A filmről már az sok mindent elmond, hogy Seth Rogen-nek, Jonah Hill-nek és író-rendező cimborájuknak, Evan Goldberg-nek (Az interjú, Itt a vége) köze van hozzá. A csapat abban újított, hogy észrevették, hogy a TV nézők mit néznek, mire van igény. Majd ennek megfelelően a mozik filmvásznára átültették ugyanazt a stílust. A képernyő előtt ülők, ha valami könnyed szórakozásra vágynak, akkor a legtöbbször a South Parkot-ot, a Simpson családot vagy a Family Guy-t nézik. Egyszerűen az kell, hogy rajzfilmfigurák erőszakoskodjanak, és obszcén dolgokat mondjanak.
A szinkronhangok zseniálisak, nagyon jól összerakott stábot figyelhetünk meg, köztük Michael Cera, Seth Rogen, Kristen Wiig, és Salma Hayek. A magyar mozikban ugyebár kevesebb helyen lehet hallani őket, mert általában szinkronosan mennek a filmek. OV, azaz eredeti nyelvű, felirat nélküli filmet az Arénában, a MOM-ban, a Toldiban, Debrecenben, Pécsen, és Szegeden vetítenek.
A film alapvetően egy Toy Story és egy Gordon Ramsey – a pokol konyhája egyvelege 89 percben. Animációs film, amiben fellelhető a legtöbb gyerekfilm klisé, mellé még egy kis trágár beszéddel és ételekkel fűszerezve. A politikai inkorrektséget egy teljesen új szintre hozták. Ugyanis nemre, vallásra és szexuális hovatartozásra tekintet nélkül mindenki kapja az ívet. Már-már politikailag korrektnek is lehetne mondani, olyannyira egyenlő módon van kifigurázva minden csoport.
A történet vázlatosan: az élelmiszeralapanyagok a Shopwell’s üzletlánc polcain ülnek és arra várnak, hogy az istenségek (emberek) kivigyék őket az Ajtón Túlra, ahol minden lokális hitvilág szerint valami más, valami jobb vár rájuk. Kijutás után viszont találkoznak a rideg valósággal, az istenségek megeszik őket, még a kisgyerekeket, a bébirépákat is!
A személyes kedvenc jeleneteim is azok, amelyeknek a humorforrása az ételek és az emberek világának párhuzamba állítása. Amikor leesik pár étel, akkor az emberek hívják a takarítókat a boltban, a kajáknak viszont ez maga a normandiai partraszállás vérfürdője – a spagetti próbálja visszatuszkolnia tésztáit, az oreokeksz pedig a másik felét fogja a kezében…
A Virslipartinak azért sikerült a másfélórás játékidejébe beleszuszakolni egy kis értelmet, tanulságot. Sajnálatos módon elég bugyutára sikeredett, nem nagyon értem miért kötelező minden alkotásba beleerőszakolni. Nem a mondanivalóval volt a baj, hanem a megfogalmazással és kivitelezéssel. A lényeg az, hogy mindenkinek megvan a maga világképe, amiben vagy helyet kap egy istenkép vagy nem – teljesen mindegy, nem szabad piszkálni a másikat a hite miatt és legfőképp nem szabad lenézni és lekezelően beszélni vele.
Sausage Party (színes, magyarul beszélő, amerikai animációs kalandfilm, 89 perc, 2016)
Rendező: Greg Tiernan, Conrad Vernon
Forgatókönyvíró: Kyle Hunter, Ariel Shaffir
Szereplők: Seth Rogen, Kristen Wiig, Jonah Hill
Pontszám: 7/10