Tengeralattjáró Révfülöpön

Fehér Béla neve sokaknak ismerős lehet egyrészt tárcaíróként – hiszen írásaihosszú évtizedeken át vittek színt a Magyar Nemzet hétvégi mellékletébe – másrészt szépíróként is. (2012-ben megjelent Kossuthkifli című regénye könyv formában is komoly sikereket aratott, de azóta filmsorozat is készült covers_364486belőle). A sors fintora, hogy most, amikor a fenti sorokat leírtam, Fehér már több, mint egy éve nem szerzője a Magyar Nemzetnek, és legújabb regénye, a Jelenetek egy vakondűző életéből (2013) megjelenése után azt nyilatkozta, hogy az irodalmi életből is végképp „kiszáll”. Ám ezt a faramuci helyzetet felhasználhatjuk arra, hogy – egy fél mondat erejéig kis patetikus felhangot megengedve magunknak – leszögezzük: éppen ebben áll az irodalom hatalma. Aktualitását vesztheti egy napilap két évvel ezelőtti impresszuma, egy író örökre otthagyhatja a kortárs irodalom színpadát (ha ugyan valóban elhagyhatja), de műve ettől még aktuális és élő marad.
2014-ben, írói visszavonulásának bejelentése után egy interjúban Fehér Béla azt mondta – mintegy tompítva döntésének véglegességét : „Az évek során összegyűlt egy kötetre való egypercesem, (…) ez együtt van. Talán megjelenik.” Megjelent. Az Örkény István emlékének ajánlott novelláskötet a Tengeralattjáró Révfülöpön címet viseli. Az egyperces műfajával sokan kísérleteztek az évek során, ki több, ki kevesebb sikerrel (a sikeres próbák között említhetjük például Mosonyi Alíz Magyarmesék című művét). A rosszmájú kritikus szúrós szemével nézve azt mondhatnám, hát bizony Fehér novellái közül is egyik több, másik kevesebb sikerrel eleveníti fel, és görgeti tovább az örkényi hagyományt. Valóban, a novellák színvonala nem egyenletes, vannak kevésbé jól sikerültek,és vannak azok a bizonyosak – és még a rosszmájú kritikus sem tagadhatja, hogy ezek vannak igen jelentős túlsúlyban –, amelyek miatt a lelkes olvasó napokig magánál tartja a kötetet, és boldog-boldogtalannak felolvasóestet rögtönöz a műfajhoz méltóan egy-másfél perces időtartamban, „ülve és állva, szélben és esőben vagy túlzsúfolt autóbuszon közlekedve, (…) amíg a lágy tojás megfő, amíg a hívott szám (ha foglaltat jelez) jelentkezik”.