Nemrég volt alkalmam interjút készíteni Jászapáti Petrával, a pekingi téli olimpián vegyes váltóban bronzérmet nyert gyorskorcsolyázóval. Beszélgettünk többek között arról, mikor és hol kezdett korcsolyázni, illetve hogy hogyan sikerül összehangolnia a karrierjét tanulmányaival. Ezek mellett feltettem neki néhány személyesebb, spontánabb kérdést is, melyet a cikk végén olvashattok.
Mikor tanultál meg korcsolyázni?
Oviban tanítottak meg korizni. Az óvodámnak akkor nagyon nagy kertje volt, délutánonként ott volt oktatás. Szóltam a szüleimnek, hogy szeretnék menni, ők pedig támogattak. Aztán suliban szerettem volna folytatni, mert jól éreztem magam a csoportban, de anyának az volt a kérése, hogy akkor jégen is tanuljak meg korizni. Szóval görkorizni már 3 éves korom óta tudok, jégen pedig 6 éves korom óta.
Mit szeretsz legjobban a korcsolyázásban?
Leginkább a gyorsaságot, illetve azt, hogy megtanít az alázatra, a kitartásra. Arra, hogyha elesel tízszer, akkor fel kell állnod tizenegyszer, mert nincs más választásod.
Próbáltál más sportokat is?
Próbáltam. Pályakerékpározok, ez szezonfüggő. 2020-ban kezdtem el, akkor elindultam az országos bajnokságon, ahol három távot meg is nyertem, idén nyáron pedig a pályakerékpáros EB-n indultam el, augusztus elején volt.
Előtte próbáltál mást?
Az általános iskolában néptáncoltam, volt még modern, jazz, és balett tánc, mellette pedig hegedültem és ugye koriztam is. Sokáig ez a három volt egyszerre, azután a korcsolya fontosabb lett nekem, így szépen lassan elhagytam a másik kettőt.
Családodban sportol valaki akár élsport vagy hobbi szinten?
A szüleim nem élsportolnak, biciklizni szoktak, apa focizott. Az öcsém az, aki versenyszerűen sportol, ott volt tavaly a válogatón és a kvalifikációs világkupákon is, szóval az olimpiai keret tagja.
Miattad kezdett el korizni, vagy saját ambícióból?
Igazából miattam, szüleim mondták, hogy egyszerűbb volt így. Szegeden messzebb laktunk a pályától, ezért kocsival vittek, ő csak csapódott hozzám, de aztán ő is nagyon megszerette és most már neki is vannak saját ambíciói, ezért is jutott el az olimpiai keretig.
Nagyon aranyos, hogy együtt csináljátok! Könnyebben tudtok így egymásnak segíteni, könnyebben átérzitek, hogy min megy át a másik?
Igen, szerintem ez nekem és neki is nagy segítség, hogy belelátunk a másik világába.
Nemrég vettél részt Pekingben a téli olimpián.
Mikortól kezdtek el készülni az olimpiára, mikortól van már csak az szem előtt?
Az utolsó év. Azelőtt szépen lassan beférkőzik a tudatba, hogy közeledik. Az olimpia nekünk február elején kezdődik, az azt megelőző áprilistól már csak az olimpia van fókuszban, hiszen a kvalifikációs világkupák októbertől decemberig zajlanak. Az olimpia utáni első évben mindenki sokkal lazábban vesz mindent, igaz a szezonnak a COVID miatt csak áprilisban lett vége, de hosszabb volt a pihenőnk, kaptunk két–három hónap szünetet. Nyilván nem teljes szünet, a végén már elkezd az ember edzegetni, de az nem ugyanaz, mint folyamatosan benne lenni.
Van olyan emléked, élményed az ott töltött időről, ami maradandó volt? Természetesen az érmen kívül.
Ha a sportot kivesszük ebből az élményből, azaz, hogy a COVID ideje alatt voltam kint, ez se nem negatív, se nem pozitív, csak egy tény. Hiszen alig voltak nézők, csak kínaiaknak volt szabad kimenni, és közülük is szinte mindenki körülbelül szkafanderszerű ruházatban feszített. Inkább különlegesnek mondanám, semmikép sem egy rossz élménynek, egy olyan időszakban tudtam olimpiára menni, amikor nagyon sokan nem.
Akkor a családod is itthonról szurkolt?
Január elején a keretnek – akik utaztak az olimpiára, köztük nekem is – karanténba kellett mennie, vagyis karantén – jégpálya – karantén – jégpálya volt ez idő alatt a menetrend. A családommal két hónapig nem találkoztam. Így utólag durvának tűnik, de amikor benne vagyok, akkor meg van motiváció, és kellően elrettentő a tény, hogy egy COVID-fertőzés nagyon könnyen keresztbe húzhatta volna a terveimet. Ha ilyen felkészülés után nem jutsz ki az olimpiára, nem egy év, nem négy év, hanem az eddigi karrierednek munkája megy tönkre.
