AZ ELTE TTK HÖK elnökével beszélgettünk az előző ciklusról és a jövőre vonatkozó terveiről.
Hogyan értékelnéd az elmúlt időszakot?
Mielőtt tavaly megválasztottak a TTK HÖK elnökének, közel egy évig a TTK Kari Tanácsának voltam tagja hallgatói delegáltként. Akkoriban még szokás volt, hogy a Kari Tanács tagjainak (is) a naptári év végén tartottak egy fogadást a Gömb Aulában, ahol a dékánok röviden értékelték az elmúlt évet. Az 
egyetlen alkalommal, amikor részt vettem ezen az eseményen, Surján Péter dékán úr azzal kezdte az értékelést – a TTK mostanság jellemző nehéz helyzetére reflektálva –, hogy “legalább itt vagyunk”. Most hirtelen nekem is ez jutott eszembe, azzal a feltételezéssel élve, hogy az elmúlt időszak itt most a végéhez közeledő önkormányzati ciklusra utal. Mondom mindezt annak ellenére, hogy nem voltak kiemelkedően vészterhes időszakok, viszont állandó jellegű nehézségek bőven adódtak. Ezek az utóbbi időkig nem külső behatásból, inkább belső apátiából származtak. Sajnos a kelleténél gyakrabban fordult elő, hogy nem volt minden feladatra lelkes jelentkező, amely helyzet a mi vállunkra nehezedő terhek egyenlőtlen megoszlását eredményezte, így az elmúlt egy év tevékenysége nagyrészt a napi érdekképviseleti feladatok ellátására korlátozódott.
Ahogy mondani szokás, minden kezdet nehéz, és egy év pontosan annyit jelent a Hallgatói Önkormányzat életében, hogy az idecsöppent ember mindent megtapasztal – ha szerencsés – egyszer. Ez gyakran kevés, így számos cél nem tudott megvalósulni. Volt kezdeményezés részünkről arra, hogy minél szélesebb körben – egy hallgatói fórum keretében – vitassuk meg a tanulmányi ösztöndíj számításának problémáit és merítsünk ötleteket azok orvoslására, de végül igen kevesen jelentek meg. Ha még valamit ki kellene emelnem, ami az újdonság erejével hathat, az a honorácior státusz bevezetése, amely karunk legtehetségesebb hallgatói számára teremt lehetőséget a tantervi követelményeken túlmutató tanulmányok folytatására. Ez kezdetnek jó, de a tehetséggondozás területén még bőven van tennivaló. Az elmúlt ciklusra gondolva vegyes érzések fognak el, számos vállalás tekintetében nem sikerült előrelépést produkálni, azonban a korábbi pályázatomban lefektetett elvekhez – úgy vélem – sikerült tartani magunkat.
Hogy szeretnéd a hallgatókhoz közelebb hozni a HÖK-öt?
Ez igen nehéz kérdés. A nehézség abból is látszik, hogy bár mi kis mértékben vagyunk elszenvedői egy jelenségnek, ez a jelenség ennél jóval általánosabb, az egész társadalmat sújtja: az emberek többsége nem kíván érdemben közügyekkel foglalkozni. Ugyanez tapasztalható nálunk is, holott a rendszer pont arra az axiómára épít, hogy az emberek kívánnak élni ezzel a lehetőségükkel. Persze méltánytalan lenne társadalmi jelenségekre mutogatni, érdemes önvizsgálatot is tartani. Ha a Hallgatói Önkormányzat tevékenysége iránt érdektelenség mutatkozik, az a HÖK hibája is. Ilyenkor több kérdés is felmerülhet. Ezek közül egy konstruktív jellegű: hogyan tehetnénk ezekben a kérdésekben érdekeltebbé a hallgatókat? Erre nincs kész receptem, de úgy hiszem, ahogy azt többször emlegettem, a közvetlenség segíthet. Amennyiben azt látja valaki, hogy ahelyett, hogy a feje felett történnének a változások, megkérdezik a véleményét és adnak is rá, úgy látni fogja, hogy igenis van értelme hangot adnia neki, hiszen súlya van. Lehet, hogy egyénileg nem nagy, de egy hallgatói tömegről beszélünk, amely – hogy a fizikai képzavar teljes legyen – sokszor komoly erő kifejtésére is képes lehet. Ezt kellene jobban tudatosítani. Konkrétumok felé terelve a választ, most egy nagyobb, átfogó, Neptun-ban kitölthető kérdőívet szeretnénk elkészíteni, annak reményében, hogy ennek segítségével azonosítani tudunk problémagócokat a karon folyó képzésben és később ez a felmérés majd javaslataink alapjául szolgálhat.
