Az ELTE TTK Hallgatói Önkormányzata minden évben a ciklust egy alakuló küldöttgyűléssel indítja, ahol a képviselők megválasztják az adott időszak tisztségviselőit. Ezen időszakban a tisztségviselők, képviselők és egyéb jó szándékkal rendelkező látogatók étellel és itallal felszerelve összeülnek több órára megtárgyalni az aktualitásokat és a tisztségviselők munkáját. Ezekben az időkben rendszeresen előfordul, hogy előtte elemózsia gyanánt a Móricz Zsigmond körtér mellett a Karimi Gyros helyiségben állnak meg utánpótlást szerezni. Ennek fényében szokott eltelni általában egy év a ciklus szempontjából. Az önkormányzati ciklus végén az utolsó alkalmat záró küldöttgyűlésnek szokták nevezni. Ezen az alkalmon is beszámolnak utoljára az adott év tisztségviselői feladatairól, és visszatekintenek az adott ciklus alatt elért sikerekre. Eseményünkön azonban egy másik szokás is felüti a fejét. A küldöttgyűlés résztvevői baráti közegben informális tisztségviselőket választ olyan tisztségekkel mint: HÖK ellenzéke/futára/kedvenc párja stb.
Idén történt meg, hogy a résztvevők számára nyílt szavazáson, ahol bárki bárkire szavazhatott, az ELTE TTK HÖK Étkezési referense címről nyílt meg a szavazás. Megjöttek a voksok, izgultak az emberek. Senki sem számított arra, hogy a teljes közösség demokratikus többséggel nem egy személyt, hanem egy helyet jelölt ki magának erre. Mégis így történt, és ennek következménye lett, hogy az ELTE TTK Hallgatói Önkormányzata informális keretek között a Karimi Gyrost mint a Hallgatói Önkormányzat étkezési referense.
A tisztséghez készült oklevelet az arra kijelölt „szakértők” személyesen továbbítottak. A Karimi Gyros hatalmas megdöbbenésben részesült, mikor meglátott 3-4 fiatalembert kezükben egy bekeretezett oklevéllel. Hatalmas örömmel fogadták az oklevelet és megköszönték a kitűntetést.
Ha egy fáradt hosszú nap közben éhség gyötörne, nézz be nyugodtan oda! Jókedvű kiszolgálók mögött megtalálhatod egyetemünk önkormányzata által átnyújtott nemes becses kitűntetésünk.
Szerző: Kiss Bence
