Las Vegas – Másfél nap az igazi Sin Cityben

Úgy gondolom, hogy Las Vegas egy olyan város, amiről mindenkinek van egy véleménye. Ez a vélemény persze a skála teljes egészén mozoghat, de semlegesen nem hagy senkit, legfeljebb ambivalens érzéseket kelt. A semmi közepén, a földből kinőtt, neonfényekben tündöklő, testet öltött hedonizmus engem is hívott, hát mennem kellett. Az esős New Yorkban repülőre szállva 6 órányi út várt ránk, majd a gépből kiszállva meg is csapott minket a forró, száraz, sivatagi levegő. Az igazán türelmetlenek számára már a reptéren is játékgépek sorakoztak, de mi csak minél előbb el akartunk jutni…

Olvass tovább!

A CERN-ben jártunk…

November közepén a Budapest Aeroszol Kutató és Oktató Platform (BpART) csapata (Salma Imre egy. tanár, Weidinger Tamás egy. docens, Németh Zoltán tudományos munkatárs, Blumberger Zoltán MSc hallgató, illetve jómagam a Kémia Doktori Iskolából) útra kelt, hogy közelebbi bepillantást nyerjen a CLOUD kísérlet mindennapjaiba.   A tanulmányút keretében két napot tölthettünk Genfben, ezúton is köszönetemet fejezem ki az ELTE Tehetséggondozó Tanácsának az utazási támogatásért. A Swiss Airnek hála már a repülőút alatt ráhangolódtunk Svájcra a finom alpesi csokoládé segítségével, a landolás után pedig örömmel láttuk, hogy mindenkinek ingyenes tömegközlekedési jegyet biztosítanak…

Olvass tovább!

Tesla, több mint egy autó

Riport a Budapest Business Club azonos című előadásáról Mostanra valószínűleg minden, technológia iránt kicsit is érdeklődő, vagy autószerelmes figyelmét felkeltette a Tesla, mely már nem is kizárólag verdákat, hanem egy egészen új életstílust épít. Jómagam mindkét csoportot képviselem, így meglestem, mi újat tudnak mondani. Kezdetnek némi felvezetést kaptunk Nikola Tesla fizikus, feltaláló, gépész- és villamosmérnök életéről, aki száz évvel ezelőtt megálmodta az elektromosság köré épülő utópiát. Nem csoda hát, hogy ő szolgált inspirációul Elon Musknak, akit az élő Vasemberként emlegetnek. Hogy kicsoda ő? Ó, hát csak egy Dél-Afrikából emigrált fószer,…

Olvass tovább!

Indítsuk be Brüsszelt!

Avagy milyen fokozatra kapcsol Európa fővárosa, ha a sok helyi és néhány Magyarországról érkező zenekedvelőből – vagy, hogy a papageno.hu zenei portált idézzem: „professzionális kórusénekesek, akik évtizedes tapasztalattal rendelkező aktív kórustagok” – alakult kórus ad koncertet a kettős Kodály-év alkalmából a Szent Mihály- és Szent Gudula-székesegyházban? 1967 március elején megrázó hírre ébredt a magyar és európai kulturális élet: a zene és a pedagógia egyik igazi óriása, az MTA korábbi elnöke, az Oxfordi Egyetem díszdoktora, háromszoros Kossuth-díjasunk – és még sorolhatnám – magunkra hagyott bennünket, hogy már szüleim generációjának is csupán…

Olvass tovább!

Nyári tábor Massachusettsben

Karbantartóként az USA-ban Bizonyára legalább egy ismerősötökön keresztül eljutott már hozzátok a hír, hogy az egyetemi évek alatt lehetőségetek van kijutni az USA-ba. Ha a Camp Leaders-t nem is annyira reklámozzák az intézmény berkein belül, mint az Erasmus-t, valószínűleg ott lebegett az ember tudatalattijában, hogy majd egyszer… Egy barátom unszolására beadtam a derekam, majd a papírmunka elintézése után a  YMCA Camp Hi Rock tanúsított érdeklődést irántam, így már csak a vizsgaidőszak választott el az indulástól. Az utolsó pillanatban lettem csak kész, s a kora reggeli indulás előtt pár órával pakoltam…

Olvass tovább!