Milyen törekvések vannak a képzési struktúra megújítására vonatkozóan?
Általában célravezetőbbnek tartom azt a megközelítést, hogy először az elérendő célokat fogalmazzuk meg magunkban, ezek elérésének eszközei lehetnek a megfelelő intézkedések. Ez igaz a jelen helyzetben is, először arra a kérdésre kell megtalálni a választ, hogy mit várunk a karon folyó képzésektől, aztán ha a célfüggvények adottak, a struktúrák ezek alapján optimalizálhatók. Ezzel csak érzékeltetni szerettem volna, hogy komplex kérdéskörről van szó, és egy néhány mondatos válasz szükségképpen sok tekintetben hiányos lesz. Számos törekvést fogalmaz meg az oktatás megújítására Surján Péter dékán úr idei pályázata, amelyek közül néhányra utalnék röviden. Karunkon a nagyfokú oktatói és hallgatói elégedetlenkedés a túlterheltségnek tudható be. Ennek a jelenségnek a hátterében egyaránt meghúzódik az egyetemi bürokrácia valamennyi útvesztője és az oktatási portfólió atomizált jellege is. Ez utóbbi igen szembeötlő, elég a többi kar képzéseinek felépítésére vetni néhány pillantást. Egy lehetséges kiút lehet, ha nagyobb hangsúly helyeződik a hallgatók önálló munkájának kreditekkel történő honorálására. Ezen elvből következik a kontaktórák számának csökkentése is mint cél. Jelenleg a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény úgy fogalmaz: “a teljes idejű képzés félévenként legalább háromszáz tanórából áll”. Ez lehetőséget teremt a terhek kis mértékű csökkentésére, azonban korlátlan mozgásteret nem biztosít. Ez a fajta szemléletváltás áll a legtöbb eddig körvonalazódni látszó törekvés mögött és ebből lehet aztán levezetni, hogy pontosan mely pontokon szükséges a mihamarabbi beavatkozás. Mivel a tanterveknek megvan a maga logikája, egy-egy tárgy eltávolításával és a többi kreditértékének növelésével könnyen elképzelhető, hogy nem egy koherens rendszer rajzolódna ki, így ezen irányba való elköteleződés maga után vonná valamennyi tanterv alapjainak újragondolását is.
Milyen minták alapján történnek ezek a fejlesztések?
Mintákat általában sikeresebb intézményektől érdemes átvenni, azonban mindig meg kell vizsgálni, hogy az ominózus rendszer átültethető-e a hazai körülmények közé. Ha már sikeresebb intézményekről van szó, az EU csatlakozás után Európa határai számunkra is elszublimáltak, de ennek társadalmi tudatosulásához és annak felismeréséhez, hogy ezáltal nem Magyarország legjobb egyeteme, hanem Európa legjobb egyeteme az etalon, kellett némi idő, de mára teljesen természetessé vált, hogy a legjobb diákok számára Cambridge és Oxford a továbbtanulási cél. Ezen egyetemek képzéseinek egy vonzó eleme például egy úgynevezett supervision rendszer. Nekem meggyőződésem, hogy egyéni foglalkozások keretében sokkal hatékonyabban lehet a hallgatók problémáit kezelni és biztosítani a megfelelő szakmai előmenetelt, így érdemes lehet megvizsgálni egy hasonló kislétszámú konzultációs szisztéma lehetőségét is. A Hallgatói Önkormányzat ősszel készíteni fog ezzel kapcsolatban egy vitaanyagot, amely remélhetőleg meg tudja alapozni egyetemünkön is egy hasonló képzési elem létrejöttét.