Volt, aki elkapta a COVID-ot?
Liu Shaoang covidos lett, később is utazott ki, de szerencsére nem maradt le egyik versenyszámról sem. Amikor olimpiára megyünk, van egy akklimatizációs időszak, az első verseny előtt egy héttel megyünk ki.
Miután megtudtad az eredményt, ki volt az első, akit felhívtál, akivel beszéltél? Hogy reagáltak?
Nagyon hektikus szokott ez lenni. Amikor lemegy egy futam az olimpián, végig kell menni a Mixed Zone-on, ahol a média kérdezget és rögtön utána volt az eredményhirdetés, a doppingvizsgálat stb. Ezek között hívtam fel a férjemet és a családomat. Nagyon örültek neki, ők nemcsak az érmet látták, hanem mindent, ami mögötte volt, mindent, ami az éremhez kellett.
Akkor, ha jól számolom, 15 éve erre készülsz, igaz?
Körülbelül igen, 23 voltam, mikor nyertem. 8 éves korom óta versenyzek – nyilván az elején voltak kisebb versenyek, pl. A Mikulás-kupa stb., de mindig ez volt a fő cél.
Mi volt a te első gondolatod, milyen érzések kavarogtak benned, miután megtudtad, hogy harmadik lettél?
Mutathatok inkább képet?
Persze.
Kónya Zsófia (balra), Jászapáti Petra (jobbra), a magyar vegyes olimpiai
válogatott tagjai és Ariana Fontana (középen), olasz versenyző
Szerintem ez az, ami megmutatja, hogy mit éreztem. Annyira örültem neki, mert tényleg elkapták azt a pillanatot. Egy eufórikus öröm volt, mivel sajnos elesett a csapat és negyedikként érkeztünk be, végül úgy kerültünk dobogóra, hogy a kanadai csapatot, ellenünk való szabálytalanság miatt kizárták.
A barátaid sem tudtak kint lenni, hogy szurkoljanak. Hogy tudtak így támogatni?
Ilyenkor a legnagyobb támogatás, amit egy barát tud adni, hogy türelmes velem, minimum abban az évben, hiszen óriási stressz és nyomás van rajtunk. Ha például megbeszélünk egy ebédet és aznap nem tudok elmenni, és át kell raknunk, akkor ezt türelemmel viseli. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nekem ilyen barátaim vannak, akik el tudják fogadni ezt, nem tesznek megjegyzést, hanem támogatják, hogy nekem van egy célom, amiért én mindent meg is teszek.
Meddig szeretnéd ezt csinálni?
Még benne vagyok. Nem tudom igazából, nem szabok magamnak határt, ahogy érzem, ahogy a testem engedi. Majd meglátom, meddig bírom lelkileg, fizikailag, és hogy meddig van kedvem.
Volt olyan, amikor úgy érezted, hogy túl sok, nehéz és inkább abbahagynád?
Egyszer volt, 14–15 évesen, mikor láttam, hogy a többiek mit csinálnak. Akkor én azt láttam, hogy miből maradok ki, és nem azt, hogy mit ad a sport.
Mi segített átlendülni?
Jött egy lehetőség arra, hogy az olimpiai kerettel készüljek. Ez adott egy nagyobb löketet, hogy ebben van valami; hogy az olimpiai álmom ezzel formálódik.
Szüleid részéről maximális támogatottságot éreztél?
Nem voltak soha olyanok, hogy próbáltak volna lökni egyik vagy másik irányba, abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy maximálisan támogattak addig, amíg én szerettem volna.
A Bölcsészettudományi Karon hallgatsz germanisztikát.
Mennyire ment zökkenőmentesen a sportot összeegyeztetése a tanulással? Kellett halasztanod vagy passzíváltatnod?
Nappalin vagyok, nekem ez az ötödik évem. 2017-ben jelentkeztem az egyetemre, be is iratkoztam, de ’17 szeptemberében kezdődött volna el az őszi szemeszter, viszont a 2018-as téli olimpia miatt rögtön passziváltattam egy teljes évet, mivel februárban már Pjongcsangban versenyeztem. Tudtam, hogy az olimpia után lesz több pihenő, és azt szerettem volna tényleg pihenéssel tölteni, mert az előtte lévő év meg az érettségi miatt volt stresszes, nem mertem ezt így bevállalni. Most Peking előtt már nem passziváltattam, csak pár tárgyat vettem fel.
