diklór-difenil-diklóretilén -, azaz DDE-származékká bomlik, mint a DDT, 1997-ben – sokak meglepetésére – mégis átcsúszott az EPA újraengedélyezési eljárásán. A máig a piacon maradt klórozott szénhidrogéneket – a dicofolt, az endosulfant, a methoxychlort – egyszer majd talán mégis betiltják. Hazánkban a Budapesti Vegyiművek gyártotta a DDT-t Matador néven, kézenfogva a Nitrokémiai Ipartelepekkel és a Csepeli Ásványolajgyárral.

A DDT-t 1968-ban a világon elsőként nálunk vonták ki a forgalomból. Az Amerikai Egyesült Államokban 1972-ben tiltották be a DDT használatát, mind húsz évvel a betiltása után is kimutathatók DDT-származékok például dél-kaliforniai talajokból és folyók üledékéből. Noha a hetvenes években a klórozott szénhidrogéneket igen sok országban kivonták a forgalomból, azok 1990-ben azonban még mindig nagy mennyiségben voltak megtalálhatók az emberek zsírszövetében. Némelyikük ugyanis megkötődik és elraktározódik a lipidekben gazdag szövetekben; a zsírszöveten kívül ilyen a here, a petefészek, az emlőmirigy és a csontvelő is. Fogyáskor és szoptatáskor ezek a vegyületek is mobilizálódnak. Nicaraguában a hatóanyag nagymérvű használata miatt az anyatej DDT-tartalma 42–45-szöröse volt annak az elfogadható értéknek, amelyet a WHO megállapított. Tetemes értékeket mértek Ugandában is. Ezeken a területeken az anyáknak azt a tanácsot adták, hogy ne szoptassák a csecsemőiket.

A DDT jelenléte a fejlődő országokban

Több afrikai ország, köztük Kenya és Uganda is azt tervezi, hogy ismét beveti a DDT-t a malária elleni küzdelemben, ugyanis úgy tűnik rák, nemzőképtelenség, kipusztult fajok ide vagy oda, ez a leghatékonyabb védőszer. A malária legfőbb terjesztői a moszkitók, így nem csoda, hogy az áldozatok 90 százalékát Afrikában szedi a kór. Ugandában az elmúlt 15 évben ötszörösére nőtt a maláriás megbetegedések száma, míg egyes becslések szerint Afrikában a malária mintegy 12 milliárd dollár gazdasági kárt okoz, illetve a betegséggel kapcsolatos egészségügyi kiadások jelentős összegeket emésztenek fel a nemzeti össztermékből.
A fejlődő országok támogatására létrehozott szervezet, az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (U.S. Agency for International Development – USAID) a közelmúltban hozzájárult ahhoz, hogy a szervezet malária elleni küzdelemre szánt pénzének egy részét DDT használatra fordíthassák. A Nature Medicine című szaklapban megjelent egyik cikk szerint az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization – WHO) is hamarosan hasonló lépésre szánja el magát, habár éles vita bontakozott ki a döntésről, a malária elleni harc vezetői közül sokan támogatják a döntést.

Mintegy húsz éves késésben vagyunk. Úgy gondolom, hogy a döntés jelentős javulást hoz majd a maláriaveszéllyel sújtott területek egészségügyi helyzetében” – nyilatkozta Don Roberts, a bethesdai Uniformed Services Egyetem trópusi betegségek szakértője a National Geographic amerikai weboldalának.

A DDT bevezetésével kapcsolatban kemény pro és kontra viták zajlanak. A Sierra Club környezetvédő szervezet elismerte a szer hatékonyságát a malária elleni küzdelemben.

Nem ellenezzük a DDT használatát a fejlődő országokban”, – mondta Ed Hopkins –, „hiszen a betegség súlyos gondot jelent ezeken a területeken. A helyi szervezeteknek kell eldönteniük, hogy az adott területen szükség van-e a szer használatára vagy sem. Viszont nagy figyelmet kell fordítani arra, hogy a nagy mennyiségű és a mezőgazdasági alkalmazás elkerülhető legyen, hiszen például ez utóbbira vannak biztonságosabb eszközök is.

Szakértők szerint komoly kontrollrendszer kidolgozására van szükség, ugyanis könnyen előfordulhat, hogy abban az esetben, ha gazdálkodók hozzájuthatnak a szerhez, túladagolás és helytelen használat lesz a következménye, ami további környezet-egészségügyi problémákhoz vezet, így a megoldást jelentő DDT is tovább nehezíti az érintett országok helyzetét.