A génjeinkben van, hogy kis csoportokhoz tartozzunk, hogy ezekben a közösségekben figyeljünk a jó reputációnkra, hogy kimondjuk a gondolatainkat. A génjeinkben van, mert a kulturális és biológiai evolúció eddig a pontig együtt haladt. Utána különvált.
A Biológus Tavaszi Iskola ismét Királyréten, a Fatornyos fogadó hűvös, mobilhálózattól elzárt homályában zajlott. Harmincan gyűltünk össze, péntek kora délutántól vasárnap délig hét előadáson vettünk részt. Ritka, értékes élmény kis csoportban szakmai, de egyúttal mindennapi kérdéseket feszegetni szakemberekkel, teljesen kötetlen hangulatban, egy világtól elzárt erdei házikóban. Ezúttal pedig igazán belevetettük magunkat. A téma: ember és biológia, az előadók, a közönség mind lehetővé tette, hogy a három napot egy hétnek érezzük.
Pénteken magunkra és magunkba nézhettünk, mint az evolúció által létrehozott reflexekkel, vágyakkal, agyszerkezettel rendelkező, környezetébe beleilleszkedő élőlényre. Az elméleti evolúcióbiológusok (Topál József és Scheuring István) afrikai vadászó-gyűjtögető törzsek és legközelebbi rokonaik, a csimpánzok vizsgálata során rengeteg érdekes elméletet állítottak fel. A bevezetőben említett megállapítás mellett a klimax létjogosultságát is forszírozzák. Klimax után a nők nem képesek szaporodni, míg párjuk igen, így relatív férfi-többség alakul ki. Ezen segít a rejtett peteérés miatt létrejött monogámia, ami azonban nem terjed ki az utódnevelésre. A gyerekeket az asszonyok együtt nevelték, gyakran kizárólag a nagymamák. A nagymamák jelentősége több élethelyzetben is elképesztően nagy. Afrikában ők tanítják a gyerekeket egy bizonyos gyökér kiásására, míg a szülők vadásznak, gyűjtögetnek. Finnországban anyakönyvi adatok bizonyítják, hogy nem is olyan régen nagyobb eséllyel maradtak életben azok a gyerekek, akiknek volt nagymamájuk. Az állatok közt a klimax viszonylag ritka jelenség, egyelőre kizárólag hiperszocializált fajokban találták meg, most ezeket kutatják.
A génjeinkben van, hogy szervezzük azt a közösséget, amelyhez tartozunk. Ezt a génjeinkbe írt piaci rést találta meg a Facebook. Ma már nem egy adott faluban élünk, összesen százan, és a mellettünk lévő legközelebbi település sem háromnapi sétára van. Valós, zárt csoportjaink megszűntek, több csoportba is tartozunk, több identitásunk is van, amiből egyenesen következik, hogy az egyetlen, legvalódibb identitás az önidentitás. Menthetetlenül individualisták lettünk egy hatalmas közösségben. Keressük a csoportunk tagjait, keressük azokat, akik másik csoportba tartoznak, miközben egyikünk sem különbözik igazán, pláne abban nem, hogy egyformán egyedül vagyunk. Kisgyerekeknél figyelték meg, hogy ha a gyereknek és a kísérletvezetőnek is sárga kendője volt, akkor szívesebben adott a kísérletvezetőnek is matricát, mint mikor különböző színű kendőjük volt. Ennek viszont ma már inkább csak hátránya van, mint valós haszna.
A játékelmélet sokszor segít megérteni, hogy „hogyan” nem vagyunk racionálisak. Az ultimátum játék arról szól, hogy az egyik alanynak van 100 pénzegysége, amelyből akármennyit adhat a másiknak. A másik, aki tudja, hogy száz pénzegységből kapott valamennyit, eldöntheti, hogy elfogadja-e ezt. Ha elfogadja, akkor mindketten megkapják, ha nem fogadja el, akkor egyikőjük sem. Ha racionálisak lennénk, akkor 99:1 elosztást is el kellene fogadnunk, hiszen 1 pénzegység jobb, mint a semmi. De nem vagyunk azok. Általában törekszünk az egyenlőségre. Ismét csak afrikai vadászó-gyűjtögető falvakban figyelték meg, hogy átlagosan 60:40 arányban osztották meg a pénzmennyiséget. Voltak kiugró települések, ahol akár 60 pénzegységet is felajánlottak a társuknak, de volt, ahol csak 20 körül. A megfigyelés alapján, ahol 60 pénzegységet is ajánlottak a társuknak, azok a törzsek sokkal békésebbek voltak, mint ahol csak 20-at.
Másnap kissé közelebb kerültünk a jelenkorhoz. Első előadónk, Mihók Barbara a természetvédelem problémáival szembesített minket, és a ténnyel, hogy nem Platón államában élünk (és ez talán nem is baj). A biológus, a környezetvédő sem tud mindent, sokszor a helyiek sokkal inkább tisztában vannak a környezetükkel, nagyon is érdemes őket megkérdezni. Azért is, mert akármilyen kezelést rendelnek el, az nem valósul meg anélkül, hogy a helyiek is magukénak éreznék. A társadalmi konzultáció feltétlenül szükséges, ha meg akarjuk védeni értékeinket. Például azért is, hogy kiderüljön mik is valójában az értékeink.
Varga Máté ismét a génmódosításról tartott előadást, de ezúttal kilépett biológusi szemszögéből és szintén kérdések elé állított minket. Akárcsak Ferenci Tamás biostatisztikus és védőoltás-szakértő, megmutatta, hogy mekkora felelősségünk van a megfelelő kommunikációval, hiszen mi mindannyian valakinek a „házi biológusai” vagyunk. A családunk, barátaink figyelni, hallgatni fognak ránk és akármilyen beszélgetésben megszólalunk, amíg megfelelően tesszük ezt, súlya lesz a szavunknak.
A Tavaszi Iskola főszervezőjével, Müller Viktorral az emberiség járványait jártuk körbe, míg Demetrovics Zsolt addiktológus segítségével megérthettük, hogy miért lesz valaki függő, és miért nem lesz mindenki az. Jó hír, hogy a társadalmilag jobban elfogadott függések (pl. extrém sportok) ugyanazokat az agyterületeket stimulálják, mint a kemény drogok, ezzel lehetővé válik, hogy átszoktassuk az érintetteket. A jogi fenyegetések, mint például a börtön képe, eltörpül amellett, amit egy függő elveszt: család, állás, egészség. A függőség nem választás.
Az összes előadás megtekinthető teljes terjedelmében a honlapon.
Csíkosfejű nádiposzáta