Miért is olyan jelentőségteljes az, hogy kik kezdeményezik ezeket a reformokat?
Ahogy minden többszereplős játékban, úgy itt is minden résztvevőnek megvannak a maga szempontjai és gondolatai, amivel hozzá tud járulni a legsikeresebb stratégia kialakításához. Ez amellett érv, hogy érdemes a javaslatok kidolgozásába bevonni minden érintettet, ugyanis ekkor a közösségben rejlő szinergiák is felszínre tudnak jutni sokkal nagyobb teret engedve a kreatív és innovatív folyamatoknak. A kezdeményező szerepe egyrészt szimbolikus. Adott esetben megfoghatóvá tudja azt is tenni, hogy a hallgatók igenis érdekeltek abban, hogy minőségi képzés folyjon egyetemünkön és tudnak felelősségteljesen élni azon jogosítványaikkal, amelyeket kiharcoltak az idők során. Másrészt egy kis pszichológia is meghúzódik a háttérben. Érdemi különbség van aközött, hogy valaki véleményez egy anyagot, vagy részt vesz a kezdetektől fogva annak kidolgozásában. Bár talán túlzónak hathat itt az emlegetése, de amikor ilyen fajsúlyos kérdésekről van szó, akkor a lélektani elköteleződés különböző álláspontok mellett kimutatható kognitív disszonanciát tud eredményezni, így ténylegesen szerencsés a koncepcionális kérdésekben már az egyeztetések elején konszenzusra jutni.
Aktualitása miatt adott a kérdés – szólnál pár szót a LEN-en történtekről?
Talán érdemes az elején kezdeni a történetet. Mindannak ellenére, hogy az egyetem vezetése által teremtett közeg kedvező alkotólégkört eredményezett és a munka is időben el tudott volna indulni, nagyon sokáig bizonytalan volt a Lágymányosi Eötvös Napok helyzete. Végül az a megoldás született az Egyetem vezetése és az ELTE HÖK közreműködésével, hogy egy ajánlattételi felhívásos szolgáltatási koncesszióra irányuló közbeszerzést bonyolítunk le. Ennek lényege, hogy az ELTE ajánlattételi felhívást készített, amely tartalmazta az általunk elképzelt rendezvény főbb műszaki paramétereit, majd ajánlatokat kért be piaci szereplőktől, hogy ezek elbírálását követően a nyertesnek kvázi eladja a rendezvény lebonyolításának jogát. Két fő szempont volt az elbírálás során: az, hogy az ELTE HÖK által finanszírozott fellépők költségéből a jogi személy mekkora részt tud átvállalni, illetve a szakmai ajánlat tartalma, kidolgozottsága, színvonala. Ezt az eljárást április elején a K&B Fest Kft. nyerte meg, azonban a szerződés velük csak a LEN előtti héten köttetett meg. A szerződés értelmében a Hallgatói Önkormányzat vállalta a fellépők költségének túlnyomó részét, cserébe a rendezvényből származó valamennyi bevétel a céget illette meg, természetesen a kockázatokkal együtt. Ebben a konstrukcióban egészen világosan a rendezvényért a teljes felelősséget a lebonyolító cég vállalja. A LEN csütörtöki napján érkeztek az első panaszok a biztonsági szolgálatról. A biztonsági szolgáltatást a K&B Fest egyik alvállalkozója végezte. Nem kellett hozzá különösen sok idő, hogy a sajtó is felkapja az eseményeket és szombaton már valamennyi médiatartalom-szolgáltató átvette az Index cikkét a LEN-en vélelmezhetően megtörtént atrocitásokról. Mint ember mélyen elítélem az erőszak minden formáját és idegennek érzem a történteket mind az ELTE, mind a LEN szellemiségétől, mint az egyik részönkormányzat elnöke pedig jelenleg is válaszokat várok arra, hogy mindez hogyan is fordulhatott elő.