Hogyan tudtad, tudod összeegyeztetni a kettőt?
Megmondom őszintén, nekem a COVID-időszak abból a szempontból segített, hogy nem kellett folyton beutazni az iskolába, hanem online volt. Ugyanakkor, mivel nyelvszakra járok, utólag kiderült, hogy jó lett volna, ha tudok kommunikálni is, Teams-en keresztül is lehet, de nem ugyanaz, mint az élő beszéd. Egyébként meg az edzések közé sűrítem be, most reggel 9:30-kor jövök le a jégről, átöltözöm és 10-re beérek, mert órám van, 11:30-kor haza megyek, ebédelek, edzek egyet és jöttem vissza még egy órára ötig.
Akkor a prioritást az edzés élvezi, és ahhoz igazítod az órarendedet?
Igen, igyekszem mindkettőt, de azért is húzódott el eddig, mert volt olyan óra, amit nem tudtam felvenni, mert edzésidőben volt.
Mennyire kompromisszum-, illetve segítőkészek az oktatóid?
Nagyon kedvesek a tanáraim, amikor kicsit késtem vagy korábban kellett elmennem, akkor ők abszolút megértették, támogatóak voltak a versenyeknél is.
Mennyire rugalmasak, ha nem jó a ZH vagy a vizsga időpont?
Szerencsére eddig mindig jó volt a vizsgaidőpont. Nagyon sok szemináriumom van, ahol évközi beadandók, évközi ZH-k vannak, amiknél előre megkapjuk a programot, és ha nem tudok ott lenni, akkor azt a félév elején jelzem és találunk közös időpontot, nagyon szerencsésnek érzem magam.
Miért pont ezt a szakot választottad?
Egyrészt nagyon vonzanak az idegen nyelvek, mindenképp ilyen irányba szerettem volna elindulni. Ha nem is a germanisztikára, akkor biztosan egy olyan szakra esett volna a választásom, amit németül vagy angolul tanultam volna. Anyával beszélgettünk, hogy mi legyen, és ő ajánlotta ezt, mivel elsős korom óta németül tanultam, az angolt csak negyedikes koromban kezdtem el. Az elején nem tudtam, mire számíthatok, annyira nem néztem utána, de az első félévben nagyon megfogott a nyelvészeti oldala.
Tervezel mesterképzésre menni?
Találtam szimpatikus mesterképzéseket, még nem tudom. Most szeretnék szakzárást csinálni, tavasszal államvizsgázni, és ősszel fejezem be az összes tárgyamat. Érdekel a fordítás is, emiatt is kacérkodom a gondolattal, hogy jól jönne egy mesterképzés.
Milyen érzés volt megkapni az ELTE Sport Arca díjat?
Hallottam már róla korábban, Burján Csaba is gyorskoris, ő a 2018-as olimpia után kapta meg, de nem gondoltam volna soha, hogy engem is jelölnek. Nagyon nagy megtiszteltetés volt, amikor az egyetem megkeresett ezzel, igyekszem felérni a címhez, és megfelelően képviselni az ELTE-t.
Ez mivel jár?
Meg kell jelennem különböző eseményeken és az ELTE-t kell képviselnem.
Van olyan hobbid, ami kikapcsol a sport és a tanulás mellett?
Nagyon szeretek hímezni, tavaly karácsonyra is hímzett motívumos pulcsit, pólót adtam több családtagnak is. Kikapcsol, a folyamatos repetitív dolgok megnyugtatnak, szeretek kreatívkodni, ha van időm rá.
Mi a kedvenc gyerekkori emléked?
Nem tudok csak egyet kiemelni, úgy összességében közös, családi nyaralások. Nekem a nyaram nyolcéves koromtól úgy telt, hogy amint kimondták, hogy „vakáció”, én elmentem edzőtáborba. Az mindig nagyon jó élmény volt, hogy egy–két hétre el tudtam menni nyaralni a családommal.
Mire vagy a legbüszkébb?
Arra, hogy az egyetemet és a sportot egyszerre tudom végezni, és hogy mindkettőt a legmagasabb szinten művelhetem.
Van példaképed?
Nincs, de több olyan ember van, akiktől egy–egy dolgot átvennék.
Üzensz valamit azoknak a fiataloknak, akik hasonló helyzetben vannak, mint te, akik esetleg válaszút előtt állnak a tanulás és a sport miatt?
Két dolgot. Az egyik, hogy próbáljanak arra gondolni, hogy melyik oldal mit ad. A másik, hogy mindig van segítség, még ha a közvetlen közelükben nem is találják meg, biztosan mindig lesz valaki!
Forrás: első kép
Horváth Hanna