Mikor elindítottam az Atypical pilot-ját, az elején arra gondoltam, hogy ez is ugyanolyan lesz mint a többi Netflix Original ifjúsági sorozat, ahol a tizenévesek és (többé-kevésbé) a felnőttek is ugyanazokkal az átlagos problémákkal küzdenek, mint máskor, csak jelen esetben más a környezet, a háttérsztori. Félig igazam lett, félig nem. Az Atypical egy autista srácról és családjáról szól, akik próbálják feldolgozni, hogy ahogy a fiú növekszik, egyre több olyan problémával kell megküzdenie, ami még a teljesen egészséges fiataloknak is gondot okoz. A sorozat a tinédzser oldalról szokásos módon érinti a szerelem, a barátság és a továbbtanulás kérdését, a felnőtt szereplők történetében pedig szó van a házasságok ellaposodásáról, megcsalásról és a kétségbeesésről, amit a gyermekek felnövésének látványa okoz (főleg, ha egyikük beteg). Azt kell mondjam, bár a fiatalokat érintő témák közelebb állnak hozzám, ezeket már annyi Netflixes sorozatban láttam, hogy már üdítő volt felnőttek problémáit figyelni részről részre. Ezzel kapcsolatban fontos megemlítenem, hogy az anya szerepe rettenetesen volt megírva. Jennifer Jason Leigh (aki egyébként fantasztikus az Aljas Nyolcasban) jól alakít, de a szerep valami borzalmasan unszimpatikusra sikeredett. Néha úgy éreztem, hogy ő volt az, aki az autistát játszotta, és nem a srác. Ha már ő is szóba került, Samet – aki egyébként kicsit Sheldonra emlékeztetett az Agymenőkből – Keir Gilchrist alakította, akinek volt már egy hasonló szerepe a Nyomás Alatt című filmben, és azt kell mondjam, elég jól teljesített. A karakteréről annyit, hogy néhány jelenetet leszámítva inkább mondanám csak szimplán weirdnek és antiszociálisnak, mint autistának, főleg, hogy abban a pár jelenetben pedig a legsablonosabb autista viselkedésformákat sikerült ráerőltetni a fiúra, ami egy kicsit elvett az élményből. A 2. évad az ígéretek szerint idén augusztusban érkezik, kíváncsi leszek rá!